Mindenki fizessen, ahol szól a zene!
Az Artisjus területi képviselői folyamatosan megjelennek az ország üzleteiben, vendéglátóhelyein, szálláshelyein és mindazon nyilvánosan elérhető helyeken, ahol zenei szolgáltatás elképzelhető. Aki ilyet indít, annak erről az Artisjust természetesen tájékoztatnia kell – mondta Tóth Péter Benjamin, a cég stratégiai és kommunikációs igazgatója a Beol.hu-nak. Aki ezt elfelejti, azt költségátalányként az egyébként fizetendő jogdíj kétszeresének megfizetésére is kötelezhetik, bírságként. De azt is hozzátette, hogy Artisjus munkatársai elsősorban arra törekednek, hogy hosszú távon fizető partnerek legyenek az adott üzemeltetők.
Az Artisjus tájékoztatása alapján rengeteg tényezőtől függ, hogy kinek mennyit kell fizetnie zenefelhasználásért. Egy 3 csillagos, 20 férőhelyes szállodának havonta 6 387 forintot kell átutalnia, miközben például egy zalakarosi középkategóriás teaháznak havi 34 440 forintot. Egy 5 ezer négyzetméternél kisebb alapterületű vidéki rendezvény esetében pedig ez napi 34 894 forint.
Tóth Péter szerint a megfelelően megválasztott zeneszolgáltatással egy üzletben vagy éppen vendéglátóhelyen olyan többlet értéket lehet nyújtani, ami az üzlet anyagi sikerességében is mérhető. Erre végeztek egy kutatást is tavaly, ami ezt teljességgel alátámasztotta. A jogdíjjal gazdasági értelemben az a cél, hogy a zene által az üzletek számára teremtett értékből az alkotók, előadók és kiadók is részesülhessenek – mondta a cég kommunikációs vezetője.