Emőke
8 °C
19 °C

Tizenkét évig bujkált

2004.07.09. 09:53
A rendőrség tizenkét évi körözés után fogta el egy rablóbanda harmadik tagját, aki ellen most vádat emelhet az ügyészség. A rablótrió annak idején nagy értékű személygépkocsikat rabolt, rendőrségi villogóval megállásra kényszerítve az áldozatul kiszemelt autóst, majd fegyvert fogva a sofőrökre kiparancsolták őket autójukból.
A rendőrség befejezte a nyomozást K. Zoltán 32 éves budapesti lakossal szemben, aki a gyanú szerint társtettesként részese volt egy tizenkét évvel ezelőtti rablássorozatnak - áll a BRFK csütörtökön kiadott közleményében. K. Zoltánt négy rendbeli fegyveresen és csoportosan elkövetett rablással gyanúsítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztály Életvédelmi Osztálya.

K. Zoltán a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1992-ben két, azóta már elfogott társával nagy értékű személygépkocsikat rabolt. A trükkös rablók minden esetben rendőrségi villogóval megállásra késztették az áldozatul kiszemelt autóst, fegyvert fogva a megtévesztett sofőrökre kiszállásra kényszerítették őket, majd a kocsival elhajtottak. Több esetben bántalmazták, volt hogy gázspray-vel lefújták áldozataikat.

K. Zoltán két társát még 1992-ben elfogták, és a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete alapján az egyik tettestárs hat év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést, míg a másik tíz év fegyházbüntetést kapott. K. Zoltánnak azonban mostanáig nem bukkant nyomára a rendőrség, így elfogatóparancsot adtak ki ellene, és felfüggesztették a nyomozást.

A körözött bűnözőt végül 2004. március 7-én reggel a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság Parassapusztai Határforgalmi Kirendeltségén fogták el, amikor testvére nevére kiállított, de az saját fényképével ellátott és körözés alatt álló magánútlevéllel próbálta elhagyni a Magyar Köztársaság területét. A BRFK Vizsgálati Főosztálya az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes kerületi ügyészségnek elküldte.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.

Választott már utasbiztosítást?

Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!