Tóth Gabi: Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni

2023.08.20. 06:12
Az államalapítás ünnepe alkalmából Tóth Gabi a Fricska táncegyüttessel együtt lépett fel Hevesen szombat este. A válási botránya óta ez volt az énekesnő első nyilvános szereplése, és el is mondta a véleményét, bár csak dióhéjban.

Mint azt megírtuk a fellépés előtt, szombaton az államalapítás ünnepe alkalmából hívták Hevesre koncertezni Tóth Gabit a Fricska táncegyüttessel. A fellépés volt az első alkalom, amikor válási botránya után a nyilvánosság előtt szerepelt az énekesnő. Előzőleg kiderült, hogy  Fricska 29 éves táncosa, Pap Máté Bence miatt mehetett tönkre Tóth Gabi házassága, és a párt már Horvátországban is lefotózták, amint együtt nyaraltak.

Az utóbbi másfél hét eseményei a szombat esti koncerten is szóba kerültek. A fellépés előtt már a tömegben is arról sugdolóztak, ami az énekesnővel történt. Tóth Gabi pedig rögtön a koncert kezdete után szót ejtett a válásáról.

Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni és felvállalni magam

– fogalmazott Tóth Gabi, mielőtt az Ez vagyok én című számát kezdte el énekelni. Azt is elárulta, hogy az elmúlt nehéz időszakban a rajongóiból merített erőt  – írja a Blikk. A lap arról is beszámolt, hogy 

AZ EGY ÓRÁS KONCERT UTÁN TÓTH GABI ÉS PAP MÁTÉ EGY AUTÓVAL TÁVOZTAK A KONCERTRŐL.

Őket egy külön sofőr vitte el a helyszínről, míg a Fricska többi tagja egy másik fuvarra várakozott. 

A koncerten a helyszíni felvételek alapján nagyjából párszázan lehettek.  A következő napokban-hetekben több másik koncertje is lesz Tóth Gabinak, a Fricska táncegyüttessel is lesznek még közös fellépései.

Hat év után jelentette be válását Krausz Gábor és Tóth Gabi

Ahogy azt az Indexen is megírtuk, Krausz Gábor séf, Tóth Gabi férje egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg a hírt, hogy hat év után elválnak egymástól az énekesnővel. A sztárpár 2019-ben kötötte össze életét, és még az év decemberében megszületett gyermekük, Hannaróza is.

A váratlan bejelentést követően szinte azonnal durva pletykák kaptak szárnyra a szakításuk okáról, de annyi biztos, hogy az egykori szerelmesek a közösségi médiában már nem követik egymást, és a sztárséf kiköltözött közös álomotthonukból.

Sok jel utal arra, hogy Tóth Gabi állítólagos új párjával, a Fricska táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével éli hétköznapjait. A párost egy fideszes eseményen kapták lencsevégre. Krausz Gábor időközben magához költöztette közös lányukat, majd Tóth Gabi nevet változtatott.