Gusztáv
-11 °C
-2 °C

Gyorshajtás: a fénykép kevés a büntetéshez

2003.05.12. 08:13
A gyorshajtók továbbra sem büntethetők, amennyiben csupán fénykép készült szabálysértésükről - írja a Népszabadság. A felelősség alól a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítélete alapján lehet kibújni.
Továbbra sem lehet büntetni azt a gépkocsitulajdonost, aki gyorshajtásáról készült fénykép után nem ismeri el a szabálysértést, és megnevezni sem hajlandó, hogy ki ült a volánnál - írja belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A belügyi tárca illetékesei korábban azt fontolgatták, hogy módosítják a jogszabályokat a vezető adatainak kikényszerítése érdekében.

A felelősség alól - amennyiben a szabálysértőt nem állítják meg a gyorshajtást követően - a Legfelsőbb Bíróság egy 2001-es ítélete nyomán lehet kibújni. A testület akkor kimondta: a rendőrségnek a fotó alapján indult szabálysértési eljárás esetén a jármű tulajdonosával közölnie kell az adatkérés okát, ugyanakkor mindenkit figyelmeztetni kell arra, hogy közeli hozzátartozóját nem köteles megnevezni. A bíróság szerint törvénysértő az a miniszteri rendelet is, amely szerint az adatszolgáltatás megtagadása esetén a gépjárművet ki lehetett tiltani a forgalomból.

A BM korábbi vezetőinek elképzelését - az adatszolgáltatás megtagadása esetén a tulajdonost menetlevél-írásra kötelezték volna - a kormányváltás után elvetették. A Népszabadság úgy tudja, hogy azt szeretnék, ha szabálysértés esetén a rendőr megállítaná az autót vagy szemből fényképezne, hogy felismerhető legyen, ki vezette az autót.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.