Lukács
7 °C
22 °C

Úgy viszik a Mercedeseket, mint még soha

2011.07.05. 18:38

Egyszerre három értékesítési rekordot is megdöntött a német Daimler a Mercedes Benz márkával, a luxusautókból még soha nem adtak el olyan sokat első félévben, második negyedévben és júniusban, mint az idén.

A gyártó kedden közölt adatai szerint júniusban 120.510 Mercedest adtak el, ami 6,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az erős júniusi üzletmenet hatására a második negyedév is rekordot hozott, három hónap alatt 329.979 Mercedes kelt el világszerte, ami 7,2 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Az első félév egészében 610.531 darab új gyártású Mercedest vásároltak a fogyasztók, ami ugyancsak új rekord, 2010 első félévéhez képest pedig 9,7 százalékos bővülés - közölte a cég.

A márka népszerűsége elsősorban a nagy feltörekvő országok BRIC-nek nevezett csoportjában - Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában - nőtt. A legnagyobb növekedést Kínában mérték, ott 52,3 százalékkal 92.174-re emelkedett az eladott Mercedesek száma az első félévben.

A Daimler az első német autógyártó, amely közölte első félévi értékesítési adatait. A céghez tartozó valamennyi márkát - a Mercedes mellett az AMG és a Maybach luxuskocsikat és a Smart kisautókat - együttvéve 655.332 gépkocsit adtak el. A társaság szerint így minden esély megvan arra, hogy 2011-ben 1,3 milliónál is több eladott kocsival új értékesítési rekordot állítsanak fel. Tavaly a cég 1,28 millió autót adott el.