Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Gazdaság cikkek
-
Itt a Standard and Poor's jelentése Magyarországról - Nem akárki taszította le a dobogóról Mark Zuckerberget
- Több ezer milliárd forintnyi lakossági megtakarítás szabadulhat az ingatlanpiacra
- A Magyar Nemzeti Bank elmúlt 100 évét eleveníti meg a Pénzmúzeum új kiállítása
- Az Európai Unió átlagán alul a magyarországi foglalkoztatottak száma
Miközben a kongadobokról verik a ritmust a kereskedőszobában, egy vékony, cérnahangú öregember járkál fel és alá a teremben. Ha valaki rossz pillanatban szól hozzá, vagy merészel akár csak ránézni, kirúgja, de legalábbis fegyelmit indít. Néha saját maga emberi nagyságáról ír a Twitterre, a kimúlt macskájáról, Bobról pedig hosszasan értekezik a befektetőknek kiküldött beszámolóban. Ilyen ember Bill Gross, és ilyen hangulatú hely az általa alapított Pimco, ha hihetünk az utóbbi hónapokban kikerült beszámolóknak.
A Pimco a világ legnagyobb kötvényalap-kezelője, kevés híján kétezer milliárd dolláron ül. Ekkora az értéke azoknak az értékpapíroknak, amit ők kezelnek a különböző befektetési alapjaikban. Ez már globális méretekben sem kevés pénz, az éves magyar GDP 14-szereséről van szó, eléri az amerikai államadósság hatodát. Ez persze mások pénze, nem az övék: sok millió ember nyugdíjmegtakarításait, és mindenféle nagybefektetők pénzét kezelik itt, az ügyfeleik nagyrészt maguk is szofisztikált intézményi befektetők. Szóval nem teljesen mindegy, hogy egy őrült vezeti-e itt a boltot.
A Kötvénykirály
A teljes nevén Pacific Investment Management Company nevű pénzügyi behemót 1971-es alapítása óta többé-kevésbé egyet jelent az idén hetven éves Bill Gross nevével. Még akkor is, ha az alapkezelőt 2000-ben megvette a német Allianz, Grossnak szinte teljes az autonómiája.
Mi az a kötvény?
A kötvény egy adósságot megtestesítő értékpapír. Ha te adsz nekem egy forintot, akkor én adok neked egy egy forint értékű kötvényt. Persze ennek ára van, ez a kamat, amit a kötvény tulajdonosának kell fizetni. Minél nagyobb kereslet egy kötvény iránt, a kibocsátónak annál alacsonyabb hozamot kell fizetnie, hogy vevőt találjon rá. Ezért a kötvény árfolyama és hozama fordítottan arányos.
A fő különbség a részvény és a kötvény között az, hogy előbbi az adott cégben való tulajdonrészt, utóbbi annak adósságát jelenti.
Kötvényeket a legnagyobb tételben államok bocsátanak ki, de nagyon sok a vállalati kötvény (aminek segítségével a banki hiteleket, vagy a tőkeemelést válthatják ki a cégek) és az ingatlanpiaci adósságokat megtestesítő kötvény is. Vannak speciális, például bizonyos feltételek esetén részvényre átváltható kötvények is.
A Pimco 12 millió dollárnyi befektetéssel indult negyven éve, ebből lett mára 1900 milliárd dollár. Náluk van a világ legnagyobb különálló kötvényalapja is, a most épp 231 milliárd dollárt kezelő Pimco Total Return Fund is. Ez Gross saját játszótere, a világ egyik legelső aktívan kezelt befektetési alapja volt negyven éve. Az utóbbi 15 évben átlagosan évi 6,8 százalékot hozott, ami a konzervatív kötvényalapok között kiemelkedő.
Gross, aki szerencsejátékokon tanulta a valószínűségszámítást, a hozzáértők szinte egyöntetű véleménye szerint a történelem legjobb kötvénykereskedője. Negyvenéves pályafutása alatt alig volt olyan éve, amikor veszteséges lett volna a befektetési alapja – de a piacot az esetek többségében akkor is felülteljesítette.
Soros Györggyel, Warren Buffett-tal és néhány másik emberrel együtt azok közé tartozik, akiket a pénzügyi sajtó egy része "guruknak" hív, és feltétlen rajongással idéz bármikor. Ezek a guruk néha arra is képesek, hogy néhány szavukkal felfordulást okozzanak a piacon. Gross állandó beceneve a Kötvénykirály, de korábban Mr. Kötvény néven is emlegették.
Ezek az emberek az angolszász pénzvilág csúcsán általában nagyon óvatosan adagolják az információt magukról, az életükről és a valódi vezetési stílusukról. Ennek részben az az oka, hogy sokszor a saját személyiségük a termék brandje, ezzel adják el a befektetési alapjaikat.
A kifelé mutatott publikus énjüknek ennek megfelelően bizalmat kell keltenie, azt kell mutatnia, hogy a szóban forgó pénzember tudása mélyreható, ösztönei zseniálisak, döntései helyesek, végigondoltak és átláthatóak, szándékai becsületesek.
Az utóbbi hónapokban Bill Gross körül kirobbant botrány éppen azért olyan szórakoztató, mert ezt az aprólékosan megalkotott képet töri össze.
Elmebeteg garázdálkodik a pénzeszsákokon
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a vietnami veterán Gross elég keményen bánik az emberekkel. Mindenkinek hajnali 4 óra 30 percre kell bejárnia a kaliforniai irodába, ahol, ha Gross épp a teremben tartózkodik, csak suttogni szabad, és azt is csak akkor, ha a felettes hozzád szól.
Az egyik kereskedőt napközben hazaküldte Gross, hogy ezerszer írja le kézzel egy papírra, hogy "nem nyújtok be kereskedési tippet grafikon nélkül", másokkal szemben pedig azért indított fegyelmit, mert nem a megfelelő formátumban tették az oldalszámot egy dokumentumra. Volt, akinek büntetésből tízezer dollárt kellett adakoznia, csak mert nem állt fel a székéből, amikor Gross belépett a terembe egy ügyféllel.
Egyébként néha kongán dobolnak a brókerek szobájában, hogy igazán harci legyen a hangulat – ezt már Gross maga mondta egy tévés nyilatkozatában.
Ezeket a furcsaságokat még simán elnézték volna a legendás kötvénykereskedőnek, ahogy azt is, hogy – mint az interjúiból is világosan kiderül – rendszeresen harmadik személyben beszél magáról. Talán az is normális, hogy egy "guru" három sűrű bekezdést szentel a befektetőinek kiküldött havi beszámolója elején az elhunyt cicájával kapcsolatos gondolatainak (ebből kiderül többek között, hogy a macska érezte, hogy a gazdája mikor fog a tévében szerepelni, és az is, hogy hogyan beszélgettek egymással).
Amit talán kevésbé fogadnak jól a Pimco konzervatív, kockázatgyűlölő ügyfelei, az Gross személyiségének az a része, amivel ronthatja a hatalmas pénzügyi alapja teljesítményét vagy annak kiszámíthatóságát. Ha arról szólnak a Gross-szal kapcsolatos történetek, hogy a Kötvénykirály fafejű, nem bírja elviselni az ellenvéleményeket, és büszkeségből kitart a legrosszabb ötletei mellett is, akkor már nem örülnek annyira.
Amikor januárban teljesen váratlanul bejelentette Gross kiszemelt utódja, a nála sokkal nyugisabb, megfontoltabb befektetőnek tartott Mohamed El-Erian, hogy távozik a Pimcotól, sokan máris suttogni kezdtek, hogy valami nincs rendben. Aztán február végén megjelent egy cikk a Wall Street Journalben, ami már-már karaktergyilkossággal ért fel. Itt csupa olyan dolgot olvashattak Grossról ügyfelei, amitől felállt a szőr a hátukon.
A konfliktus
– Mögöttem 41 év tapasztalat és visszakereshetően jó befektetési döntések állnak. És neked mid van?
Ezt Bill Gross kérdezte Mohamed El-Eriantól tucatnyi ember előtt, amire El-Erian azzal válaszolt, hogy "elegem van abból, hogy utánad takarítsam a szart!". Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy utóbbi felmondott volna. Egy másik alkalommal Gross azzal kérkedett, hogy ő a legendás amerikai csodaló, a Secretariat pénzügyi megfelelője, ezért igazából az egész, kétezer milliárd dolláros vagyont neki kellene kezelnie.
A WSJ cikke tele van olyan olyan anekdotákkal is, amelyek Gross irracionális, gőgös döntési stílusát támasztják alá. Munkatársai olyan embernek írják le a befektetőt, akit észérvekkel nem lehet meggyőzni. Például amikor az egyik kereskedő jelezte neki, hogy valamelyik üzlet neki túl drágának tűnik, akkor azt mondta: "jó, akkor vegyél belőle még többet!".
Az, hogy Gross lassan elkezdi átadni a hatalmat a Pimcoban El-Eriannak, korábban eldöntött ténynek tűnt. A kétezres években egy ideig a Harvard egyetem pénzügyi alapját vezető, egy ideig pedig az IMF-ben közgazdász, egyiptomi származású El-Eriant el is kezdték felépíteni a médiában, mint megkerülhetetlen tekintélyű megmondóembert.
A két vezető viszonya mégis nagyon megromlott valamiért. A legtöbb riportból úgy tűnik, hogy El-Eriannak egyszerűen elege volt abból, hogy kordában kell tartania Gross egóját. Ezzel szemben Gross azt állítja, alig voltak konfliktusaik, és ő nagyon szerette volna, ha a cégnél marad az utódja. Ennek részben ellentmond, hogy amikor El-Erian bejelentette távozását, azt írta az idén hetvenéves befektető Twitteren, hogy "kész vagyok újabb 40 évet menni!".
Mindenesetre az a tény, hogy egy megalomániás őrült öregember egyszemélyes irányítása alatt vannak a ezermilliárd dollárok, és az irányítás a jövőben sem kerül át egy kiszámítható, megnyugtató figurához, mint amilyen El-Erian, eléggé megijesztethette a Pimco ügyfeleit. A céget rengetegen figyelőlistára tették, és ami még problémásabb, felgyorsult a tőkekivonás.
Még különlegesesebbé teszi az ügyet, hogy az El-Erian és Gross közötti leszámolás közvetlenül a pénzügyi sajtóban zajlott. Gross többször elmondta tévéműsorokban és máshol, hogy szerinte gyakorlatilag El-Erian mondta tollba a Wall Street Journal őt támadó cikkét, és hogy "unja, hogy El-Erian alá akarja ásni őt".
A Businessweek nem sokkal ezelőtt megjelent portréjában Gross szabadkozni próbált. A cikk hosszasan ír arról, hogy mennyire a szívére vette a befektető az utóbbi hónapokban kapott sok kritikát, de egyébként milyen jól megy minden. El-Erian szintén riportereknek súgva jelezte, hogy a szerződésében szereplő titoktartási záradék miatt nem lép a nyilvánosság elé.
De mi az igazi probléma?
Akárkinek hinne az ember a történetben, az biztos, hogy Gross és El-Erian konfliktusa csak a felületi probléma. Az igazi baj a Pimco alapjainak teljesítményével, és az általános pénzpolitikai környezettel van. Lehet, hogy az egész háborgás csak egy felületi jelenség ehhez képest.
Mi az a Fed?
A Federal Reserve az amerikai jegybank. Az alapszabálya szerint arra kell törekednie, hogy az árak stabilak legyenek, mindenkinek legyen munkája, és a bankok ne omoljanak össze. Ebben hagyományosan a fő eszköze a kamatláb, amivel gyakorlatilag a pénz árát tudja szabályozni: ha élénkíteni akarja a gazdaságot, akkor csökkenti, ha nem, akkor emeli.
A kamatláb viszont már évek óta nulla és negyed százalék közötti sávban van, mégis lassú a növekedés. Ezért a válság legmélyén, 2008 és 2009 fordulóján új kísérletbe kezdtek, azóta gőzerővel vásárolják az amerikai államkötvényeket és más értékpapírokat (ez az úgynevezett QE program). Ezzel elvileg az a cél, hogy a biztonságos befektetések hozamát lenyomják, és így a reálgazdaság irányába tereljék a tőkét.
A program egyik mellékhatása az volt, hogy a kötvények iránt általában nagyon megnőtt a kereslet, hiszen a Fed kielégíthetetlen étvággyal vásárolta őket. Így az árfolyamuk soha nem látott magasságba emelkedett.
Gross ugyanis akkor futott fel igazán, amikor egy évtizedes nyerő széria alakult ki a kötvénypiacon. A kötvénykereskedő korábban nagyon jól ráérzett a Fed várható lépéseire. A válság előtt is elég laza volt az amerikai jegybank politikája, azt követően, 2008 őszétől pedig példátlanul, gőzerővel vásárolni kezdték a kötvényeket.
Ezzel a hatalmas vevővel a piacon csak felfelé tudtak menni az amerikai államkötvények, és idővel a jelzálogalapú értékpapírok árfolyamai is. A kötvények sajátossága, hogy minél magasabb az árfolyam, annál alacsonyabb a hozam – így aztán egyre több hozaméhes pénz ment azokba a kötvénypiaci szegmensekbe is, ahol a nagy kockázat miatt még lehetett némi hozamot elérni (pl. vállalatok vagy kevésbé erős országok kötvényeibe).
1990-ben még tíz százalék körüli hozama volt az amerikai államkötvényeknek, ez mostanra két százalék közelébe csúszott le fokozatosan. (Az ábrán a szürke csíkok az elmúlt évtizedek amerikai recesszióit jelölik.)
Csakhogy a széljárás változóban van. A Fed tavaly szeptember óta minden hónapban mérsékli picit az eszközvásárlási programját, és amióta ez egyáltalán felmerült, azóta nagy gondban van a Pimco. A számok és a taktika alapján is úgy tűnik, hogy Gross nem talált rá arra, hogyan tudná ezt a helyzetet az előnyére fordítani – márpedig az nyilvánvaló, hogy most minden kizárólag rajta múlik.
Egy év alatt közel 60 milliárd dollárt vontak ki Gross saját Pimco-s alapjából, az utóbbi hónapokban pedig arról jönnek a hírek, hogy a piac 90 százalékát a korábbiakkal ellentétben nem felül-, hanem alulteljesítik Grossék alapjai. Ha ezt megfordítaná az öreg kötvénykereskedő, akkor biztosan nem beszélnének többet az elmeállapotáról. Most viszont beszélnek, mi pedig reménykedhetünk, hogy egy ekkora pénzt irányító ember nem tesz valami olyan ballépést, ami akár rendszerszintű kockázatokat erősít fel, mert az minket is érinthetne.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
