Visszaadta piacnyitási engedélyét a balatonfenyvesi CBA

2015.07.10. 22:29

Visszaadta a piacnyitási engedélyét az a balatonfenyvesi CBA, amelyik piaccá nyilváníttatta magát azért, hogy vasárnap nyitva tudjon maradni - tudta meg az RTL Klub híradója.

A gazdaságszabályozási államtitkár kezdeményezett ellenük hatósági vizsgálatot kedden, miután egyetlen málnaárusra hivatkozva vasárnap is nyitva tartottak. Glattfelder Béla azt mondta, győzött az igazság, mert a Somogy Megyei Kormányhivatal pénteken megsemmisítette az engedélyt, és precedenst teremtő határozatot hozott. A kormányhivatal viszont arról tájékoztatta híradót, hogy le sem folytatták az eljárást, miután a boltos saját maga mondott le a piac üzemletetésről.

A héten az ügy miatt Lázár János azt nyilatkozta, "a bolt az bolt, a piac pedig piac, és nem helyes, ha egyes piaci szereplők hülyének nézik a kormányt". Lázár János szerint a jelenség ellen keményen fellépnek. De ez azért nem jelenti azt, hogy módosítják a jogszabályt.