Mária
-6 °C
-2 °C

A gyilkos segített a rendőröknek kiásni áldozatait

2004.01.30. 09:40
Dunavarsány külterületén a napokban két holttestet ástak ki az ORFK "döglött ügyek" osztályának munkatársai. A Népszabadság úgy tudja, maga a gyilkos mutatta meg a rendőröknek, hol találják meg a tíz éve eltűntként keresett házaspár földi maradványait. A rendőrség cáfolta azt a lapértesülés, mely szerint Farkas Róbertet és barátnőjének holttestét találták meg.
Az ORFK illetékesei a napilapnak cáfolták azt a lapértesülést, amely szerint a zálogházi rablókként elhíresült bűnszervezet mindeddig ismeretlen helyen tartózkodó tagját, Farkas Róbertet és vele egy időben eltűnt barátnőjének holttestét találták volna meg. Az ORFK a DNS-vizsgálat hétfőre ígért eredményének kézhezvétele előtt nem kívánja megnevezni sem az áldozatokat, sem feltételezett gyilkosukat.

Rendőrségi források a Népszabadságnak közölték: a vállalkozó házaspár tíz éve tűnt el. A rendőrség állítólag kezdettől sejtette, hogy gyilkosság áldozatai lettek, mindeddig azonban nem voltak erre konkrét bizonyítékok, ezért eltűntként keresték őket.

Megtört

Nemrég azonban sikerült megtörniük azt a más súlyos bűncselekmények miatt fogságban lévő férfit, aki a nyomozás eddigi adatai szerint megalapozottan gyanúsítható a bűntény elkövetésével.

Az ORFK-n a Népszabadság megtudta, a vállalkozó házaspár megölésének hátterében üzleti okok sejthetők, de hogy pontosan milyenek, nyomozati érdekből egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A mintegy tíz éve történt gyilkosság nyomozásának befejező szakasza párhuzamosan zajlott a hét éve eltűnt Szlávy Bulcsú holttestének felkutatásával és feltételezett gyilkosának azonosításával. Az ORFK illetékesei ennek ellenére határozottan állítják: semmi nem utal arra, hogy a két bűntény között bármiféle összefüggés lenne.