Judit
3 °C
6 °C

Nemzetközi roma szépségverseny Csehországban

2003.08.23. 19:28
Egy 18 éves karvinai lány, Sziváková Katrin nyerte a Csehországban rendezett nemzetközi roma szépségverseny döntőjét szombaton; a magyarországi versenyezők a nem megfelelő szervezés miatt lemondták a szereplésüket.
A háromnapos rendezvényen a három országból érkezett 25 lány közül második helyezést ért el a lengyelországi 16 éves Fakowszka Marcela, a harmadik pedig a szintén csehországi Fridek Mísztekből érkezett Molitárová Leoná lett, aki a verseny napján töltötte be 20. életévét.

A Magyarországról érkezett lányok nem voltak megelégedve szállásuk és ellátásuk színvonalával, ezért kiutazásukat követően visszaléptek a versengéstől.

A nemzetközi versenyen 15 tagú nemzetközi zsűri értékelte a látottakat. A versenyzők bemutatkozásukat követően alkalmi ruhában léptek a színpadra és sétáltak végig a kifutón. A második körben a 25 lány egy-egy modern és cigány táncot mutatott be, volt aki énekelt, verset mondott. Az egyik versenyző afrikai bennszülött esőtáncot járt eredeti öltözékben. A harmadik körben a fotósoknak pózoltak a lányok, majd bikiniben és fürdőruhában sétáltak végig a kifutón.

Anna Pulková, a verseny főszervezője az MTI különtudósítójának elmondta, hogy több lány azért mondta le a versenyt, mert nem vállalták a fürdőruhás fellépést a családi és a roma hagyományok miatt. A versenyt követően hajnalig tartó cigánybált rendeztek, amelyre a cseh kormány képviselőit is meghívták. A helyezéseket és díjakat szombaton a karvinai városházán adták át ünnepélyes keretek között. Az első helyezett Sziváková Katrin idén érettségizett és jelenleg szociális munkásként dolgozik Ostravában. A második helyezett jelenleg középiskolába jár és tanítóképző főiskolára kíván jelentkezni.

A verseny főszervezőjének tájékoztatása szerint jövő évben ismételten szeretnék megrendezni a nemzetközi roma szépségversenyt.