Vendel
5 °C
20 °C

Az Uber taxiscéget indíthat

2015.07.16. 08:26 Módosítva: 2015-07-16 08:26:30

Szakmai körökben az a hír terjed, hogy az új szabályozás miatt az Uber taxivállalatot akar létrehozni Magyarországon – értesült a Világgazdaság. A taxisok körében arról is lehet hallani, hogy az Uber már sofőröket is csábít a piaci szereplőktől.

A lapnak nyilatkozó piaci szereplők ugyanakkor egyelőre nem látják nyomát az erős csábításnak. A City Taxi elnöke, Tamás Miklós például lapunkkal azt közölte: nem érzékeli, hogy taxisokat vinnének el tőlük. A Rádió Tele5 taxinál sem látják nyomát, hogy az Uber vezetőket csábítana hozzájuk – mondta lapunknak Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding Kft. ügyvezetője. Egyúttal hozzátette: a forgalmukra sincs jelentősebb hatással az Uber, talán az éjszakai rendelésben mutatkozik valamilyen hatása.

Az Uber hivatalos reakciójára ugyanakkor még a jelek szerint várni kell a nemrég elfogadott és augusztus 6-án hatályba lépő taxirendelet kapcsán. A cég korábbi közlése szerint az Uber még vizsgálja a jogszabályi változásokat, és felméri a lehetőségeket, hogy milyen módon tud megfelelni az új előírásoknak.