mercedes
A legfontosabbak között van az időmérő edzések módosuló energia-visszanyerés paraméterei.
Luxusautóknak esett neki a kamumaci.
George Russell nem így képzelte el a legenda nélküli életét, a fiatal pilóta beleköp a levesébe.
Nagyon ritka, furcsa balesetet szenvedett Olliver Bearman Japánban: meg is sérült, és bicegve hagyta el a pályát.
Max Verstappen sorozatban négy pole után a legjobb tíz közé sem került be.
A vb-címvédő Lando Norrisnak a pénteki nap után újfent technikai gondjai adódtak.
Az első két futamot megnyerő Mercedesek ugyanakkor továbbra is rendkívül erősek.
Az eddig második erőnek számító Ferrari kevésbé kezdett erősen az idény harmadik hétvégéjén.
A Mercedes csapatfőnöke beszélt a szezon remek rajtjáról, továbbá George Russell és Kimi Antonelli párosáról.
A britek Russellt figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.
A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.
A Mercedes olasz versenyzője a sportág legfiatalabb időmérős győztese lett.
A Mercedes szezonnyitón győztes brit versenyzőjét a Ferrari párosa követte.
Csapattársa, Kimi Antonelli futotta a második leggyorsabb időt.
Egy Mercedes G-Wagon luxusterepjáróval.
A sportág történetének legbizonytalanabb korszaka egy felejthetetlen nagydíjjal kezdődött, amelyben „csaták, problémák és stratégiai háborúk” voltak.
2026.03.08. 06:45 Módosítva: 2026-03-09 11:46:17
Leclerc remek rajtja dobogót ért, Verstappen is jelentőset javított Ausztráliában.
Jól mutatkozott be az Audi a szériában.
Új korszak indul az F1-ben, mi pedig végigvesszük: a 2026-os rajtrácson kinek van oka az optimizmusra és kinek a pánikra.
Horváth Hanna az istálló aerodinamikai csoportjában ténykedik gyakornokként.
A 19 éves versenyző autója egy védőfalnak ütközött.
A tesztelés jövő héten kezdődik Barcelonában.
Szijjártó Péter szerint hamarosan akár évi 350 ezer autót is elő tudnak itt állítani.
2025. december 18., 14:00
Izgalmasabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb versenyzés jöhet a Formula–1-ben.
2025. december 17., 17:46
A döntést a cég az új, elektromos modell gyártásához szükséges átalakításokkal indokolta.
Mindenki kapott a családban egy új autót.
2025. november 29., 20:12
Hamilton szenvedése sem múlik, a hétszeres világbajnok csak a 18. helyről indulhat.
2025. november 15., 13:06
A holttestre teljesen véletlenül bukkant rá egy nő.
2025. november 12., 18:14
Magyar mérnökök is részt vesznek a jövő elektromos autóinak fejlesztésében.
A jármű havi üzemeltetési költsége eléri a 600 ezer forintot.
Toto Wolff már korábban elárulta a döntést, de a hivatalos bejelentéssel várni kellett.
2025.10.05. 15:44 Módosítva: 2025-10-07 22:45:26
Piastriék verseny eleji koccanása volt a legizgalmasabb pillanat, Russell simán győzött.
2025. szeptember 13., 08:57
Kalapács alá került egy Mercedes-Benz 190 E 2.3-16.
2025. szeptember 10., 17:57
A 2016-os világbajnok szerint is ketyeg az órája.
2025. szeptember 6., 17:08
A rengeteget hibázó Norris majdnem a Q3-ról is lemaradt, de így sem sokon múlt a pole-pozíciója.
2025. szeptember 2., 15:44
A sofőr reflexein múlt minden.
2025. augusztus 4., 09:57
Charles Leclerc más problémát is felvetett.
2025. augusztus 4., 05:59
A kecskeméti gyárban új technológiával új modellek jönnek létre.
2025. augusztus 2., 13:43
Verstappen ezúttal sem fért be a legjobb 10-be, a két Ferrari újabb jó edzést teljesített.
A négyszeres világbajnok versenyző a Mercedes csapatfőnökéről is szót ejtett a Hungaroringen.
Olasz értesülések szerint folyamatos megbeszélések zajlanak a felek között.
Ellentétes információk láttak napvilágot arról, hogy bűnügyi felügyelet alatt áll-e az elkövető.
George Russell idénybeli első F1-es győzelmét teljesen háttérbe szorította a McLarenek ütközése.
2025.06.15. 21:35 Módosítva: 2025-07-08 10:27:58
Russell nyert Montrealban, de Verstappen sem búslakodhat. Antonelli először a dobogón.
Heteken belül komoly problémák jelentkezhetnek.
Nem véletlen, hogy Kína technológiai óriásai Magyarországot választják.
Egy ember meghalt, nyolcan pedig megsérültek.
A szemtanúk beszámolói szerint egy babakocsit toló nőt is elütött a jármű.
Bagatell hiba miatt kaptak rajtbüntetést a német istálló pilótái.
Az esetről felvétel is készült.
A rendőrség ittas járművezetés gyanúja miatt indított eljárást.
A manővert egy fedélzeti kamera rögzítette.
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
A Mercedes elkaszálta a Hyundai elejét.
Hat fiatal vág neki először a teljes idénynek a hétvégén.
A gyártás 2026 elején kezdődhet meg.
Érintett az Audi, a Ford, a Mercedes és a Volkswagen.
Jelentős bónuszra számíthatnak az autógyár alkalmazottai áprilisban.