Gyöngyi
9 °C
9 °C

Túl sok volt a szegény, megszüntették a mutatót

2015.06.25. 10:36

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megszüntette a létminimum számítását, mert az szerintük nem mutatja jól a szegénységet, derül ki az MTI híréből. A tavalyi kiadvány szerint havi 253 ezer forint volt a két felnőttből és két gyermekből álló háztartás létminimuma, így a magyar háztartásoknak több mint 35 százaléka él a létminimum alatt.

Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese szerint a mutatót azért kell megszüntetni, mert valójában nem is létminimumot mér, hanem a szerény megélhetés szintjét. Szakmai szempontból tehát szerintük nem alkalmas a szegénység mérésére, és sehol az Európai Unióban nem számolnak hasonlót. Igaz, egységes definíciója sincs a szegénységnek.

A KSH a létminimum helyett inkább olyan mutatót szeretne, amely jobban koncentrál azokra a társadalmi csoportokra, amelyek mélyszegénységben élnek. Ezt a mutatót azonban még nem dolgozták ki. A létminimumról szóló, évente megjelenő elemzés egy évszázad után szűnik meg.