Jogszerűen alapítottak pártot a pedofilok
A véleménynyilvánítás szabadsága
![](http://index.hu/cikkepek/0607/bulvar/pedofil.jpg)
Ellenzők Belgiumban
A bírák álláspontja szerint a Testvéri szeretet, szabadság és sokféleség pártja (PNVD) nem követett el bűncselekményt, pusztán a fennálló jogszabályok megváltoztatását követelte.
Elnök, titkár, pénztáros...
A mindössze három ismert taggal, egy elnökkel, egy titkárral és egy - 1987-ben egy 11 éves fiú molesztálásáért elítélt - pénztárossal rendelkező holland pártnak, amely májusban bontott zászlót, már akkor óriási fölháborodást váltva ki, jelöltlistát kellene állítania, és be kellene mutatnia 30 támogató aláírását ahhoz, hogy indulhasson a november 22-i választásokon.
Ennek elérése valószínűtlen, miután - mint arra Ireen van Engelen holland pedofíliakutató rámutatott - a pedofilok jellemzően rejtőzködők, így aligha fogják aláírásukkal támogatni a pártot.
A szervezet ettől eltekintve is kevés eséllyel pályázik a parlamentbe jutásra: ehhez mintegy 60 ezer szavazatot kellene besöpörnie, miközben fölmérések szerint kevesebb mint ezer támogatója van.