Megrohamozták a nyitás utáni első hazai nagyfesztivált

2021.07.22. 06:58
Szerdán délután megnyitotta kapuit a leállás utáni első hazai nagyfesztivál. A debreceni Campusra idén csak magyar előadók érkeznek, a látogatók pedig kizárólag védettségi igazolvánnyal léphetnek be a rendezvény területére. Ennek ellenére úgy tűnik, hatalmas a bulizási kedv, bár délután még csak pár százan lézengtek a rendezvény területén, estére egyszerre több ezer ember érkezett, ami némi fennakadást okozott a bejutásban. Voltak, akik órákat álltak sorban a bejáratnál.

Nagy várakozás előzte meg a szerdát Debrecenben: délután elkezdődött a Campus Fesztivál, amely a hosszú leállás utáni első, valóban nagynak számító zenés tömegrendezvény Magyarországon. Ellátogattunk az eseményre, hogy megnézzük, mit jelent valójában a nyitás, mennyien akarnak, illetve mernek nagyfesztiválokra menni. A Campus, amely normál esetben több tízezer embert mozgat meg a programjaival, a Covid miatti intézkedések okán idén nem tudott külföldi előadót lekötni, így a bulizni vágyóknak be kell érniük a hazai fellépőkkel. A jegyvásárlásnál nem utolsó szempont, kit mennyire érintett súlyosan anyagilag a járványidőszak, ahogy az sem, hogy per pillanat kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni a rendezvény területére. 

12 ezer bérlet ment el két éve, a csúcsévben, most 9 ezernél járunk, és ugye ma még biztosan vesznek. Azt gondolom, hogy az a 80 százalékos cél, amit a bérletértékesítésben kitűztünk, meglesz. A napijegy persze más kérdés, abból a két évvel ezelőttihez képest július 10-ig elővételben 60 százaléknyi ment el. De mivel nincsenek olyan külföldi sztárzenekarok, akik miatt valaki ideutazik mondjuk Pécsről, nyilván azt gondoljuk, hogy ez ennek a következménye, illetve annak is, hogy a Covid két éve alatt egy csomóan buktak előre vásárolt belépőket, és lehet, hogy emiatt az utolsó pillanatra fogják hagyni a vásárlást

– magyarázta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató a szerdai nyitónap délutánján. „Egy fesztiválnál azért általában nincsen sold out, legalábbis nagyon ritka. Nálunk még nem volt, mert nagyon nagy a terület. Egyelőre nem tudjuk, hogy alakulnak a következő napok, de azért nem gondolom, hogy csoda lesz. Mindenesetre nekünk az a célunk, hogy egy Campus Fesztiválhoz méltó hangulatú, külföldi fellépőktől sajnos mentes, de mégis egy nagyon élvezhető, élményt adó fesztivált tudjunk csinálni.”

Miklósvölgyi kitért arra is, hogy a fesztivál két éve más térelrendezésű struktúrában volt, a mostani egyszerűbb, ami azért van, mert nem akarták a koncerteket zárt térre bevinni, így most egymás mellett sorakozik sok olyan színpad, ami mind szabadtéri.

Nem akartunk senkit sem arra kényszeríteni, hogy a kedvenc zenekarát egy zárt helyen kelljen végignéznie, mondjuk, kétezres tömegben. Bár itt mindenki védett, de ettől függetlenül az emberekben nyilván lehet valamiféle rossz érzés, mert azért hallottunk mindenféle vad sztorikat az utóbbi egy-két évben. Nyilván az esőkockázat elég nagy, de eddig úgy néz ki, hogy nem nagyon mondanak komolyabb esőt a következő három-négy napra. Jövőre már remélem, hogy vissza tudunk térni arra a struktúrára, amit az utóbbi években megszerettünk, és jól is működött. Ez is jól működik, csak ez most más.

Estére érkezett a tömeg

Napközben még lassan szállingóztak az emberek, estére viszont nagyon gyorsan ellepték a Nagyerdei Stadion körüli teret. A főműsoridőben játszó előadók koncertjeire, mint például Horváth Tamás vagy a Bagossy Brothers Company, teljesen megtelt a nagyszínpad előtti rész, de a szabadszájú rapper, Krúbi fellépésére is rengetegen érkeztek. A bejutásnál tumultust okozott, hogy este 6 óra körül tömegével indultak meg az emberek a fesztivál felé,

voltak, akik állítólag több órát várakoztak, hogy beléphessenek a rendezvényre.

Az Index kérdésére ennek kapcsán késő este Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató az alábbiakat mondta: 

Tisztában vagyunk azzal, hogy számos vendégünknek sokat kellett várakozni a bejáratnál. Minden információs felületünkön világosan közzétettük, hogy 14 órától lehetőség van a jegyek beváltására, plusz a védettség igazolására. Sokban nehezítette a dolgunkat az, hogy sokan tavaly vagy tavalyelőtt vásárolt bérleteket (miután visszaváltották, és megkapták az árát online) kéz alatt eladták jóhiszemű vevőknek, akik nem akarták elfogadni, hogy a jegyük érvénytelen, és feltartották a sorokat. Biztosak vagyunk benne, hogy a következő napokban nem lesznek ilyen fennakadások, és reméljük, hogy csak a gondtalan szórakozásra tudnak a vendégek koncentrálni, és jól tudják magukat érezni. 

Hajnali háromkor a Campus Fesztivál szervezőcsapata egy közleményt is kitett a Facebook-oldalára, reagálva a beléptetési problémákra, illetve a roham okozta kellemetlenségekre. 

  • Az utóbbi négy évvel megegyező beeresztőkapacitással és személyzettel készültünk, annak ellenére, hogy a pandémiás helyzet miatt 30 százalékkal kevesebb belépő kelt el elővételben.
  • A pénztárak 14 órától már kinyitottak, a látogatók döntő többsége (83 százalékkal) azonban – a korábbi érkezési szokásoktól eltérően – 18 óra után, egyszerre érkezett.
  • A védettségi igazolványok ellenőrzésének szigorából nem engedhetünk.
  • Sokan próbálkoztak a tavaly elmaradt fesztivál után visszaváltott, de papíralapon megmaradt – már érvénytelen – belépőkkel, ezzel jelentősen feltartva a sorokat.
  • A szerdai napra megvásárolt, de be nem váltott napijegyek érvényesek a fesztivál bármely napjára, illetve július 31-ig visszaválthatók az info@campusfesztival.hu e-mail-címre írt levéllel (tárgy: jegyvisszaváltás). Mindent megteszünk, hogy a bérletesek rohama után a következő napokban a beléptetés gördülékenyebb legyen, egyúttal kérjük, hogy a karszalagok átvétele kapcsán érkezzetek korábban, használjátok ki a pénztárak hosszú nyitvatartási idejét.