Jön a kazánnal feketézők ideje
Ha a kormány ragaszkodik hozzá, hogy csak december végéig lehet eladni a hagyományos, nyílt égésterű kazánokat, akkor tartani lehet attól, hogy a 20 ezer, raktáron lévő hagyományos kazánból sokat majd feketén szerelnek be, ez pedig kockázatokat jelenthet a felhasználónak, írta hétfői számában a Világgazdaság és a Népszava is.
Szeptember 26-tól lép életbe az az uniós jogszabály, amely előírja, hogy csak a legalább 84 százalékos hatásfokkal működő, a hagyományos kazánoknál kisebb károsanyag-kibocsátású berendezéseket lehet forgalomba hozni és üzembe helyezni.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/982/9822/98221/9822183_3c23a700247e0bf9c6a28c66d53bc8a2_wm.jpg)
Idén májusban volt egy szakmai konferencia, ahol a kormányzat még egyéves átmenetet javasolt, a szakmai képviseletek két évet kértek, a kereskedők pedig három évet, hogy eladhassák készleteiket, ezt a kormányzati oldal tudomásul vette.
Ugyanakkor a kormány augusztus elején közzétett rendelettervezete csak az év végéig adna időt az átállásra. A rendelet már szeptember 1-jétől életbe lépett volna, de ez a mai napig nem történt meg, sőt, meg sem jelent.
A gazdasági tárca felmérése szerint 20 ezer hagyományos kazán van még a kereskedők raktáraiban, ennyit képtelenség eladni év végig, de nincs is elegendő tervezési, engedélyezési, szerelési, műszaki ellenőri kapacitás.
Az engedélyező szolgáltatók állítólag már most sem hajlandók ráütni a pecsétet a hagyományos kazánok telepítésére, visszautasítják a beadott kérvényeket, holott erre semmilyen jogalapjuk sincs. Ha a kormány mégis ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez és három hónapot ad az átállásra, akkor a raktáron lévő hagyományos kazánokból sokat majd feketén szerelnek be.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)