Árpád
3 °C
12 °C

Alig fizetne az állam az ártatlanul börtönbe került családnak

2006.11.07. 17:34
Csupán 25 millió forintot fizetne az állam a Burka-család két férfi tagjának, akiket hamisan vádolt az állam gyilkossággal, és akik öt év nyolc hónapot előzetes letartóztatásban töltöttek, míg kiderült, ártatlanok.

Ártatlanul töltött előzetes letartóztatásban öt évet és nyolc hónapot a Hajdú-Bihar megyei Burka Ferenc és fia, akiket különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítottak, közölte a hírügynökséggel kedden Zeke László, a két férfi ügyvédje. Az ügyvéd elmondta, hogy 2006. április 21-én született meg a bíróság jogerős felmentő ítélete, s azt követően helyezték szabadlábra az előzetesben lévő két férfit. A kártalanítási pert a Hajdú-Bihar megyei Bíróság hétfőn tárgyalta.

Az indokolatlanul előzetes letartóztatásban töltött évek miatti jövedelem-kiesésre, egészségük megromlására, a lelki megpróbáltatásokra tekintettel a két férfi és ügyvédje kártalanítás iránti igényt jelentett be az alperessel, az állammal szemben. Zeke László hozzátette: az első tárgyaláson még a jogalapot és az összegszerűséget is - 50-50 millió forintos kártalanítási igényt jelentettek be személyenként - vitatta az alperes, a magyar államot képviselő igazságügyi minisztérium. Később elismerték a jogalapot, de az összegszerűséget nem.

1.421.000.000

A védelem válaszul demonstratív összeget, összesen 1 milliárd 421 millió forint kártalanítási igényt fogalmazott meg az alperessel szemben. Ennek indokaként Zeke László elmondta: a Lelkiismeret '88 szélsőjobboldali szervezet vezetőjével szemben csupán 72 órás jogellenes fogva tartás miatt jogerősen egymillió forintos kártalanítási összeget ítéltek meg.

Az ügyvéd egyszerűen a fogvatartási időtartamot öt év és nyolc hónapra kivetítve kiszámolta, hogy Burka Ferencet és fiát ilyen alapon egymilliárd 421 millió forintos kártalanítás illeti meg. Már ennek ismeretében később egyezségi javaslattal álltak elő, ami azt jelenti, hogy 100 millió forintos kártalanítással is megelégednek. Ekkor az alperes - az ügyvéd tájékoztatása szerint - tárgyalási szünetet kért, majd 25 millió forintos összeget ajánlott.

Zeke László elmondta: ezt a javaslatot már tárgyalási alapnak tekintik, s szeretnének egyezséget kötni a november 21-re kitűzött következő tárgyalásra. Ugyanakkor - mint kifejtette - nem mondanak le a kártérítési igényükről sem, amelyet már nem a magyar állammal, hanem az eljáró hatóságokkal - ügyészséggel, bírósággal - szemben kell majd érvényesíteniük.