Eljárást indít az Európai Bizottság a földtörvény miatt
További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a földtörvény tulajdonszerzési korlátozásai miatt – írja az MTI.
Brüsszel a magyar mellett a bolgár, a litván és a szlovák földtörvényt is kifogásolja. A Bizottság hivatalos felszólító levelet küldött, megindítva ezzel a hivatalos eljárást, a tagállamoknak pedig két hónapjuk van, hogy válaszoljanak, megküldjék észrevételeiket.
Az Európai Bizottság bizottság szerint
ezért júniusban párbeszéd kezdődött a kormány képviselőivel, akiknek azonban nem sikerült teljesen eloszlatniuk a brüsszeli aggályokat. A többi ország földtörvényében is vannak olyan előírások, amik a letelepedési szabadság és a tőke szabad áramlásának korlátozásaként értelmezhetőek, ezt pedig csak indokolt esetben, diszkrimináció-mentesen és arányosan lehet megtenni.
"Miközben minden tagállam megteheti, hogy felállítja saját szabályait a vidékfejlesztés előmozdítása, a földek művelésben tartása és a termőföldárakra nehezedő spekulatív nyomás kiküszöbölése érdekében, ezt az uniós jog keretein belül kell megtenniük"
– írja a bizottság.
Egy az MTI-nek nyilatkozó, neve mellőzését kérő uniós forrás rámutatott, a magyar jogszabály célja, hogy főleg olyan gazdálkodók szerezhessenek termőföldet, akik képesek és készek megművelni azt, ezzel
- megakadályozva a spekulációt,
- kiküszöbölve a piaci nyomást,
- megerősítve a kis és közepes gazdaságokat és
- csökkentve a nagy gazdaságok arányát.
A magyar jogszabályban az Európai Bizottság azt az előírást kifogásolja, hogy a gazdálkodó maga kell gazdálkodjon a földön, és nem ért egyet a gazdálkodó, mint fogalom törvényi meghatározásával. A testületnek fenntartásai vannak az adásvételi szerződések jóváhagyásával és bizonyos szakmai ismeretek meglétének követelményével szemben is.
A név nélkül nyilatkozó tisztviselő szerint A bizottság meglátása szerint ezek közül az előírások közül több nem tűnik arányosnak vagy megfelelőnek a legitim célok elérésére.
A bizottság megállapítása szerint a magyar, a bolgár, a litván és a szlovák jogszabály olyan korlátozásokat is tartalmaz, amelyek lehetőséget teremtenek a diszkriminációra más országokból származó befektetőkkel szemben. Ilyen például, hogy a kifogásolt jogszabályok esetenként az adott országban bejelentett lakcímet, korábban ott folytatott üzleti tevékenységet követelnek meg.
A földtörvény miatt már indult egy kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, szintén amiatt, mert a törvény korlétozza a tőke szabad áramlását.