Lukács
7 °C
22 °C

Zsanett-ügy: szexuális erőszak történt

2008.12.03. 20:32
Az idei utolsó tárgyalási napot tartották szerdán a Fővárosi Bíróságon a Zsanett-ügy pótmagánvádas büntetőperében. A bíróság előbb azt elemezte, hogy mennyire értékelhető a térfigyelő kamerák néhány megmaradt felvétele, majd tanúvallomást tett az a pszichológus szakértő, aki a rendőrök elleni vádemelés elmaradása miatt visszaadta szakértői igazolványát.

Két térfigyelő kamera felvételeinek megtekintésével, Simonyi Endre, igazságügyi számítástechnika szakértő és Bagdy Emőke, igazságügyi szakértői címéről lemondott pszichológus meghallgatásával folytatódott szerdán a Fővárosi Bíróságon E. Zsanett magánvádas pere.

A Zsanett-ügy

A hazai közéletben heves indulatokat váltott ki tavaly a hír, ami szerint május 4-én hajnalban rendőrök állítólag megerőszakoltak a 21 éves lány E. Zsanettet Budapest belvárosában. Az esetet miatt több magas beosztású rendőrségi vezető távozott posztjáról, de később a hatóságok nem látták kellően bizonyíthatónak a súlyos vádakat, és a rendőröket nem jogerősen csak szolgálatszegésért ítélték el. Ezért kezdeményezett a sértett és ügyvédje pótmagánvádas eljárást. A vád az öt rendőr ellen hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, illetve hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, részben társtettesként, részben bűnsegédként elkövetve.

A Zsanett-ügy egyik fontos kérdésköre volt a nyomozás során, hogy a Múzeum-körút környékén lévő térfigyelő kamerák mit láttak, vannak-e, maradtak-e használható felvételek a 2007. május 4-i hajnalról. A bíróságon két olyan felvételt tekintettek meg az érdekeltek, amiken értékelhető mozzanatok láthatók, de előbb Simonyi Endre tavaly készült szakvéleményét ismertette Nyilas Levente bíró.

A szoftver- és hardverkérdésekben jártas szakértő a felvételek alapján azonosítani tudta E. Zsanett autóját - egy Chevrolet Spark típusú személygépkocsit - valamint a rendőrök autóját, amint az többször is elhaladt a Múzeum körút irányába. Ennél több azonban nem állapítható meg az éjszakai felvételekből, így az sem, hogy hányan és kik ültek az autókban.

Ezután levetítették azt a két fekete-fehér felvételt, amin látható volt E. Zsanett és a rendőrök autója. A Kálvin tér egyik bankjának biztonsági kamerái két szemszögből rögzítették, amint 4 óra 54 perckor a Chevrolet bekanyarodik a Baross utca irányából a Múzeum körútra, majd még éppen látható hogy fékez és lehúzódik. Pár másodperccel később feltűnik őt követve a rendőrök autója is. Rendőrautó még kétszer látható: egyszer amikor egy síneken megforduló autós után mennek, egyszer pedig 5 óra 12 perckor újra a körútra kanyarodik a Baross utca irányából.

Klikk a képre!

Tuza Péter, E. Zsanett jogi képviselője szerint több furcsaság is tapasztalható a felvételek körül. A legkülönösebb, hogy a rendelkezésre álló mozgóképek több ponton is "ugranak", 10-13 másodperces időközök hiányoznak, többek között abban az időtartományban is, amikor az ügy szempontjából lényeges események történnek. Kérdésére, hogy ez miképp lehetséges, a szakértő azt felelte, elképzelhető, hogy mindez manipulálás eredménye.

"Zsanett igazat mond"

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg Bagdy Emőke professzort, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének vezetőjét. Emlékezetes, hogy Bagdy Emőke három hónappal a Zsanett-ügy kirobbanása után készített igazságügyi pszichológiai szakértői véleményt Zsanettről Tuza Péter megbízására. Amikor ezt a nyomozó hatóság figyelmen kívül hagyta és végül nem emelt vádat a gyanúsított rendőrök ellen nemi erőszak miatt, Bagdy Emőke nyílt gesztussal lemondott igazságügyi szakértői címéről és visszaadta igazolványát. Mivel már nem szakértő, a bíróság csupán tanúként idézte be, és korábbi szakvéleményét csak okirati bizonyítékként kezelve ismertette a bíró.

Bagdy Emőke fenntartotta a több mint egy évvel ezelőtti vizsgálati eredmények konklúzióját, ami szerint Zsanett igazat mond, amikor azt állítja, hogy szexuális erőszak áldozata lett. A pszichológus professzor Zsanett személyiségét hétféle teszttel is értékelve azt állapította még tavaly, hogy a lány elbeszélése hitelesnek tekinthető, nem fabulál, nem konfabulál, viszont próbálja elrejteni lelki sérüléseit. "A kétségtelenül lezajlott nemi erőszak markáns tüneteket hagyott maga után, E. Zsanett poszttraumás szindrómában szenved, szorongás, depresszív, örömképtelen lelkiállapot, lelki kimerültség jellemzi, személyisége krízisbe került, rémálmok gyötrik" - fogalmazott szakvéleményében a pszichológus.

A bíró kérdésére Bagdy Emőke kifejtette, hogy egy ilyen esetben három-hat hónappal az akut trauma elmúlta után a tünetek még virulensek, de az emlékezetből kiesett részletek már csak mélytudati feltárással - hipnózissal - lennének megismerhetők.

Szóba került a Görög Éva pszichológiai vizsgálata és szakvéleménye, ami nem sokkal az állítólagos csoportos erőszak után készült ügyészségi kirendelésre. Bagdy Emőke határozottan amellett foglalt állást, hogy kollégája megállapításai nem helytállóak, az elvégzett tesztekben előforduló egyetlen konfabulációból - azaz, hogy E. Zsanett egyszer nem mondott igazat a vizsgálat alatt - az egész személyiségére vonatkozólag vonta le azt a következtetést, hogy Zsanett gyakran hazudik. Bagdy Emőke közölte, hogy ennek a súlyos szakmai hibának még következményei lesznek, fegyelmi eljárásban döntenek majd a Görög Évával szembeni esetleges szankciókról.

"Szexuális erőszak történt"

A védők kérdéseire válaszolva a professzor a szerdai tárgyaláson hangsúlyozta, hogy az általa elvégzett objektív, valid és megbízható tesztek alapján kijelenthető: "a sértett megbízhatóan őszinte, elég bizonyítékom van ahhoz, hogy azt mondjam, igazat mond. A kapott pszichometrikus adatokra támaszkodva kijelenthetem, hogy szexuális erőszak történt". Bagdy Emőke azt azonban hozzáfűzte, hogy nem tudhatja, kik követték el a lelki sérülést okozó erőszakot, csupán azt, hogy az megtörtént.

Klikk a képre!

Az hogy E. Zsanett nem emlékszik fontos részletekre a történtekből annak köszönhető, hogy ilyen trauma hatása alatt az áldozatok többségénél "szigetszerűen" kiesnek részletek, ezért képtelenség, hogy egy nemi erőszakon átesett nő minden egyes mozzanatra alaposan emlékezzen. Ennek az agyműködés megváltozása az oka, az áldozat "nem tudja felfogni, hogy mi történik vele". A trauma alatti módosult tudatállapotban még az időérzék is torzul, mivel az extrém érzelmi behatások alatt az emocionális jobb agyfélteke veszi át az irányítást a racionális bal agyféltekétől, ami többek között az időérzékért is felelős.

A bíró kérdésére válaszolva a tanúként meghallgatott szakértő elmondta, hogy szerinte gyerekkortól követhetően kóros személyiségűnek kell lenni ahhoz, hogy egy nő következetesen nemi erőszakról hazudozzon. Ilyen egész életet végigkísérő kóros személyiségtorzulásról Zsanett esetében nincs szó, mondta Bagdy Emőke.

A rendőrök ügyvédjeinek kérdéseire a pszichológus kifejtette, hogy nem lehet előre felkészülni, válaszokat betanulni, egy ilyen összetett, több pszichológiai tesztből álló vizsgálatra, "kilógna a lóláb", mert a tesztekben beépített hazugságvizsgáló skálák is vannak, amik alapján elsőként azt vizsgálják a teszteredmények elemzésénél, hogy mennyire volt őszinte a teszt kitöltője. A pszichológus szerint az általa alkalmazott tesztek nem manipulálhatók.

Soltészné Nagy Katalin ügyvéd arra is rákérdezett, hogy a tanú nem érzi-e magát elfogultnak az ügyben, hiszen aláírta a Szolidaritás Zsanettel nyilatkozatot. Bagdy Emőke kifejtette, hogy őt pusztán szakmai szempontok vezérelték, amikor nevét adta a tiltakozó nyilatkozathoz.

A Zsanett-ügy magánvádas tárgyalása 2009. március 4-én tanúk meghallgatásával folytatódik, a magánvádat képviselő Tuza Péter ügyvéd addig benyújtja az esetleges további bizonyítási indítványait. Addigra másodfokon befejeződik a rendőrök ellen folyamatban lévő közvádas büntetőper is, januárban a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa dönt az öt vádlott kötelességszegéséről.