Jeromos
9 °C
26 °C

Mégsem adja el Budapest a Bálnát a jegybanknak

2016.02.12. 09:30 Módosítva: 2016-02-12 09:36:14

Tarlós István leállíttatta a Bálna értékesítésének előkészítését, írja a Népszabadság. A főpolgármester több szempontból is gyanúsnak találta az ügyletet, így ahhoz sem járult hozzá, hogy a tender kiírására vonatkozó előterjesztést a jövő héten megtárgyalja a fővárosi közgyűlés. 

Korábbi sajtóértesülések arról szóltak, hogy az adásvételi szerződés feltételeit már megtárgyalta a Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes vezette tárgyalócsapat a vevőként bejelentkező Magyar Nemzeti Bank képviselőivel. Időközben azonban kiderült, a vételt a kormány sem támogatta különösebben, a főpolgármester pedig mindeddig keveset tudott a részletekről. Az előterjesztés megismerése után Tarlós már nem támogatta a javaslatot.

Két hete derült ki, hogy a fővárosi önkormányzat pályázatot ír ki a Bálna eladására, ekkor még úgy volt, az előterjesztést a februári közgyűlés tárgyalja. A tenderhez szükséges értékbecslésre a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t kérték fel. Bagdy ekkor azt mondta, november óta tárgyal a jegybank képviselőivel az eladásról, más komoly érdeklődőről nem is tud. A tervezett minimálárról annyit árult el, hogy a bekerülési költséget mindenképpen szeretnék megkapni.

A több mint 13 ezer négyzetméteres Közraktárak épületegyüttesre a beruházó Porto Investment Kft. 8,5 milliárdot költött, ebből 7,5 milliárd volt bankhitel. A főváros 6,5 millió eurót fizetett a beruházónak, 2,7 millió eurót a generálkivitelezőnek (ez együtt nagyjából 2,8 milliárd forint). Utóbb további 1,32 milliárd forintot szavazott meg a befejezésre.

Az MNB novemberben írásban jelezte vételi szándékát az ingatlanra, oktatási és pénzügyi centrummá alakították volna a központot. A tervek szerint ott működött volna a jegybank látogatóközpontja, egy pénztörténeti múzeum, a Corvinus egyetemmel közösen létrehozandó doktori iskola és az egyetem MNB-tanszéke.

A főváros azért szeretne megszabadulni a Bálnától, mert a bérleti díjból származó bevételei  jócskán elmaradtak a várttól. Négy éve még évi 3 milliárd forinttal számolt a városvezetés, tavaly már a 400 millió­ra taksált üzemeltetési költség kitermelésével is elégedett lett volna, az idén pedig 657 millióval tervez.

Rá­adásul az időközben állami tulajdonba került MKB és a beruházó tavaly újabb pert indított az önkormányzat ellen 29 millió euró­ és kamatai megfizetését kérve. Folyamatban van egy másik ügy is, a CET Event Kft. 2015 júniusában indított 407 millió forintos kártérítési pert, mert 3164 négyzetmétert bérelt ki a fővárostól, de végül nem foglalhatta el a helyiségeket.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!