Egy baki miatt zuhant ma a forint

2013.04.23. 19:41

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálatot sürget a keddi kamatdöntést megelőző heves pénzpiaci mozgások miatt, amelyeket szerinte téves hírügynökségi hírek okoztak.

Az MNB kommunikációs osztálya keddi közleményében úgy fogalmazott: egy nagy hírügynökség "félrevezető információkat" hozott nyilvánosságra a kamatdöntéssel kapcsolatosan. A jegybank egyben szorgalmazta, hogy a hírügynökség tegye meg a megfelelő lépéseket, hogy a jövőben "ne történhessen hasonló jellegű félretájékoztatás".

A kamatdöntés előtt néhány perccel az euró forintárfolyama néhány másodpercre 300 forint közeléből 303 forint közelébe emelkedetett, majd 300 forintra esett vissza.

forint

A Bloomberg hírügynökség 13:54-kor tett ki egy olyan hírt, amely 1 százalékos magyar alapkamatról szólt, valójában azonban 4,75 százalékra vágta irányadó kamatát mai ülésén a monetáris tanács.

Kilenc hónapja megállás nélkül vágnak a kamaton, márciusban értük el az 5 százalékos rekordmélységet, most ennél is alacsonyabb az MNB kéthetes irányadó kamata. A kamatvágásról most először az új összetételű monetáris tanács döntött, hiszen a legutóbbi döntéskor még a testület tagja volt az MNB két korábbi elnöke, Karvalits Ferenc és Király Júlia is. Előbbinek lejárt a mandátuma, utóbbi még azelőtt lemondott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

39 perce

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

5 perce

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47