Felfedték Diana hercegné több évtizedes titkát

GettyImages-52105332
2023.03.15. 13:04
Sára yorki hercegné a The Kelly Clarkson Show-ban vendégeskedett, ahol többek között a lánybúcsújáról szóló emlékeit elevenítette fel, amiről Diana hercegnével együtt egy rendőrautóval távoztak.

Lázadásba torkollott Sára yorki hercegné, azaz Sarah Ferguson lánybúcsúja, amelyre 1986-ban került sor, akkor ment hozzá ugyanis András herceghez. A történtekről a napokban a The Kelly Clarkson Show-ban számolt be, kifejtve, hogy Diana hercegnével – akivel legjobb barátnők voltak – akkora kalamajkába keveredtek, hogy egy rendőrautó hátsó ülésén végezték. A jeles esemény alkalmából ugyanis rendőrnőnek öltöztek, és a hatóságok letartóztatták őket, amiért zsarunak adták ki magukat.

Elég különös volt, mert elmentünk egy szórakozóhelyre, nyilván, hova máshova mennél Wales hercegnéjével, mint egy éjszakai klubba. Leültünk, a pincér odajött hozzánk, és azt mondta: »Elnézést, ez egy privát klub. Itt csak szórakozunk, és nem szolgálunk ki rendőröket«

fejtette ki Ferguson.

Elmondása szerint a rendőrautóban ülve próbálták elrejteni az eljegyzési gyűrűiket, illetve Diana hercegné felfedezett egy szalonna ízesítésű ropogtatnivalót a járműben, amiből csipegetni kezdett. Ez egészen addig tartott, amíg az első ülésen ücsörgő járőr észre nem vette, és le nem teremtette őt. Ferguson kifejtette, amint rádöbbentek a hatóságok arra, hogy mindketten a királyi családhoz tartoznak, hamar elengedték őket. 

Tom Quinn királyi szakértő szerint a páros igencsak felöntött a garatra, mivel a padlón fekve pezsgőt locsoltak mindenfele. Ellátogattak az elég exkluzívnak számító Annabel’s éjszakai klubba is, majd az este megkoronázásaképp kizárták a palotából András herceget, aki szintén a legénybúcsújáról tért haza. 

Bár Diana hercegné és Sarah Ferguson közeli kapcsolatban álltak egymással, utóbbi egy 2007-es interjúban azt mondta, egy éven keresztül nem beszéltek. 

Valójában a halála előtti napon felhívta az egyik barátomat, és azt kérdezte: »Hol van a vöröske? Beszélni akarok vele«

– mondta a műsorban, ahogy azt is kihangsúlyozta, nem hiányzik neki Diana hercegné, mivel azt érzi, minden egyes nap vele van.

(Borítókép: Diana hercegné 1986. július 18-án. Fotó: Tim Graham Photo Library / Getty Images)