50 millió eurót követel a spanyol kormány a VW-től

2015.11.05. 15:52

Akár 50 millió eurót is fizethet a Volkswagen a spanyol kormánynak, amiért az támogatta, hogy a spanyol autósok "zöldebb" autókra, például VW dízelekre cseréljék régi kocsijukat - ezt jelentette be egy spanyol rádióban José Manuel Soria iparminiszter. 

A kormány még a válság alatt kezdte el azt a programját, hogy 1000 eurót ad minden autósnak, aki hajlandó cserélni, másik 1000-et meg az autógyártók csaptak még hozzá, ezzel próbálva pörgetni a gazdaságot. A cél viszont az is volt, hogy a régi autókat alacsonyabb kibocsátásúra cseréljék, mint amilyennek a VW a dízel autóit hirdette, amikről persze kiderült, hogy csalnak és akár 40 -szer annyi káros gázt bocsátanak ki, mint az megengedett. Éppen ezért már a botrány kitörésekor nagyon kibuktak és elkezdtek azzal fenyegetőzni, hogy visszakérik a VW-től a támogatást.

Az 50 milliót úgy számolta ki a kormány, hogy a Volkswagen tájékoztatása szerint 50 ezer kibocsátási adatokat manipulálós motorral ellátott autót adtak el Spanyolországban, tehát ha ebből mindegyikhez adott 1000 euró támogatást, akkor 50 millió euróval tömte ki a VW zsebét. A kormány 2012-től adta a támogatást, a VW csalós motorjait pedig 2009-től gyártották, így messze nem biztos, hogy mindegyikbe beleadott 1000 eurót a spanyol kormány, mindenesetre most ezzel álltak elő. A miniszter mindenesetre elmondta, hogy a német cég korábban vállalta, hogy visszafizetik a kormány pénzét.