Eszkimók és az Extrém sport
A népszerűbb aluljárók főbb vonásait magán viselő Petőfi csarnok
nagyterme adott otthont a hazánkban immár harmadszor megrendezésre
kerülő Banff Kalandsport és Természetfilm fesztivál idei fordulójának.
Földes András (fa@mail.index.hu)
2000. március 26., vasárnap 14:12
Miközben odakinn a március, a hóesés és a langy fuvallatok után, éppen
az őszi esővel kísérletezett, zsúfolásig telt nézőtér jelezte, hogy
itthon is szép számmal kíváncsiak a nemzetközi zsűri által legjobbnak
ítélt filmekre. A szokással ellentétben a műsor hangulatát egy olyan
film határozta meg, amelyik híján volt az extremitásnak, és bravúros
filmfelvételeknek. A Fesztivál Nagydíját elnyert alkotás, a Vision
man, egy 87 éves eszkimó vadász visszaemlékezéseinek szépen fotografált
krónikája. A közel egy órás filmet követően már nem lehetett a megszokott,
kellemes belefeledkezéssel nézni a vad mountainbike-os, base jump-os
és jégmászós kalandokat.
Öregember fekszik az ágyában. Asztalán vizespohár, szemüveg.
A szoba lehetne éppen nálunk is. Az öregember a gyerekkoráról mesél.
Kinéz az ablakon. Havazik, mint, mondjuk a Lövölde téren. Az öregember
egy rozmár koponyát húz elő az ágy alól, és nekilát lefűrészelni az
egyik agyarát.
"Vadász vagyok", mondja az öregember. "Pontosabban, voltam, mivel már
nincsenek kutyáim." Vastag szemüvege mögött elmosolyodik. "Csak egy
kutyám maradt. Alkoholnak nevezem. Azért, mert szeretem." Az öregember
Grönland északi részén él. Kinéz az eszkimók számára kiutalt egyen-ház
ablakán, és emlékezik. Szavai nyomán megelevenednek kalandjai.
Inuitok együttes erővel húzzák át a léken a megszigonyozott rozmárt.
A hatalmas test ernyedten fekszik a déli sötétségben derengő jégen.
Alig telik el néhány perc, és már éles kések vágnak a húsába. Furcsa,
de nem érzünk iszonyatot. Nem gyilkosság történt: a jégvilág rendes
élete zajlik.
A kutyák hosszú kilométereken át húzzák a vadászok szánját. Este morogva
bújnak össze a hóviharban, míg gazdáik a sátorban alszanak. A kutyák
érzik meg először a zsákmány szagát. Mégis tovább rohannak, mikor
a vadász leugrik a szánról: "magukkal viszik a zajokat". A partra
húzott fóka húsból a kutyák kapnak először.
A fehér világ sok egyértelmű dolgot viszonylagossá tesz. Az ember
tartja a kutyát, vagy fordítva? A kérdésnek itt nincs értelme. Az
ember és kutya valójában egyek. Ahogy nem létezik zsákmány és vadász
sem. Egyenlő felek kóborolnak a végtelen jégmezőkön. A vadászok hetekig
üldözik a jegesmedvét, hogy kezdetleges eszközeikkel leteríthessék.
Amikor a hatalmas állat elmenekül, nem a trófea elszalasztását siratják:
"pocsék érzés látni, hogy a jövő évi nadrágod, és egy halom finom
ennivaló az orrod előtt úszik el."
A fiatal vadász számára a jegesmedve elejtése nem sport: "A jegesmedve
felpezsdíti az életet. Nincs még egy állat, ami ennyire megragadja
a képzeletet. A jegesmedve vonzereje, hogy megtanít legyőzni a félelmet."
Az inuitoknak ma már nem kell vadászniuk. Fűtött házakat kapnak, dolgozhatnak.
Nem kell a hómezőkön kóborolniuk. Nem kell megvárni a négy hónapos
tél végét, ha fényt akarnak látni; elég felkapcsolni a villanyt, vagy
a tévét.
Az inuitok és a kutya, a világosság és az évszakok, a vadászat és
a kaland mára különálló fogalmak lettek. Az öregember apró jegesmedve
szobrokat farag rozmáragyarból. Egy este pedig elajándékozza a kutyáját:
utoljára felteszi rá a hámot, mert mégis, "hám nélkül a kutya haszontalan."
Hegymászók filmjei következnek a fesztivál programjában.
A híres Alex Lowe és csapata mászik egy közel 1000 méteres sziklafalat
Grönland közelében, a Baffin-szigeten. Harmincnégy napot töltöttek
a csupasz gránitfalon, ég és föld között lebegve. Míg a mászók a magassággal
és az időjárással viaskodva araszolnak felfelé, elhangzik néhány érdekes
kijelentés. "Ekkor érzem, hogy igazán élek."-mondja a csapat egyik
tagja, miközben egy szál kötélen kilendül a fagyos mélység fölé.
"A félelem mindenképpen jelen van, ezért kikapcsolod, csak mászol,
a lélegzésre figyelsz, és nem gondolsz arra, hogy bármikor leeshetsz."
A Vision man után átértékelődnek a mászók spontán megjegyzései. Nem
az extrém teljesítményeken van a hangsúly, hanem a "hám felvételén",
ami nélkül a sarkvidéki kutya csak egy hobbiból tartott eb. A függőleges
felületen, a hosszú kapaszkodás során, újra egyenlő lesz élet és kaland.
Egy komoly elszántságot igénylő jégmászás alatt ugyanúgy le kell győzni
a félelmet, ahogy a jegesmedve vadászatra induló eszkimóknak.
Azzal,
hogy a hagyományosan extrém-sport eseményként elhíresült fesztiválon
a nagydíjat éppen az inuitok világába barangoló film vitte el, nyilvánvalóvá
vált, hogy mind többen fordulnak el a marketing ízű, üres és hiteltelen
extrém-sportoktól. A szikla és jégmászás, a mountainbike, vagy bármi
egyéb, addig extrém csak, amíg nem csinálja komolyan az ember. Onnantól
ugyanis az élet részévé válik. Az "extrém élet" pedig, amellett, hogy
nem létezik, még viccesen is hangzik. Hagyjuk meg az extrém dolgokat
a dezodorok, biztosítók és a szórakoztató műsorok világára. Egyszerűen
csak eredjünk nyomába egy "jegesmedvének".
az
oldal tetejére
|