Gyöngyi
9 °C
9 °C

Hungarikum lett a kürtőskalács

2015.12.03. 10:38

A Hungarikum Bizottság egyhangú döntéssel hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a kürtőskalácsot – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

 A Hungarikum Bizottság minden segítséget megad a kürtőskalács jogi védelméhez – tette hozzá a miniszter, aki az erdélyi, a székely és a magyar hagyomány részének nevezte az édességet. 

Erdélyben a magyar identitás kifejezője a kürtőskalács, amely a régi konyha kreativitását is jelképezi. A kürtőskalács 1990 után indult világhódító útjára, és ma már sok országban megtalálható

– indokolta a miniszter a hungarikumok közé sorolást.

Nem volt könnyű útja a kürtőskalácsnak a magyar ételek büszkeségfaláig, a kalácssütők különböző szervezetei, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a  Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület ugyanis már többször beadott pályázatot a Hungarikum Bizottsághoz, azt viszont vagy magától visszautasította a minisztérium, vagy az egyik szövetség megfúrta a másik pályázatát. Az sem segíti annyira a kürtőskalács ügyét, hogy az nem annyira magyar különlegesség, ez ugyanis egy német eredetű édesség, amit Ausztriától Litvánián ár Romániáig sok helyen sütnek. 

Hogy végül melyik szövetség receptjét emelte hungarikummá a bizottság, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy kürtő van benne és forog.