Majka élő adásban oltotta le Marics Petit: Ezt a hülyegyereket ki hívta ide?

TIM 2872
2022.11.21. 05:57
Kevesebb bohóckodás, több figyelem a játékosokra – így lehetne jellemezni a Sztárban sztár leszek! vasárnapi adását az előző részhez képest. Persze most sem maradtak el a poénok, de már nem az volt az ember érzése, hogy az egész műsor a zsűri saját szórakoztatásáról szól. Ugyan a ValMar duó énekese – aki vendégként volt jelen –, illetve Majoros Péter között volt némi adok-kapok, de ez még abszolút belefért, ahogy a versenyzők felkészültségére sem lehetett panasz: egészen kitűnő produkciókat is láthattak a nézők. Jövő héten már csak öt tehetség állhat színpadra, a szavazatok alapján ugyanis Szirtes Dávid kiesett a műsorból.

Hetedik élő show-jához érkezett a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsora, amelyben a Magyarország legsokoldalúbb előadójának címéért folyik a küzdelem. A tehetségek közül erre a hétvégére már csak hatan voltak versenyben: Szirtes Dávid, Jósa Tamás, Bari Laci, Kökény Dani, Kaly Roland és Yulaysi Miranda–  Köllő Babettnek volt tehát a legjobb dolga a héten, az ő csapatából ugyanis már mindenki kiesett, így senkit nem kellett felkészítenie a műsorra.

Az ezen az estén kígyóbőr hatású öltözékbe bújtatott Till Attila talicskával robbant be a színpadra, ezúttal ugyanis a hétfőn startoló Farm VIP-t promóztatták a versenyzőkkel az adás elején. Örömmel konstatáltuk, hogy a hetedik élő show-ra végre Köllő Babett is felöltözött, igaz, később azért kiderült, hogy ez hátulról nézve nem volt teljesen így. Tóth Gabi a korábbi vonalat folytatva ismét érdekes fejdísszel foglalt helyet – állítólag Whitney Houstonra akart hasonlítani, de az embernek inkább csak a gyöngyhajú lány jutott eszébe róla. A férfi zsűritagok ruházatában nem volt semmi különleges, Tilla nem is igazán tudott velük mit kezdeni, de Majoros Pétert azért számonkérte, hol van az ollója, amivel a múlt héten szétvágta a felsőjét, teret engedve annak, hogy a mellbimbói szabadon kikandikáljanak.

Kicsit fáj is nekem, hogy a Dancing with the Stars el akarja lopni a show-t a mellbimbóvillantással. Nagyon nem megy nekik

– jegyezte meg a rapper, utalva arra a kínos jelenetre, amikor a csatorna szombat esti táncos műsorának legutóbbi részében Gabriela Spanic ruhája lejjebb csúszott a kelleténél, mire Tóth Gabi – feltehetőleg arra a dalra, illetve az annak kapcsán született hírekre gondolva, amit Molnár Tamással készített Majoros –, rávágta: 

Van most róla elég téma a héten, nem kell neki…

Bepoloskázták a zsűrit, Korda György üzent

A produkciók sorát Majka versenyzői közül Yulaysi Miranda nyitotta, aki Tones and I Dancing Monkey című dalával készült. Ismerve a számot, az ember azt gondolná, főleg hangban ez azért egy nagyjából megoldhatatlan feladat, a kubai énekesnőnek viszont sikerült megugrania. Yulaysit, aki öregemberként jelent meg a színpadon, zseniálisan elmaszkírozták, konkrétan rá sem lehetett ismerni, a dalt pedig hibátlanul hozta, és a koreográfiába sem lehetett semmilyen szinten belekötni. Nem csoda hát, hogy maximumpontot kapott a zsűritől.

Értékelés közben azért volt egy kis kavar, miután elsősorban a zsűri hölgy tagjai egy bogarat vettek üldözőbe, ami állítólag még fél 7 körül fészkelte be magát a stúdióba. Majoros ráadásul közölte, hogy egy poloskáról van szó, Tóth Gabi ezt hallva rögtön meg is gyanúsította, hogy ő volt az, aki rájuk szabadította a bogarat.

Igen, én hoztam Gabi a poloskát is, képzeld el… 

– hagyta rá a rapper.

Miranda után Jósa Tamás következett, aki Korda György legendás Reptér című nótáját hozta. A felkészüléshez maga Gyuri bácsi is küldött neki egy bátorító videóüzenetet, ami a versenyzőt nagyon meghatotta. Az énekes azt tanácsolta neki, használja a szöveg játékát, és vonja be a közönséget a dalba, amit meg is fogadott. Bár a maszkírozás nem volt a legtökéletesebb, Jósa produkciója óriási sikert aratott, hibátlanul hozta hangban Kordát, amit a mesterek egyesével 10-10 pontra értékeltek. 

Szirtes Dávid előadásával viszont már nem volt ennyire elégedett a zsűri. Neki ezen a héten az Imagine Dragons frontemberének bőrébe kellett bújnia, ám Majoros szerint a látott produkció hangulata mintha sehova sem tartott volna, nem volt benne emelkedettség, de mélység sem, illetve azt is megállapította, hogy Szirtesnek a tánc feltehetőleg nagy ellensége lehet. Köllő Babett kiemelte azért, hogy ez egy nehéz dal, ettől függetlenül neki is az volt az érzése, hogy darabos lett a produkció és valahogy nem építkezett a nóta. Pápai Joci velük szemben azért érzett némi feszültséget is az előadásban, ami egyébként neki tetszett. A kritikák a pontozáson is látszottak, Szirtes Dávid összesen 26 pontot kapott. 

Fura Lady Gaga után Bari Laci álló tapsot kapott

Miután fény derült rá, hogy Varga Viktort követően a ValMar duó egyik fele, Marics Peti is ellátogat a stúdióba, Kökény Dani vette birtokba a színpadot, aki Lady Gagává változott. Hát nem a legjobb formáját hozta, külsőre sem sikerült a stylistoknak és maszkmestereknek úgy átalakítani, hogy legalább egy kicsit hasonlítson az énekesnőre, és a koreográfiában sem sikerült lekoppintania a lényeget, viszont annyira szórakoztató volt, hogy Majoros például azt mondta, le sem tudta venni róla a szemét. A versenyző végül 29 ponttal vonulhatott vissza a színfalak mögé, hogy felkészüljön a duettprodukcióra.

Kaly Rolandnak ezen a héten Post Melone-t kellett utánoznia, ami nem volt rossz, de szintén nem lett tökéletes. Miután a zsűri elmondta a véleményét, Majka azért megjegyezte, hogy a versenyző igazából beteg, be van rekedve, és ezért alig tudja normálisan képezni a hangokat, de hozzátette azt is, hogy ezt persze nem kell figyelembe venni az értékelésnél. (Mondjuk, akkor mondani sem kellene.) A mestere szerint egyébként mozgásban nagyon sokat fejlődött Kaly, aki végül 27 pontot kapott a döntnököktől. 

Utolsóként Bari Laci lépett, illetve a sérülése miatt ült színpadra. Ő Takács Nikolast utánozta, aki meg is látogatta a felkészülésnél. A produkció tökéletesen sikerült, annak ellenére is, amit Tóth Gabi kiemelt: hogy énekesként mennyire nehéz ülve képezni a hangokat. Majoros megjegyezte, ritkán mond ilyet, de Bari Laci előadása jobban tetszett neki, mint az eredeti, Pápai Joci pedig kiemelte, mennyire büszke a tehetségre, amiért végig fegyelmezett tudott maradni, holott látszott rajta, hogy egyes pontoknál igencsak nehezére esik ülve maradni. Nem csoda, hogy mindenkitől 10 pontot kapott. 

Marics és Majoros szócsatája mindent vitt

Az egyéni produkciók után duettekkel tértek vissza a versenyzők. Elsőként Kökény Dani és Szirtes Dávid lépett színpadra, akik a ValMar duó Úristen című dalát adták elő, amit persze a formáció egyik feleként ismert Marics Peti is megtekintett élőben. Azt nem mondanám, hogy tökéletesen sikerült hozniuk a klipet, de meglehetősen szórakoztató volt az egész, és láthatóan Marics is élvezte. A látottakat persze neki is értékelnie kellett, ekkor vette kezdetét a szócsata közte és Majka között. Az énekes azt találta mondani, hogy sokkal rosszabb produkcióra számított, és amikor Tilla rákérdezett, miért, közölte: „Mert ezt a számot nehéz elénekelni.”

Óóóh, ez a hülyegyerek… hát ki hívta ezt ide? 

– csattant fel Majoros, Marics persze nem hagyta annyiban a bajuszhúzogatást, amire a rapper mindig egy újabbat döfött.

Idehívtátok, hogy önmagát fényezze? A hülye fülbevalójával?

– folytatta az oltogatást Majoros, de a hátralévő percek is tele voltak szurkálódással, amibe meglepő módon Till Attila is bekapcsolódott. Marics Peti persze ugyanúgy visszavágott, ha kellett, de mindez természetesen csak viccelődés volt közöttük. Közben az is kiderült, hogy Majoros gyerekei, akik egyébként a Sztárban sztár leszek! stúdiójában is jelen voltak, imádják a ValMar duó Úristen című számát, ami az idei nyár slágere lett.

Otthon nem én vagyok a király, hanem a Marics, éjjel-nappal ezt hallgatom, ezt az Úristent. Hány millió? 28? Lesz ez még jobb is… De ebből 26-ot az én gyerekeim vertek oda

– közölte a rapper.

Szirtes Dávid távozott

Ugyan a másik két duetthez nem érkeztek sztárvendégek, ettől függetlenül nagyon jó produkciót láthattunk Jósa Tamástól és Bari Lacitól, akik Modern Talking-tagok lettek, illetve Yulaysi Mirandától és Kaly Rolandtól, akik Emeli Sandé és Labrinth alakjában léptek színpadra. Utóbbi produkciót a zsűri konkrétan világszínvonalúnak tartotta. 

Ezek után nem volt más hátra, mint hogy kiderüljön, melyik versenyző kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől. A napi győztes Bari Laci lett, és Szirtes Dávidnak kellett távoznia. A játékban maradt tehetségek megkapták a jövő heti feladataikat is, alább olvashatja, kiket kell megjeleníteniük a színpadon.

  • Yulaysi Miranda – Maurice White 
  • Kaly Roland – Tom Jones
  • Bari Laci – Donna Summer
  • Kökény Dani – 50 cent
  • Jósa Tamás – Balázs Fecó

(Borítókép: TV2 Sajtószoba)