Lukács
7 °C
22 °C

Orbán: A termelés becsületét állítjuk vissza

2013.04.11. 13:24

Orbán Viktor Kecskeméten járt, ahol a Knorr-Bremse ottani haszonjármű üzletágának gyártó- és fejlesztőbázisának alapkőletételén beszédet is mondott. Ebben egyebek mellett elmondta, hogy a Knorr-Bremse lendülete egyedülálló, és a kormány gazdaságpolitikája nyilván jó úton jár, ha a válallat Magyarországon ruház be, "ezért lakmuszpapír számunkra ez a cég" - számolt be az MTI.

A miniszterelnök kitért arra is, 2010-ben világos volt, hogy a korábbi utat nem lehet követni, mert az a szakadékba vezet. "Partnereink és szövetségeseink ugyan gyakran mondják nekünk, hogy a járt utat a járatlanért ne hagyjuk el, és ezért nyilvánvaló, hogy nehéz megértetni velük, felesleges olyan járt úton haladni, amelynek végén egy fal áll" - fogalmazott a miniszterelnök.

Ezt tovább fűzve arra következtetett, hogy az az ország, amelyik ma nem hagyja el a járt utat a járatlanért, biztosan zsákutcába fut. "Saját magunknak kell új utat taposnunk, vagyis a világ maradibb felével is meg kell értetnünk, hogy egész Európában valódi fordulatra van szükség" - hangsúlyozta.

Magyarország "útkeresése" a munka és a termelés becsületének helyreállítására, valamint az adósságcsapdából való kiszabadulásra épül - mondta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország képes volt egyszerre végezni ezt a munkát, ám még nincs vége a küzdelemnek, de "semmi okunk arra, hogy megálljunk félúton". Mára elmondható - folytatta -, Magyarországnak volt elég ereje ahhoz, hogy "mankó nélkül a saját lábára álljon". Előre kell haladni, mert aki a válságra hátrálással válaszol, a saját sírját ássa meg - fogalmazott.

A termelés a siker kulcsa - a szolgáltatás kudarcé?

Egy sikeres piacgazdaságban mindegy, hogy a termelő vagy a szolgáltató vállalatok vannak-e többségben. A kapitalizmusban a közgazdaságtan szerint az államnak inkább az a feladata, hogy az üzleti működés feltételeit jól alakítsa ki a piaci szereplők majd eldöntik, hogy mit hol érdemes csinálniuk. Ott termesztenek majd narancsot, ahol sokat süt a nap, vannak ehhez jól értő szakemberek és hasonlók.

A kormányok néha megpróbálnak fejleszteni egy-egy iparágat, ezt hívják iparpolitikának, és több esetben sikerrel tették ezt, persze, ha nem a barátaikat tömték pénzzel ezen címszó alatt. De azt bejelenteni, hogy nekünk általában az iparosítás a fontos, legalábbis szokatlan a modern Európában.

Arról nem is beszélve, hogy elképesztően jól állunk, a GDP nagyobb arányát adja nálunk az ipar, mint az Egyesült Királyságban, Németországban vagy akár sok szempontból mintaországnak vett Finnországban. Mi mindesetre elkötelezettek vagyunk, még nemzeti iparosítási koncepciónk is van.