Halálra altatták a szumátrai tigrist

2001.11.05. 10:08
Egy ritka szumátrai tigris pusztult el Új-Zéland egyik állatkertében, miután véletlenül altatóval beitatott hússal etették meg az állatot. Két másik tigris túlélte a balesetet.

Négy napon keresztül harcoltak a ritka szumátrai tigris, Dzsambi életéért az állatorvosok, ám nem sikerült az állatot megmenteni. Az új-zélandi Wellington állatkertben élő Dzsambit véletlenül altatóval beitatott hússal etették meg gondozói a múlt héten. A húsból két másik tigristársa is evett, de ők túlélték a balesetet.

A kihalás szélén lévő szumátrai tigris
A szumátrai tigrisről azt tartják a szakemberek, hogy a következő öt évben teljesen kipusztulnak a vadonban élő példányok, és csak az állatkertben marad fenn a faj. Alison Lash állatkerti szóvivő szerint az elpusztult tigris a faj kihalása ellen folytatott harc jelképe volt.

A vadonban a szakemberek szerint 400-500 szumátrai tigris él. A 13 éves Dzsambi állatkerti "tartózkodása" alatt hat kistigris apja volt. Új-Zéland földművelésügyi minisztere megtiltotta a drogos húst szállító cégnek, hogy a vizsgálatok befejezéséig élelmet vigyen az állatkertbe.