Idén is Kínától függ majd minden

Megint attól rettegnek a világgazdaság szereplői, ami miatt tavaly nyáron többször is: akkor júliusban és augusztusban is bezuhantak a kínai tőzsdék, mert a vártnál gyengébb gazdasági adatok miatt pánik alakult ki.

Nemrég megint hasonló dolog történt: kijött egy rossz adat a kínai iparról, amire zuhanni kezdtek az értékpapírok. Január 7-én aztán már 30 perccel a tőzsdenyitás után akkorát zuhantak a vezető részvények, hogy le kellett állítani a sanghaji és a sencseni tőzsdét is. Most megint mindenki attól retteg, hogy a kínai gazdaság a tervezettnél jobban fog lassulni, ami kihatással van szinte a világ összes gazdaságára. Soros György egyenesen arról beszélt, hogy olyan a helyzet, mint a 2008-as válság előtt. 

A kínai tőzsde zuhanása – a sanghaji tőzsdeindex egy hónap alatt 18 százalékot, a sencseni több mint 20 százalékot esett – a világ más fontosabb tőzsdéit is megviselte: az utóbbi egy hónapban az amerikai S&P 500 7,7, német DAX csaknem 11, a japán Nikkei pedig 13 százalékkal esett vissza.

De akkor tényleg olyan a helyzet most, mint 2008 előtt? Mi a baj Kínával, és mit lehetne kezdeni a helyzettel? És mi mit érezhetünk meg ebből az egészből?

Mi folyik a kínai tőzsdén?

Ha csak az elmúlt fél év teljesítményét nézzük, akkor a sanghaji tőzsde tényleg hatalmasat esett, hiszen nagyjából 25 százalékot zuhant 2015 második felében. Ha éves alapon nézzük, akkor viszont csak 11 százalék körüli a visszaesés, ugyanis az év első fele nagyon erős volt, és a nyári összeomlást is lassú felépülés követte.

Miért ilyen nagyok a kilengések? Az utóbbi években a kínai kormány nagyon megkönnyítette a tőzsdézés feltételeit. Emiatt a tőzsde igazi nemzeti sporttá vált: csak tavaly májusban 12 millió tőzsdei számlát nyitottak, összesen pedig már több mint 90 millió ember tőzsdézik az országban. Ez több, mint ahánynak tagkönyve van a Kínai Kommunista Pártban.

Ez még nem is feltétlenül lenne baj, hagyományosan például az USA-ban is menőbb lakossági körökben a tőzsde, mint mondjuk Európában. A problémát az okozza, hogy a szabályozás azt is megkönnyítette, hogy a kínaiak hitelből tőzsdézzenek. Így mivel Kínában nagyjából a befektetők 90 százaléka kisrészvényes, ha a befektető bukik egy részvényen, akkor el kell adnia még egy másikat is, hogy vissza tudja fizetni a kölcsönt. Ez pedig jókora eladási hullámokhoz vezet.

néha hatalmasat lehet rajta nyerni, máskor pedig egy hónap alatt százmilliárd dollárok tűnnek el a semmibe (erről részletesebben itt írtunk). A valódi probléma tehát nem a kínai tőzsde, ami nagyon érzékeny a legkisebb kilengésekre: a folyamatosan pánikok inkább annak a hosszabb távú folyamatnak a tünetei, hogy a gazdasági szereplők bár tudják, hogy a kínai gazdaság lassulása elkerülhetetlen, azt nem igazán tudják, hogy ennek milyen következményei lehetnek.

Ezt a tempót nem lehet örökké tartani

A hivatalos kínai statisztikai adatokat érdemes fenntartással kezelni, de ezek alapján Kína gazdasága tavaly 6,8 százalékkal nőtt, ami a leggyengébb növekedési adat az elmúlt 25 évben. 2014-ben a növekedés még 7,3 százalékos volt, és egy ideje már tart a növekedés ütemének visszaesése. Az elmúlt nagyjából 25 évben akár az évi 10-12 százalékos növekedés sem volt ritka, és még a tavalyi 6,8 százalék is kiemelkedően soknak számít, és ez még akkor is így van, ha a statisztika megbízhatatlansága miatt a valódi adat pár százalékkal alacsonyabb.

Samu János, a Concorde elemzési üzletágának vezetője egy sajtóbeszélgetésen nemrég arról beszélt, hogy szerinte most valójában az 1-2 százalékos növekedés vagy akár a stagnálás is jobb lenne Kínának. Samu ezt azzal indokolta, hogy Kínában most nagyon rossz alapokon áll a gazdasági növekedés, mert túlságosan a hitelezésre támaszkodik, pedig ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan tudjon növekedni, a fogyasztásnak kéne megerősödnie.

Hogy miért? A hetvenes évek vége óta tartó hatalmas kínai gazdasági fellendülést a kezdetektől fogva az ipari termelés és az export húzta, mostanra viszont konszenzus van arról, hogy ha a kínai lakosságnak is költenie kellene ahhoz, hogy a gazdaság ne kerüljön bajba.

A kormány is tudja

A beruházásokkal ugyan nincs baj, de a kormányzati és magánszféra befektetéseiből termékek és szolgáltatások lesznek, amiket valakinek meg kell vennie. Összességében egy ország általában jól jár, ha a megtermelt pénz nagyobb része megy befektetésre, mintha midig rövid távú fogyasztásra költenének. Egy nagyon szegény országban, mint amilyen Kína volt pár évtizede, egy csomó jó befektetési lehetőség van, ugyanakkor ahogy egy ország gazdagabbá válik, a befektetéseknek csökken a megtérülésük, így egy idő után a gazdaságnak még jót is tesz, ha a megtakarításokból kevesebb megy befektetésre.

Kínában viszont még mindig fénysebességgel pörögnek az új befektetések, és a mostani befektetés-fogyasztás arányon már változtatni kellene. Mindezt a kínai vezetés is tudja, és látszik is, hogy erre törekszenek, hiszen tavaly a lakossági jövedelem már a GDP-növekedést meghaladó mértékben nőtt. 

Elemzők gyakran kérik számon a kínai vezetésen, hogy rosszul menedzselik ezt a helyzetet, de a Concorde vezető elemzője, Móró Tamás szerint Kína gazdasága mostanra olyan helyzetbe került, amit nehéz lenne sokkal jobban menedzselni: az elemző szerint jó az az irány, amit a kormány követ, és úgy véli, hogy mostanában nem is fog bedőlni a kínai gazdaság.

Mégis bedőlhet

Erről persze nincs mindenki meggyőződve, és ennek az egyik oka, hogy a növekedés egy részének hitel a forrása. Az eladósodás persze nem mindig rossz ötlet, de csak akkor éri meg a dolog, ha a hitelfelvevő tudja, hogy jók a kilátások, és lesz miből visszafizetni a hitelt. Kínában 2000-ben a GDP 121 százalékát tette ki a kínai gazdaság összes adóssága, aminek 8 százaléka lakossági hitel, 83 százalék nem pénzügyi vállalatok hitele, 23 százaléka pedig államadósság volt. Ugyanez az arány 2014-ben már 38, 125 és 55 volt, miközben a teljes GDP-arányos adósság 282 százalékra nőtt. Ha a gazdasági növekedés túlzottan lelassul, az könnyen a hitelek bedőléséhez, és ezen keresztül válsághoz vezethetne.

A másik ok a politika: bár Kína diktatúra, az állam körül legyeskedő érdekcsoportoknak nagyon fontos szerepük van. A politikai és gazdasági szférák összefonódása viszont könnyen megtorpedózhatja a vezetés döntéseinek kivitelezését.

Könnyen lehet például, hogy bár a kormánynak inkább a lakosság vagyonosodását – és ezen keresztül a fogyasztást – kellene ösztönöznie, a nagy állami infrastrukturális beruházások kivitelezőinek nagy érdeksérelem lesz az új üzleteket elmaradása, így az egyelőre egy nyitott kérdés, hogy a híresen korrupt kínai államigazgatás mit kezd majd az ilyen helyzetekkel.

A nyári események ráadásul eléggé megtépázták a kínai vezetés támogatottságát, amit például azzal kezelnek, hogy letartóztatják azokat, akik rosszat mernek mondani a tőzsdéről. A gazdaságban viszont sok függ a bizalomtól, és ha Kínában elhiszik, hogy a kormány kezelni tudja a helyzetet, az már a helyzet megoldásának egyik fele. Persze letartóztatásokkal ezt a bizalmat nem lesz könnyű megteremteni.

Mi lesz velünk?

A magyar gazdaságot elsősorban a német gazdaságon keresztül érinthetné a kínai lassulás, ugyanis a magyar gazdaság – főleg az iparban – annyira függ a némettől, hogy ha valami baj van Németországban, azt jó eséllyel mi is megérezzük. Németország sokat exportál Kínába, ahol az infrastrukturális beruházások sokasága miatt is nagy kereslet volt a német cégek termékeire, de az Audi és a Volkswagen is rengeteg autó ad el ezen a piacon. A lassulással elsősorban így az válik kérdéssé, hogy mi pótolhatja a kieső német exportot.

A feltörekvő piacok biztos nem, hiszen a kétezres évek slágerországai közül most Oroszország az olajár zuhanása miatt van nagy bajban, míg Brazíliában a nyersanyagárak csökkenése és a politikai káosz nehezíti meg a dolgokat. India egyelőre tartja magát, de önmagában ez kevés lehet úgy, hogy közben a többi kevésbé gazdag piac az alacsony nyersanyagáraktól szenved. Emellett a feltörekvőknek még a Fed kamatemelése sem jött túl jól, ugyanis ez drágítja a dollárban tartott hiteleik törlesztését.

Hova mehet így a német export? Egyrészt az USA-ba, ami már egész jól összeszedte magát a válság után, és ahol a fogyasztás is kezd beindulni. Másrészt viszont az EU-n belül is látszanak már a javulás nyomai: a vállalati és a lakossági hitelezés is kezdett beindulni tavaly, így a belső piac is a kieső export új felvevőpiacává válhat részben.