Tragikus vonatbaleset Japánban

2005.04.25. 12:37
Súlyos vonatbaleset történt hétfőn reggel Japánban. Az eddigi adatok szerint ötvenen meghaltak, több százan megsebesültek, mikor a szerelvény ütközött egy autóval, majd a vonat több kocsija kisiklott és egy háznak csapódott. A mentés jelenleg is tart, félő, hogy a halálos áldozatok számáról szóló adatok meg nem véglegesek.

A Reuters információi szerint legalább ötvenen vesztették életüket a Hjógo nyugat-japáni tartományban a hétfő reggel történt vasúti szerencsétlenségben - közölte a szigetország rendőrsége. A hírügynökségi jelentések szerint negyven éve nem volt ilyen súlyos vonatbaleset Japánban.

A sebesültek száma a legfrissebb jelentések szerint több száz is lehet. A rendőrség egyik szóvivője arról számolt be, hogy háromszáz sérültet szállítottak kórházba. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy hányan haltak meg az utasok közül, és hányan azok közül a járókelők közül, akik a szerencsétlenség időpontjában a vágányok közelében tartózkodtak, illetve hányan, akik abban a házban voltak, amelyiknek a két kisiklott kocsi nekirohant.


A szerencsétlenség képei

A személyszállító vonat nagy valószínűséggel előbb egy gépkocsival ütközött egy vasúti kereszteződésben, majd felborult, három kocsija kisiklott, ezek közül kettő egy közeli lakóépületbe rohant. Vizsgálják a kocsi és a szerelvény karamboljának az okát, és egyelőre még nem biztos, hogy a hét kocsiból álló szerelvény a kisiklás előtt vagy az után gázolta el az autót.

A vezető hibázott?

A vonatot üzemeltető nyugat-japáni vasúti társaság egyik illetékese elmondta, hogy a vonatvezető 23 éves, és mindössze 11 hónapos szakmai gyakorlat állt a háta mögött. A Kyoda japán hírügynökség tudomása szerint a fiatalember súlyosan megsebesült. Egy forgalomirányító vasutas arról számolt be, hogy a vonat túlfutott azon a záróvonalon, amelynél meg kellett volna állnia. Szemtanúk pedig elmondták, hogy a vonat a szokásosnál gyorsabban haladt.

A mentőalakulatok megfeszített erővel folytatják munkájukat, és félő, hogy a halálos áldozatok számáról szóló adatok meg nem véglegesek, a vonaton körülbelül ötszáznyolcvanan utaztak.

1963-ban százhatvan halottja volt annak a balesetnek, ami során több vonat ütközött ösze a Tokiótól nem messze fekvő Yokohamában, emlékeztet a Reuters az ezelőtti legnagyobb japán vonatkatasztrófára a mostani szerencsétlenséggel kapcsolatban.