Egy napra szekrénybe szorult a szupernagyi

2008.03.12. 12:26
A közelgő tornádó elől egy beépített szekrénybe menekült egy idős asszony Dentonban. A veszély elmúltával azonban nem tudott kiszabadulni a csak kívülről nyitható szekrényből. Húsz óra elteltével a hetente három napot tornázó asszonynak sikerült lyukat ütnie a szekrény falán, amelyen keresztül kiszabadult.

Az észak-karolinai Dentonban több mint húsz órát töltött egy nagymama egy beépített szekrényben, mielőtt a falba vájt lyukon keresztül sikerült elmenekülnie, írja a WXII12.com. Susan Mitchell nagyon megijedt, amikor tornádóra és viharra figyelmeztető felhívásokat látott a tévében, ezért felkapta a macskáit, és a szekrényben keresett menedéket.

"Elaludtam, és amikor felébredtem, akkor már nem tudtam kimenni" - magyarázta. A nagy kapkodásban ugyanis az asszony elfelejtette, hogy a szekrényt csak kívülről lehetett kinyitni. Mitchell megpróbálta kitörni az ajtót, de az túl masszívnak bizonyult. A következő lépésben kicsúsztatott egy papír cetlit a szekrény ajtaja alatti résen, amelyen a "Segítség, éjfél óta beszorultam a szekrénybe". Remélte, hogy valaki majd a keresésére indul, és megtalálja az üzenetét, azonban senkinek nem tűnt fel eltűnése.

20 óra elteltével az asszony teljesen kétségbe esett, mivel nem volt mit ennie, innia, és a gyógyszereit is be kellett volna vennie. "Ó, Istenem, csak engedj ki, már nem bírom tovább" - idézte fel akkori gondolatait Mitchell. Hetente háromszor jár tornázni, ezért végső kétségbeesésében úgy döntött, hogy erővel szabadul ki a csapdából. A masszív ajtó helyett a beépített szekrény falát választotta, ami több ütés után megadta magát. A falon keletkezett lyuk már elég nagy volt, hogy Mitchell megpróbáljon kimászni rajta. "Először kidobtam egy pokrócot és egy párnát a földre, aztán kitörtem. Azért nem rossz egy nagymamától" - magyarázta mosolyogva Mitchell, aki egyébként nem sérült meg az akcióban.

Elmondása szerint sokat tanult a történtekből: "Azt tanácsolom mindenkinek, hogy tartsanak egy kalapácsot a szekrényben, akasszák a mobiltelefonjukat a nyakukba, és tornázzanak sokat."