Mint egy pirománnak gyufát adni a benzinkútnál
További Gazdaság cikkek
-
Pécsen füst nélküli termékek új gyártóközpontja jön létre - Már az ENSZ-főtitkár asztalán van egy rejtélyes magyar innováció
- Nagy Márton elárulta, hogy mi a terve a magyar gazdasággal
- Nemzetközi elismerést gyűjtött be a Kalocsa–Paks Duna-híd építési projektje
- Megszólalt a jegybank Magyarország aranytartalékáról
Öt év is eltelt a válság kitörése óta, a növekedés azonban csak nem akar visszatérni a válság előtti szintre, ha Japán, az USA és az Eurózóna GDP-bővülését összeadjuk, nagyjából stagnálást látunk. Mi az oka ennek?
Kipukkant a buborék 2007-2008-ban, a magánszféra pedig most arra összpontosít, hogy visszafizesse az adósságát, ne nagyon vegyen fel új kölcsönöket. Ez tipikusan a háztartások problémája, a vállalati szférát ez kevésbé érinti. Hitel nélkül azonban nem indul be a növekedés sem.
Mit tehet ilyenkor a gazdaságpolitika?
A központi bankok éveken át, ha recessziót láttak, kamatot csökkentettek. Ilyenkor olcsóbb lesz a hitelfelvétel, megnő a fogyasztás, az emberek házat, autót vásárolnak hitelből, építkezésekbe kezdenek. Ma azonban más a helyzet, a hitel iránti kereslet ugyanis kevésbé rugalmas a pénz árával szemben. Ha nulla százalékig vágjuk a kamatokat, sem vesz fel senki pénzt, a háztartási szektor adósságtörlesztő fázisba ment át.
Pozsár Zoltán
Korábban az IMF-nél és a New York Fednél dolgozott, ő térképezte fel először a világ árnyékbankrendszerét, munkája azóta is alapmű a témában, a G20 egyik határozatát is ez alapján készítették. Az elmúlt másfél évben Paul McCulleyval, a PIMCO volt CEO-jával kutatta a válságra adható válaszok kérdését. A témában tavaly megjelent cikkük azóta is az egyik fontos hivatkozási alap a “helicopter money” eljövetelét jósoló szerzők között. Ezek közé tartozik Paul Krugman, Joseph Stiglitz, Mohamed El-Erian és Martin Wolf is. A téma magyar feldolgozása január közepén jelent meg az Index Pénz beszél blogján. Az ezekben a cikkekben leírt forgatókönyv szinte hangról hangra az elmúlt pár hónap kottájának bizonyult a világban.
Nem arról van szó, hogy a bankok nem adnak hitelt?
A bankok akarnak hitelt kihelyezni, de ha senki nem akar hitelt felvenni, akkor nem nő a hitelezés. Ilyenkor arra van szükség, hogy a fiskális politika kicsit ösztönzőbb jellegű legyen. Ha a magánszféra megtakarít, akkor az állami szférának ezt ellensúlyoznia kell, hiszen ha mindenki egy időben takarít meg, nem megy előre a szekér. Most éppen az utóbbi jelenség történik: fiskális szinten mindenki megszorít.
Tehát ha nem költekeznek a háztartások, tegye meg helyettük az állam?
A magánszféra adósságát valahogyan le kellene hozni, ha viszont ez a generáció megtakarít, az államnak kell átvennie a költekezés terhét. Ha az adósságból csak újabb adóssággal lehet kijönni, akkor mikozben a magánszféra tisztul, az állami szférának koszolódnia kell.
De az államadóssággal is sok országban gond van.
Ezért jó, ha a jegybankon keresztül indul be a gazdaság élénkítése. A jegybanki költekezés elméletileg ingyen van, hiszen a központi bankoktól kapott hitelekre kifizetett kamat a jegybanknak nyereség, ez pedig mindenhol az államkincstárban, tehát a kormánynál csapódnak le – azaz az állam magának fizet kamatot. Az olcsó hitelek pedig a GDP növekedéséhez járulnak hozzá, így pedig el lehet érni, hogy csökkenjen az adósságszint.
Hiszen ha nő a gazdaság, akkor a GDP arányában kifejezett államadósságráta automatikusan csökken.
Így van, és azt látom, hogy ebben az irányba mozdul a világ. A jegybanki stimulus megvan már.
Brüsszel álláspontja pedig puhulni látszik a költségvetési megszorítások kapcsán. A déli államok sorra kapnak haladékot a költségvetési hiányaik csökkentésére.
Valóban, a költségvetési oldalon is egyre inkább lazulnak a dolgok. A kormányok egyre több pénzt adnak a kis és középvállalkozásoknak, nagyobb a türelem a déli országok kiigazításaival kapcsolatban is. Nagy-Britanniában is felismerték, hogy a megszorítások nem működnek.
És Japánban is hatalmas fordulat látszik. Ott egyszerre gyorsult fel a jegybanki lazítás, illetve a költségvetési költekezés, hogy az ország végre kimozduljon a két évtizede tartó stagnálásból.
Itt 20 évvel előttünk járnak, hisz 89-ben pukkadt ki a buborék. Húsz évig viszont semmi nem ment. Ezalatt Japán volt a rút kiskacsa. Most örülnek, hogy csatlakoztak a nyugati társasághoz. A kilábaláshoz többet akarnak exportálni, ehhez gyengébb jenre van szükségük, ezért a jegybank elkezdett rengeteg japán államkötvényt venni. Japán egy nagyon érdekes inkubátor, ha az ő gazdasági stratégiájuk bejön, és beindul az exportgépezet, elég valószínű, hogy az olyan országok, mint az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok követik a példáját.
Mikorra látszanak majd a japán sikerek?
Egy év múlva már konkrét jelei lesznek.
Európa, főleg a németek egyelőre nagyon nem akarják azt az utat járni.
Európa egyedül van ebben a történetben, nem nagyon akar nyomtatni, emiatt vesztesként kerülhet ki ebből a globális sakkjátszmából. Az euró erősödött a jenhez képest, ami Németországnak nem egy jó pozíció.
A német gazdaság olyan erős, hogy akár egy erősebb eurót is elbírhat. De mi lesz Európa déli államaival? Ott már most is komoly versenyhátrányt jelent az erős pénz.
Az eurózóna problémás országaival megint más a helyzet. Ezek az országok gyakorlatilag úgy néznek ki, mint a külföldi devizában eladósodott feltörekvő országok, Argentína, Dél-Kelet Ázsia. A saját központi bankjuk nem tudja korlátlanul fizetni az államadósságaikat, hiszen a zónában a központi bank közös. Ez egy sokkal nehezebb és bonyolultabb helyzet.
Ahhoz, hogy az eurózóna elinduljon a fent vázolt úton, hogy az EKB is az amerikai és a japán jegybank stratégiáját kezdje el követni, ahhoz tényleg minden tagállam beleegyezése kell.
De ha ilyen megegyezés nem lesz, akkor Európa nincs nagyon hosszú távú gazdasági stagnálásra ítélve, mint korábban Japán? Ez persze magas munkanélküliséggel, szociális és politikai válságok sorával járna, lényegében ezt kockáztatják most a németek.
A történelmi tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy tényleg évtizedes távú gazdasági pangás jöhet. Az elmúlt évtizedekben, ha egy ország időben kidobta az ortodoxiákat az ablakon, pénznyomtatásba és állami költekezésbe kezdett, az növekedéssel jött ki a válságából.
Egyetlen sikeres példára emlékszünk, ez a '30-as évek Amerikájában valósult meg.
Amikor Rooseveltet megválasztották elnöknek, leértékelte a dollárt az aranyhoz képest, költségvetési expanzióhoz nyúlt, ami nagyon jól működött. A mostani japán pénzügyminiszter nagyon nagy híve a '30-as években élt Takahashi nevű pénzügyminiszternek, aki ugyanezt csinálta. Ők gyakorlatilag megúszták a világválságot, mert elsőként jöttek le az ezüststandardról, ami lehetővé tette a korlátlan pénznyomtatást.
De a késlekedő országok vesztesként jöttek ki az akkor világválságból, például Franciaország csak 1936-ban hagyta el az aranystandardot, ami gátolta az élénkítést, hiszen a pénz mennyisége a jegybankokban lévő aranytartalék mennyiségéhez volt kötve.
Vannak azért elrettentő történelmi példák is: sok országban hiperinfláció lett a korlátlan pénznyomtatásból, a kormányok egyszerűen nem tudtak időben kihátrálni a gazdaságélénkítésből. A hiperinfláció pedig képes felszámolni a demokráciát.
Ez igaz, a politikusok kezében ez nagyon könnyen inflációhoz vezethet, olyan ez, mint egy pirománnak gyufát adni a benzinkútnál. Jelenleg azonban semmi infláció nincs a világban, annak ellenére, hogy ennyi pénzt nyomtattak a bankok; az infláció gyakorlatilag két százalékon stagnál, jobban kell félni a deflációtól, főleg Európában. És hozzá kell tennem, hogy a nagyon feszes és ortodox gazdaságpolitikát előbb utóbb a demokratikus folyamatok vetik ki magukból.
Tudna erre példát mondani?
Franciaország a '30-as évek elején nem akart leértékelni és pénzt nyomtatni, illetve a költségvetési egyensúlyra is nagyon kényszeresen ügyelt, éppen úgy, mint most a németek, emiatt a '36-os választások egy lényegesen radikálisabb kormány juttattak hatalomba. És persze eltavolitották a jegybankelnököt. Ezzel szemben Roosevelt megelőzte egy hasonló politikai helyzet kialakulását és lényegében elvette a Fed függetlenségét, nem ortodox gazdaságpolitikába kezdett, és ezzel kerülte el a még mélyebb válságot.
Tehát a gazdaságpolitika rugalmatlansága, a növekedés teljes eltűnése is szociális válságot tud okozni, ilyenkor pedig a demokratikus folyamatok felhevülnek, és a választók kidobják az ortodoxiákat az ablakon.
A fejlett világban az elmúlt négy évben Obamán kívül senkit nem választottak újra, és a mai USA azon az úton jár, amin az elődök a '30-as években. Európát ha megnézzük, mindenhol nagy meglepetéseket hoznak a választások. A demokratikus folyamatok tehát egyre inkább olyan irányba tolják el a gazdaságpolitikusok gondolkodását, amelyek egyre több országban stimulusokhoz vezetnek.
Amit szabad Jupiternek
Az Indexen megjelent, az Ingyen pénz kísértete című írásukban Pozsárék kifejtik, a nyugati gazdasági közgondolkodás elmozdulása a helikopterpénz irányába egyre nyilvánvalóbb lesz, nő majd a kísértés, hogy hazánk is megpróbáljon nagy és fejlett országként viselkedni és fiskális-monetáris kooperációt megvalósítani. Magyarul, hogy a kormány megpróbálja a jegybank eszközeit felhasználni a gazdaság élénkítésére. Mivel azonban nálunk az állam, a vállalatok és a háztartások is jelentős részben devizában vannak eladósodva, ezért egy ilyen lépés harakirit jelentene a magyar gazdaság számára.
Egy másik szakterülete egy nagyon izgalmasnak hangzó terület: az árnyékbankrendszer, amit a New York-i Fednél kutatott. Mi is ez pontosan?
Az árnyékbankrendszer olyan pénzügyi intézményeket jelent, amik csakúgy, mint a bankok, hitelkihelyezéssel foglalkoznak, de nem bankok.
Ha megnézzük a tradicionális bankokat, akkor a betétgyűjtés, a hitelkihelyezés mind egy mérlegben bonyolódnak le, az árnyékbankrendszerben viszont lehet egy pénzpiaci alap, ami a betétek bevonásával foglalkozik, rövid lejáratú pénzek továbbítását hajtja végre. Ezek a pénzek befektetési bankokat finanszíroznak, akik pedig ezt a finanszírozást továbbadják tőkeáttételes befektetőknek. A reálgazdasághoz a hitel csak a harmadik szakaszban kerül ki, amikor a befektetők például kötvényeket finanszíroznak. (A tőkeáttételes kereskedelemben a befektető a rendelkezésére álló tőke értékének többszöröséért vehet fel pozíciókat, a pozíció értékének kis részét kell fedezetként rendelkezésre bocsátani, a többit egyfajta hitel formájában kapja a pozíció megnyitásához - A szerk.)
Tehát minden az árnyékbankrendszer része, ami bankon kívüli hitel?
Egyesek így tekintenek rá, egy pontosabb definíció szerint viszont csak akkor beszélhetünk árnyékbankról, ha pénzteremtés is van a folyamatban. Egyébként a fogalomnak néhány hónapja alkottuk meg a definícióját néhány szerzőtársammal, eddig világos meghatározása sem volt.
Az árnyékbankrendszerben zajló pénzteremtési folyamatok nagyon fontosak annak a megértésében, hogy a jegybanki pénznyomtatások eddig miért nem torkolltak inflációba. Makroszinten vagy a bankrendszer - beleértve az árnyékbankrendszert, - vagy pedig a jegybank teremt pénzt. A fejlett országokban a bankrendszer és a jegybank által kibocsájtott pénzösszeg gyakorlatilag változatlan: csak a kompozíciójában volt változás. Így tehát a jegybanki pénznyomtatás csak a bankrendszer mérlegfőösszeg-csökkenését ellentételezi. Amíg nincs nagy nettóalapú bővülés a pénztömegben, infláció nem várható.
A pénztömegek bővüléséhez pedig hitelkereslet kell, ami mindaddig nem lesz erős amíg a fejlett világ háztartásai törlesztő fázisban vannak. Az inflációs problémák majd akkor jelennek meg, ha az állam is és a magánszféra is agresszíven vesz fel hiteleket és ezáltal túlstimuláljuk a gazdaságokat. A buborékok utáni törlesztőfázis azonban egy évtizedes folyamat, az inflációs problémák miatt csak jó pár évvel később kell aggódnunk. De akkor is csak akkor, ha túlstimulálunk, és a kormányok nem mértékkel alkalmazzák a helikopterpénzt megoldásként. Mint a bor, a helikopterpénz is kis mértékben orvosság, nagy mértékben méreg.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
