Pumped Gabo: Ha valaki normális, azt mindenki leszarja

2021.08.15. 11:58
Balaton Sound, Instagram, valóságshow-k, környezetvédelem – ezekről is beszélt Szabó Gábor, akit Pumped Gabóként ismernek az emberek. A testépítő influenszer, aki az elmúlt két évben olyannyira feltolta magát, hogy mostanra kizárólag a közösségi médiából él, már csak arra vágyik, hogy a keverőpult mögött is sikeres legyen.

Ahogy korábban az Index is megírta, Szabó Gábor, azaz Pumped Gabo hamarosan az MTV Hungary képernyőjén tér vissza, méghozzá egy valóságshow-ban. A testépítő influenszer számára ez nem idegen terep, szerepelt már korábban realityműsorban, az Index kérdésére pedig most azt is elárulta, miért szereti ezt a műfajt. Gabóval a napokban beszélgettünk, átrágva magunkat azon, hogyan sikerült felépítenie magát nemcsak fizikailag, hanem egzisztenciálisan is. Az interjú során picit benéztünk a Pumped-álarc mögé, kiderült, hogy a környezetvédelem mellett, amelynek kapcsán az utóbbi időben többször is felemelte a hangját, mi az, amivel szívesen foglalkozna.

Hogyan emlékszik vissza arra a napra, amikor 6 évvel ezelőtt felvették videóra a Balaton Soundon, ahogy táncolt?

Akkoriban már sztár akartam lenni. Mentem ValóVilág-castingra is például, csak kioffoltak, valamiért nem voltam elég jó. Nekem a Balaton Sound egy varázslatos dolog, másodszor voltam ott, és végre lóvém is volt, mert már webkamoztam. Volt pénzem mindenre, el tudtam menni edzeni, tudtam ruhákat és iPhone-t venni, jönni-menni, tehát minden tökéletes volt. Mindig arról álmodoztam, hogy olyan legyek, mint a példaképem, Zyzz. Akkor még nem tudtam, de azóta már sokat olvastam erről, hogy az álmoknak, amikben hiszel, amikkel nap mint nap foglalkozol, és amikre jókedvvel gondolsz, mekkora ereje van. Az embernek általában van egy logikája arra, hogyan történjenek a dolgok, mi az, amit meg tud tenni értük, mint ahogy én is jelentkeztem castingokra, de ezek a nagy dolgok aztán mindig kívülről jönnek, amikor nem is számítunk rájuk. Nálam ez volt az indexes videó.

Pumped Gabo első tánca

Hogy vette észre?

Vihar volt, és visszamentünk a szállásra. Emlékszem, elég lassú volt a mobilinternet, mert mindenki Zamárdiban volt, de addigra már páran átküldték a cikket Facebookon, és amikor este elindultunk vissza a Soundra, az emberek már fotózkodtak velem. Akkor már sztár voltam.

Ez tetszett önnek?

Inkább fura volt, ahogy bámultak, és egy csomóan odajöttek hozzám. Aztán amikor később megnéztem az indexes cikket, láttam, hogy több száz nagyon rosszindulatú komment van alatta. Nem értem az embereket. Tegnap is olvastam egy cikket, és odaírta valaki, ha meglátna élőben, felütne a Marsra. Csak egyszer jöjjön oda hozzám egy ilyen ember, aki fel akar ütni a Marsra, azt kívánom. Szóval amikor megláttam ezt a sok rosszindulatú kommentet az indexes cikk alatt, akkor nagyon lejöttem az életről. Nagyon rossz lett a kedvem hirtelen, nem tudtam ezzel mit kezdeni. Meg aztán nagyon paráztam, hogy előkerülnek a videóim. Azok aztán elég gyorsan ki is jöttek.

A webkamerás videók?

Igen. Akkoriban ez volt a munkám, ebből volt minden bevételem. Az azért egy nehéz időszak volt nekem. Nagyon sokan basztattak ezek miatt.

És hogy tudott fölállni ebből?

Éreztem, hogy ennek lesz egy jó kifutása. Meg azért valamennyi ember kedvelt, egyre több követőm lett az Instán, viszont sokan voltak azok is, akik nem annyira bírtak. Utáltak, a halálomat kívánták több ezren, de ezek az emberek bekaphatják.

Azért sikerült a hirtelen jött népszerűséget meglovagolnia. Tudatosan építkezett?

Akkor még csak ösztönösen. Tudtam, hogy mit akarok, és minden lehetőséget megragadtam. Akkoriban a tévébe is bementem, de még hülye gyerekként kezeltek ott is. Nem annyira jó a memóriám, de van néhány dolog, amire emlékszem. Például, amikor forgattuk az Ezek megőrülteket egy hónappal az után, hogy híres lettem. Majka meg Till Attila volt a műsorvezető. Egyik nap ott voltunk a szettben, vártunk valamire, és Majka beszélgetett a többiekkel, én meg egyedül ültem, félrevonulva. Szarrá oltott olyan távolságból, hogy annyira nem hallottam, miről beszél, csak azt láttam, hogy mindenki rajtam röhög vele együtt.

Azóta beszéltek erről?

Nem mondtam neki sosem, nem vagyunk barátok, se haverok, de ezt megjegyeztem. Viszont az ilyen dolgokra úgy reagálok, hogy ezek nekem nagyon sok erőt adnak ahhoz, hogy csak azért is megcsináljam.

Ha meg kellene határoznia magát, mit mondana, kicsoda Pumped Gabo?

Élő legenda. (nevet) Én sem tudom meghatározni magam. Egy jó ember vagyok szerintem. Nagyon boldoggá tesz például, hogy azt érzem, hasznos vagyok a társadalomnak. Több ezer embert motiválok nap mint nap, hogy eddzenek, csináljanak pénzt, álljanak fel, ha valami törés vagy valami rossz történik az életükben, ezzel én nagyon sok erőt adok nekik. Ezáltal pedig kapom a pozitív üzeneteket, ami nekem nagyon jó visszatöltés.

Hova akar eljutni? Van valami cél maga előtt?

Van. Nagyon magasra.

Testépítésben? Vagy valami másban?

Az életemben. A testépítés egy nagyon jó dolog, nekem sok mindent adott, mert ha jó az ember pacekja, akkor bármit csinál, jobban odafigyelnek rá. Meg ezáltal is tudok példát mutatni, hiszen ebből építettem fel mindent. Ez volt az egyetlen kapaszkodóm, mert a gimiből ugye kibuktam, nem tanultam, mert nem érdekelt. Úgyhogy muszáj volt bejönnie.

A Covid alatt azért nehéz volt edzeni.

Igen, de meg tudtam oldani, hogy gyúrjak. Amikor teljesen bezártak a termek, visszamentem oda, ahol elkezdtem edzeni, és megbeszéltem, hogy nyissanak ki nekünk. Tök jó vibe volt, 15 embert vittem oda, ismerősöket, barátokat, és együtt edzettünk.

Mennyit edz egy nap?

Másfél órát. De mivel a táplálkozásra is figyelni kell, azért ez egy életforma, teljes embert igényel.

A Pumped Gabo-karakter egyébként csak egy felvett póz? Az Instagramját végignézve azért ott akadnak olykor komolyabb dolgok is. Például, amit említett, az életvezetési tanácsok.

Kezdetben nem tudtam, miért történnek sikerek az életemben. Amikor 2017-ben kiugrott a vállam a Pumpedék 2 forgatása alatt, az azutáni időszak nekem egy nagy mélyrepülés volt. Kint voltam a Celeb vagyok, ments ki innen műsorban is, de nem éreztem magam Pumpednek, mert nem voltam kigyúrva. Az egy szar időszak volt, ahogy 2018 is, mert

minden pénzt elbasztam, le voltam csövesedve,

és haza kellett költöznöm anyámékhoz. Viszont akkor már elkezdtem pszichológushoz járni és önfejlesztő könyveket olvasni, de igazából még nagyon céltalanul. Tudtam, hogy valamerre menni kell, mert csak sodródom, ami nem jó. Elkezdtem gondolkozni, hogy kezdjek-e valamilyen üzletbe, vagy menjek el dolgozni, és akkor egyszer csak rájöttem, hogy bazmeg, én vagyok Pumped Gabo! Akkor legyek az! Mindenki legyen a legjobb verziója saját magának.

Végül is az Instagramból is lehet pénzt keresni, ahogy most csinálja.

Nekem most már minden bevételem ebből jön, én vagyok Magyarországon a legjobban fizetett fitneszinfluenszer, amit két év alatt értem el. 2019 elején már tudtam, hogy szakítanom kell az akkori barátnőmmel, ami márciusban meg is történt. Anyám akkor még azt mondta, fiam, nem csinálsz semmit, menj el az Aldiba dolgozni, ott 250 ezer a kezdő fizetés. Emiatt kicsit azért megsértődtem rá. Semmi baj azzal, aki ott dolgozik, én egyébként is mélyről jöttem, és minden embert tisztelek, de rosszulesett, mert akkor már tudtam nagyjából, hogy mit akarok elérni. Elkezdtem rendesen edzeni és az Instát jobban csinálni, így meglett az első táplálékkiegészítő-szponzorom, és elindult egy jó vibe. Újra bekövettek az emberek, én meg elkaptam ezt a fonalat, és elkezdtem motiválni és edzésre sarkallni őket. Nagyon sok erőt adtam nekik ebben, így elindult egy folyamat, de aztán májusban megint jött a baj.

Mi történt?

Abban az évben megírtam a Year Compasst a pszichológusom ajánlásával. Ez egy munkafüzet, ami két részből áll, az egyik lezárja az előző évet, elbúcsúzol attól, amitől el akarsz, közben nagyon mély szintekre megy le az ember, érzelmeket is felszakít. A másik része a következő évről szól, és mivel nekem a Balaton Sound a kedvenc helyem, leírtam, hogy ott akarok lenni a barátaimmal, kigyúrva, pénzzel a zsebemben, úgy, hogy jól érezzem magam, legyen ez egy visszatérés nekem. Erre készültem, erre gyúrtam, ahogy

mindenki a Balaton Soundra gyúr,

amit kinevetnek az emberek, pedig szerintem ez nagyon jó dolog, mert ad valami célt. Erre megint kiugrott a vállam a Sound előtt egy hónappal! Úgy voltam vele, most nem az lesz, mint legelőször volt. Elkezdtem válldokit keresni, meg mindenféle kollagéneket. Hat hét lett volna a gyógyulási idő, de én már két hét múlva a kondiban voltam. Mert annyira akartam. Jött a nehézség, az univerzum megkérdezte tőlem, mennyire akarom, és látta, hogy kurvára. Akkor hívott a lengyel MTV is, hogy menjek a Varsó Shore-ba, aminek nagyon örültem. Az egy csodálatos telefonhívás volt.

Miért jók ezek a valóságshow-k?

Mert meg tudod mutatni, mekkora fazon vagy.

Azóta egy amerikai realityben is szerepelt, amit jövő héttől vetítenek az MTV-n. Mit lehet erről elárulni? Ők keresték meg?

Igen.

És hogy találták meg?

Úgy, hogy rezgéseket küldök az univerzumnak, és azok a rezgések elérnek oda, és fölhívnak engem.

Nem úgy, hogy jelentkezik?

Nem. Ugye voltam a Varsó Shore-ban, ami szintén az MTV műsora volt, és ott én már angolul vakertam. Kiszúrták a pacekomat, és rám csörögtek.

Hol forgattak?

Horvátban, Pulán. Jó volt. Teljesen más, mint itthon forgatni. Nagyon jó karakterek voltak, hasonló pacekú emberek, mint én. És ez azért ritka.

Londonba viszont nem sikerült kirepülnie. Akkor mintha kicsit elszakadt volna a cérna.

Nagyon ideges voltam. Az volt a szöveg, ha beoltatjuk magunkat, minden jó lesz. De kurvára nem így volt. Megvolt a repjegyem és a belépőm a bulira. Összespannoltam az amerikai műsorban egy csávóval, és ő mondta, hogy menjek ki, mert lesz egy tök jó buli, de nem sikerült kijutnom.

Az itthoni bulik nem érdeklik?

Itthon nem annyira népszerű az a zene, amit én szeretek.

Milyen zenét szeret?

A house-t. Van egy-két hely, ahol játszanak ilyet, de nem annyira elterjedt az emberek körében. Itthon a minimál az, ami nagyon megy. Egyszer volt egy fellépésem Debrecenben egy szórakozóhelyen. Tökre megörültek az emberek, persze vidéken celebet látni nagy szám. Ha lemegyek, az olyan, mintha itt lenne mondjuk Will Smith. Odajöttek, fotózkodtam meg spannoltam mindenkivel, tele volt a hely. Aztán elkezdtünk zenélni, de a végére kiürült a diszkó, öten maradtak. Én azt szeretném elérni, hogy ebben is legyen közönségem, azért szeressenek, amilyen zenét játszom.

Azért más is van, ami, úgy tűnik, fontos önnek. A környezetvédelemre gondolok.

Nagyon szeretem a természetet, az állatokat, a fákat, a füveket, a növényeket, minden ilyen cuccot tökre csipázok, mert ugye ezek miatt élünk. Megnéztem a Netflixen David Attenborough filmjét, ami még jobban arra sarkallt, hogy beleálljak ebbe a sztoriba. Amik most történnek, borzasztóak. A tüzek Törökországban és Amazóniában vagy az árvizek, amik Németországban voltak.

Szétbasszuk a Földünket.

Ha ezt nem fogják fel az emberek, és nem kezdünk el valamit csinálni, 30 év múlva nem tudom, mi lesz. Mert ugye ez mindenre kihat. Ha egy helyen már nem lehet élni, akkor a népek elkezdenek vándorolni. Ha ide bejön több millió ember, akkor nem lesz Balaton Sound, meg nem lesz bulizás, meg gyúrás sem. Lehet, hogy életben maradunk, csak az meg milyen élet, amikor túl kell élni? Én azt szeretem, ha pénzt csinálunk, jól érzi magát mindenki, bulizunk, gyúrunk. 

Jól láttam, hogy kapcsolatban áll a Greenpeace-szel?

Többször is találkoztam velük, besegítettem nekik néhányszor. Ha petíciót kell aláírni, megosztom, és van, amibe beleállok én is. De szeretnék ebbe is többet tenni. Az a baj, hogy általában az embereket ez nem érdekli. Főleg azokat, akik kevésbé intelligensek. Mert ők egyik napról a másikra élnek, és pont leszarják, hogy szelektíven kell gyűjteni a szemetet, vagy nem szabad régi, kormolós dízelautóval járni. Kormányszinten kellene új szabályokat bevezetni.

Magánemberként tesz valamit a környezetvédelemért?

Szelektíven gyűjtöm a hulladékot, nem szemetelek, ha látok valahol szemetet, akkor azt fölveszem, télen pedig nem fűtök annyira. Meg én nem akarok 3-4 gyereket csinálni. A múltkor megosztottam ezt, erre azzal jöttek nekem az emberek, hogy én ne mondjam meg, hány gyerekük legyen. Lassan 8 milliárdan vagyunk. Ha csak 5 milliárdan lennénk, lehetne kicsit lazább ez az egész.

Milyen tervei vannak a közeljövőben?

Lehet, hogy kiköltözöm valahova, most Ausztráliába mennék majd ősszel. Máshol is tudok dolgozni, posztolni az Instára.

Ezek szerint inkább nyári ember.

Nem szeretem a telet. Bár épp most gondolkodtam el azon, hogy nyáron nem igazán haladok semmivel. Mindig van egy buli, vagy egy csaj miatt kimaradok este. Amikor viszont hideg van, nem megyek sehova, csak gyúrni, és van időm foglalkozni a dolgaimmal. Nyáron azért ez nehéz, főleg most, hogy elég népszerű lettem. Nagyon sok barátom lett, mindenki velem akar lógni. Ezzel csak az a baj, hogy mivel

nagyon sokan hülyének gondolnak,

amiről persze én tehetek, nyíltan hülyének néznek. Ha valakinek van valamilyen érdeke, úgy csinál, mintha ő tenne nekem szívességet. Emiatt felesleges köröket futok sokszor.

Nem bánta meg, hogy fölvette ezt a „Pumped Gabó-s” arcot? Gondolom, emiatt viselkednek így.

Most már nem tudok vele mit kezdeni. Meg szerintem akkor ez kellett is ahhoz, hogy kiborítsam az embereket. Ha valaki normális, azt leszarja mindenki. Úgyhogy szerintem jó ez így.

Az MTV-s műsor után van bármi konkrét munka kilátásban? Az Instán kívül persze.

El akartam kezdeni itthon zenélni itt, ott, amott, de nagyon nem jön össze, nem kíváncsiak rám. Múltkor elmentem volna egy helyre, mondtam a csávónak, hogy ingyen is megyek, és promotálom is az eseményt, de nem kért belőle, mert nem akarja velem azonosítani a helyet. Ez kicsit szarul esett, de úgy vagyok vele, ez azért van, mert rám valami sokkal jobb vár. Egyébként sem itthon, hanem külföldön akarok zenélni, Ibizán vagy Amerikában.

A zene nekem nagyon sok mindent adott,

egész életemben ott volt. Zenével edzettem mindig, és ugye a Balaton Sound is egy zenei fesztivál. Tavaly a Covid alatt jöttem rá, hogy ez nekem mennyire fontos.

(Fotó: Szabó Gábor / Pumped Gabo. Fotó: Pogonyi Nóra / Index)