Ha a Mekiben van az iroda, lehet gyanakodni

Elvárják, hogy vasárnap is ugorjak, elintézem neki, vissza sem hív, megpróbál megkerülni, elfelejt eljönni, úgy érzi, mindent jobban tud

– az Index által megkérdezett ingatlanközvetítők, ingatlanirodák vezetői szerint a vevők és eladók is megérik a pénzüket. Bár nem tagadja senki, hogy a kókler ingatlanosok miatt nagyon rossz az ügynökök híre, szerintük itt sincs több inkorrekt ember, mint más szakmában, és a fogyasztókon is múlik, hogy kit választanak, néha pedig nagyon jól jön, hogy ott egy közvetítő. És aláírni sem kellene semmit elolvasás nélkül.

Múlt héten a hiéna ingatlanügynökök trükkjeiről írtunk cikket, ahol eladók és vevők meséltek rémtörténeteket lerázhatatlan közvetítőkről, kamuvevőkről, kamuhirdetésekről, lehúzós technikákról, és az ingatlanos szakma legaljáról. Most, cikkünk második részében ingatlanközvetítőket, irodák vezetőit, tanácsadókat kérdeztünk arról, szerintük mi a probléma a piacon, és mi javíthatna a helyzeten.

A hiénák rontják a szakma hírét

Válaszaikból kiderül, ők is érzékelik a gondokat, nagy a munkanélküliség, sokan vágnak közvetítői munkába hozzáértés nélkül, könnyű pénznek tűnik. És mint ahogy előző cikkünkben írtuk is, a kókler ügynökök valójában éppen azoknak az ingatlanosoknak tesznek a legrosszabbat, akik tisztességesen végeznék a dolgukat. Sokaknak, akik ingatlanjukat hirdetik, az ellenálláshoz már rossz tapasztalatra sincs szüksége, viszi őket a tömeg véleménye.

„Volt, aki bevallotta, azért írta bele a hirdetésbe, hogy kíméljék az ingatlanügynökök, mert a többi hirdetésben is ezt látta” – meséli Edit, aki több mint tíz éve dolgozik ingatlantanácsadóként, és aki szerint nem szabad általánosítani.

„Magam is, mások is tudnának rémtörténeteket mesélni hivatalos ügyintézések borzalmairól, kereskedők ügyeskedésiről, álságos ügynökök tisztességtelenségéről, hibásan diagnosztizáló orvosok tragédiához vezető tévedéseiről. De ettől még nem minden hivatalnok bürokrata, kereskedő becstelen, értékesítő vandál, gyógyító hiteltelen. Mert minden szakmában, hivatásban vannak tisztességesen dolgozók és ügyeskedők” – véli Gergely, egy ingatlaniroda igazgatója.

Ezt hangsúlyozza az ingatlanos Gábor is kicsit más megfogalmazásban: „az emberek olyanok amilyenek: X százaléka inkorrekt, ügyeskedő, agyatlan barom. Mindegy hogy ingatlanos, taxis, hentes, vagy akárki. Ha 10 millió emberből X százalék ilyen akkor ugyanez az arány ott lesz minden szakmában.”

Nincs munkám, leszek ingatlanos

„Sajnos az ingatlanközvetítői tevékenység egy nagyon könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik sokak szemében, így sokan választják olyanok is, akik tegnap még egészen mást csináltak, majd ráírják egy kártyára, hogy ingatlanreferens, de gőzük sincs mit jelent a tevékenység összességében. Viszont nagyrészt az ő tevékenységük alapján ítélik meg az ingatlanközvetítőket” – írta Zoltán, aki egy kis, rózsadombi irodát visz.

Szerinte erre rásegít az is, hogy akinek nincs megfelelő munkája, annak azt ajánlják, hogy menjen ingatlanközvetítőnek, hiszen ahhoz nem kell semmilyen tőke és nagy pénzt lehet keresni. Hasonlóan a ’80-as évek végéhez, amikor a taxizást ajánlották mint könnyű pénzkereseti lehetőséget, igaz, ahhoz legalább egy autó kellett.

Maga Zoltán is így csöppent az üzletbe még a 90-es évek elején, amikor megszűnt a munkája, és bár felsőfokú végzettsége volt, nem tudott elhelyezkedni. Ekkor nyitott saját irodát, és elvégzett egy alapfokú tanfolyamot is, bár itt szerinte gyakorlati tudást nem igazán kapott. „Gyakorlatilag nem volt szükség a végzettség igazolásra és úgy is kaptam működési engedélyt. És ez a mai napig így van”.

Elvileg kellene papír

Bár már ma is kötelező az ingatlanközvetítő névjegyzék, mégis csak a magukat ingatlanosnak nevező emberek töredéke van bejegyezve. Hiába kell hivatalosan szakirányú végzettség, az Indexnek nyilatkozó ingatlanosok szerint érdemben nem ellenőrzik, a legtöbb helyen valójában csak az irodavezetőnek van valamilyen papírja, néha még neki sem. Sőt, néha még iroda sincs.

Ilyenkor a tárgyalások színhelye a McDonald’s, nem tudnak egy nyomtatványt elkészíteni, hiszen nincs hol és nincs mivel, de mégis piaci szereplők, és viszik az üzletet. Miattuk alakul ki aztán a közvetítőkkel szembeni ellenszenv.

„Számomra és a törvények előtt sem ingatlanközvetítő az, aki még egy tanfolyamot sem hajlandó elvégezni, és egy névjegykártyára biggyesztett titulustól szakembernek érzi magát.

Rengeteg ilyen kókler rohangál magát ingatlan-tanácsadónak nevezve az utcákon, hoznak szégyent a szakmára, lehetetlenítik el a fejlődést, és teszik bizonytalanná a lakáseladók táborát

– mondja Edit. Szerinte a valódi és hiteles ingatlanosoknak igazolványt kellene adni, szankciók kellenek, és olyanok, akik betartatják ezeket.

„Legyen komoly következménye annak, ha valaki mindössze három hirdetés felpakolásával szeretne pénzt szakítani, és lehessen eltávolítani a szakmából, ha kamu vevőkkel szédítik a tulajdonosokat. A többiek pedig büszkén vállalhassák, hogy becsületesen és tisztességesen dolgoznak” – sürgeti a tisztulást.

Álmából felkelve is tudja

Zoltán szerint egy jó ingatlanos álmából felkeltve is ismeri az általa hirdetett lakások tulajdonságait, a hirdetéseiből egyértelműen kiderül, hogy közvetítő által hirdetett lakásról van szó. Ismeri a környékeket, az árakat, az eladót képviseli, rutinja van az alkuban, és a lakás eladását a papírok intézéséig végigkíséri.

„Ha létrejött a megállapodás az árról, leültetjük a két felet egy asztalhoz, és átbeszéljük a részleteket. Mikor költöznek ki, mi marad a lakásban, milyen fizetési ütemezés lesz. Mindezt leírjuk, összeszedjük az eladó és a vevő összes adatát, a szükséges papírok beszerzéséhez segítséget nyújtunk, energetikai tanúsítványt segítünk beszerezni. Majd ha minden összeállt egy emailben összegezve mindent átküldünk az ügyvédnek. Ez alapján előkészíti a szerződést és átküldi a szerződés előtti este a tervezetet, hogy mindenki át tudja olvasni és másnap már csak az esetleges felmerülő kérdéseket kell tisztázni és egy-másfél óra alatt végzünk az ügyvédnél” – részletezi Gábor, milyen az, amikor egy közvetítő komolyan veszi a feladatát.

De nemcsak az ügynökök rossz hírét keltő hiénák keserítik meg az életüket, hanem az is, hogy az ügyfelek jelentős része – részben már alighanem a szakma rossz híre miatt is – semmibe veszi a munkájukat, nem kezeli őket partnerként.

Ha hív, én ugorjak, de vissza már nem hív

„Nem zavarja, hogy reggel, este, hétköznap, vasárnap, ünnep vagy bármi más van. Ő telefonál és én azonnal ugorjak. Rendben, ebből élek, de akkor legyünk partnerek, próbáljunk meg alkalmazkodni egymáshoz. Sajnos ez nem mindig sikerül. A vevő elvárja, hogy az ő elképzelései szerint működjenek a dolgok, akkor érjek rá amikor neki megfelelő, hiszen nekem és az eladónak fontos, hogy létrejöjjön az üzlet, a pénz nála van” – panaszkodik Zoltán, aki ezt meg is oldja, megnézik a kiszemelt ingatlant vasárnap.

„Ha tetszik, akkor van továbblépés, újra hív, újra megyünk és vagy lesz üzlet vagy nem. Ha nem tetszik, nos akkor annyi fáradságot sem vesz, hogy felhívjon, köszönöm, tárgytalan. Ugyanis ingyen dolgoztam neki, ami viszont nekem költség, több telefon amíg leegyeztetem a találkozót, oda megyek, időt töltök, mindezt térítés nélkül” – dühöng.

A partneri hozzáállást hiányolja Gábor is, akinek sok keserű tapasztalata volt már a munkáját semmibe vevő vevőkkel. „Van akinek tényleg sürgős, mert költöznie kell határidőre, ideges, stresszes emiatt. Azt viszont már nehezen nyelem le, mikor valaki vasárnap délelőtt megtúráztat 3-4 ingatlannal, utána pedig annyira nem képes hogy visszahívjon, hogy 'bocs, nem tetszett egyik sem'. Mert nekem fontos lenne, hogy tudjam, hogy ha nem tetszett, akkor miért nem tetszett, hogy legközelebb olyat ne ajánljak neki ki. De a legritkább esetben veszik a fáradságot hogy visszahívjanak, vagy legalább egy emailt, vagy egy üzenetet írjanak.”

Pénzük nincs, de imádnak túrázni

Számtalanszor előfordul az is, hogy az érdeklődő elfelejt eljönni a megbeszélt találkozóra, amikor az ügynök hívja, vagy felveszi, vagy nem, ha igen akkor talán elnézést kér, de már nem aktuális, talált másikat. És vannak azok a vevők is, akiket a szakmában csak ingatlanturistának csúfolnak.

Büszkén mondja már több éve keres ingatlant, ő mindent ismer, látott, de nincs a piacon semmi jó, gyakorlatilag szórakozik.

Ők a nézelődők, akik nem akarnak vásárolni, pénzük sincs, de imádnak velünk túrázni, álmodozni, és ezzel rabolni az időmet, meséli Gábor. „Én pár kérdéssel megtanultam őket szűrni, de ha kicsit is lankad a figyelmem, azonnal beleszaladok ilyenekbe. És persze ezek előszeretettel hétvégén jönnek, amikor a családommal lennék, de persze a munka az első. Mert egy jó ingatlanosnak nincs hétvége”.

Én meghirdetem, ő megkerül

Felmerülő kritika, hogy nem jók a képek, esetleg nem a pontos címet adja ki a közvetítő. „Korrektül felteszem a kínált ingatlan képeit, paramétereit, még az utcát is odaírom. Mi történik? A furmányos érdeklődő – sajnos a furmányos kolléga is, aki így lenyúlja a lakást – elmegy a helyszínre, beazonosítja az ingatlant, becsönget és örül, hogy sikerült kihagyni a szemét ingatlanost aki csak a markát tartja. Én meg hirdettem, pénzt tettem bele, de hát ilyen az élet”.

A helyzet a Google utcakép megjelenésével csak romlott, hiszen egy külső kép alapján gyakorlatilag bárki be tudja azonosítani a házat.

Ezért alakult ki, hogy nem adunk ki pontos címet.

Az eladókkal is sok a gond

„Fűnek-fának adnak megbízást, azt sem tudja ki foglalkozik az ingatlanjával. Mutatom egyszer, többször, de más valaki lesz sikeres és eladja az ingatlant. Természetesen elfelejt szólni és amikor legközelebb keresem sértődötten jelzi, ő már eladta, mit zavarom. És ismét csak az én pénzem van benne, és nincs bevétel.

Aztán volt olyan, hogy három évig árultuk az ingatlant, vittem egy konkrét vevőt, meg is vette volna, erre a tulaj közölte, hogy úgy döntött, mégsem adja el. Ezt ki fizeti ki nekünk?

– kérdezi Gábor. És van, hogy a vevő és eladó ki akarja hagyni az ingatlanost, hiszen már összejöttünk, innentől kezdve nincs rá szükség, megspórolnák a munkadíját.

„Nem egyedi eset, ezért sem szeretjük, ha a felek direktbe kommunikálnak, bár ezt megakadályozni nagyon nehéz. Ha sikerül rájönni a turpisságra a fizetésre kötelezett fél mindent kitalál, eltűnik, nem veszi fel a telefont. Úgy gondolja letudta a dolgot és meglepődik, megsértődik, ha a jogos jussunk szeretnénk megkapni, és bíróságra megyünk, végrehajtóhoz fordulunk. Sajnos már nekem is kellett ilyen eszközhöz fordulnom” – meséli egy másik ingatlaniroda tulajdonosa.

Nem kell mindenkivel leállni

Szerinte egyébként mindenki tehetne kicsit a megtisztulás érdekében. Ha megszűrnék, kinek adnak megbízást, ha kicsit utánanéznének az ingatlanosnak, van-e irodája, egyéb elérhetősége, és csak olyannak adnának megbízást, aki ezeken a szűrökön átmegy, az sokat segítene. Felülről semmilyen szándék nem látszik a helyzet rendezésére, szabályozására, az alulról jövő kezdeményezések pedig a sok érdekcsoport között elhalnak, nincs igazán egy elfogadott koncepció, aminek mentén elindulna egy tisztulási folyamat.

Az ügyfél dönti el, kit enged be a házába. Ahhoz, hogy el tudja dönteni, mi a különbség a tegnap még biztosítós és a profi között, ahhoz lennie kell elvárásainak.

Tényleg sok pénzbe kerül egy ingatlanos, de ha már úgy döntünk, hogy kifizetjük neki, akkor legyen elképzelésünk, mit várunk el cserébe. Ne azért fogadjunk fel ingatlanost, hogy hirdesse a lakásunkat. Mert ezt aztán tényleg magunk is meg tudjuk tenni. Az ingatlanosra akkor van szükség, amikor megjelenik a komoly vevő. Az ő feladata ekkor teljesedik ki: a cél, hogy a legtöbbet és a legjobbat kihozza az ügyfele számára” – mondja Edit.

Szerinte az eladói és a vevői oldal is érdekelt lenne abban, hogy amit aláír, azt el is olvassa és annak megfelelően cselekedjen vagy ne cselekedjen. Az emberek mindent aláírnak, el sem olvasva azt, nem értelmezve a szerződési kötelezettségeiket. Aztán meg a szolgáltatóra mutogatnak, ha helyzet van.

„Az ingatlanértékesítés ugyanolyan szakma, mint bármely más. Megvannak a szabályai, fortélyai, fogásai. Amivel lehet élni az eladó és a vevő érdekében és visszaélni, ha az nem a szakmai tisztességen alapul. Az etika nem születik meg magától, azt az emberek közös értékrendszere határozza meg” – összegzi Gergely.