Kártalanítják az önkormányzatokat
Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet az a pénz, amit a kormány múlt szerdán hagyott jóvá azon települések számára, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat, és ezért forrásuk ragadt benn a négy bank valamelyikénél
– jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón.
A felhasználási feltételeket a Belügyminisztériummal (BM) kötött támogatói okiratban határozzák majd meg. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány március 4-i határozatával már 67 önkormányzatot 244,7 millió forintos gyorssegélyben részesített annak érdekében, hogy a februári segélyeket, illetményeket, közfoglalkoztatotti béreket határidőre ki tudják fizetni.
Ezt követően munkacsoport alakult, amely a helyzet felmérését követően azt javasolta, hogy 84 önkormányzat azonnali, vissza nem térítendő támogatást kapjon. A számukra jóváhagyott, mintegy 1,92 milliárd forintból levonják a korábban juttatott 244,7 millió forint visszatérítendő támogatást.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)