A munkavállalók rémálmát hozhatja a nyakunkra az Uber és társai

A sharing economynak - magyarul megosztáson alapuló közösségi gazdaságnak - nevezett modell csak néhány éve bukkant fel, de máris rengeteg pénz és ember mozog a területen, ami jól mutatja az így szerveződő cégek sikerességét. Hiába nézik őket mindenhol ferde szemmel a hatóságok, úgy tűnik, a már több mint 50 milliárd dollár értékűre becsült Ubert és a többi hasonló céget nem fogják csak úgy betiltani. Ezek a vállalkozások ugyanis nagyon ügyesen alkalmazkodnak a rendszerhez – tulajdonképpen újra feltalálták a kapitalizmust, elég nyers formájában.

Az már más kérdés, hogy ki fog ezzel jól járni. Az innovációt meglovagoló cégek szerint persze mindenki: szabad munkavállalók rugalmas időben dolgozhatnak, csökken a munkanélküliség, közben az emberek és a cégek is gazdagodnak. De van egy másik olvasata is a fejleményeknek, ami nem fest ilyen rózsás jövőt. Eszerint az új munkaszervezésnek semmi köze a nevében hirdetett megosztáshoz, vagy a magyar fordításban használt közösséghez, a lényege inkább a munkavállalói jogok lebontása 21. századi eszközökkel,

Annyi biztosnak látszik, hogy a sharing economy velünk marad a következő évtizedekben, ezért nem árt számot vetni vele, hogyan alakíthatja át az erőviszonyokat cégek és államok, munkaadók és munkavállalók között.

Koppintásra kimossák a szennyest

Magyarországon még csak pár, önmagát a közösségi gazdaság szereplőjének mondó vállalkozás van jelen: a két legnagyobb a közelmúlt taxisbotrányának egyik szereplőjeként ismertté vált, személyszállításban érdekelt Uber és az üres lakásokat hostelként hasznosító AirBnB. Mindkettő San Franciscó-i székhelyű, ahogy rajtuk kívül is szinte minden valamirevaló sharing economyban utazó cég. A világ többi részén még nem virágzik ennyire az új iparág, de a tendenciákat nézve ez csak idő kérdése. 

A kaliforniai városban több tucat hasonló vállalkozás működik. Szinte minden, képzetlen dolgozókat igénylő munkafajtára írtak már egy appot, amire alapítottak egy céget, szóval ha úgy akarjuk és van rá elég pénzünk, nem nagyon kell csinálnunk semmi unalmas vagy kellemetlen, de az önfenntartáshoz szükséges dolgot. Pár kattintással elérhető valaki, aki kitakarítja a lakásunkat, elviszi helyettünk mosodába a szennyest, eldob minket bárhova kocsival a városban, házhoz hozza a nagybevásárlást vagy a kaját az étteremből. 

Ezekben a munkafajtákban nincs semmi újdonság, a különbség a régi és az új viszonyok között mégis hatalmas. Korábban a munkaviszony minkét oldalán egymást személyesen ismerő emberek vagy jogi személyek álltak, jó esetben érvényes szerződéssel. A sharing economyban állandóan cserélődő szereplők közt folyik az üzlet, akik közé ráadásul beékelődik egy alkalmazás. Az app egyrészt a munkaszervezést megreformáló technológia innováció. Másrészt megnyitja az utat a klasszikus munkáltató nélküli munkavállalás kiterjesztése előtt is, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. 

Pillanatok alatt eltűnhet a fizetés fele

Sharing economy-cégeknek dolgozni jó, állítják a sharing economy-cégek.

Vezess, amikor akarsz, keress annyit, amennyire szükséged van,

kecsegtet az Uber honlapjának a sofőrtoborzója. De milyen valójában hosszútávon ezeket a munkákat végezni?

Magyarországon még annyira kezdeti fázisban van a dolog, hogy érdemesebb megnézni az amerikai tapasztalatokat. Ahol a közösségi gazdaság már nem az újdonság erejével hat, elég vegyes kép rajzolódik ki munkavállalói élményekből, a különböző negatív olvasatokkal tele van az angolszász sajtó. Az Uber példájánál maradva úgy fest, a cég taktikája a kezdeti beetetésen alapszik. Eleinte jó bért ad alacsony fuvardíjak mellett, majd

Erre azért van szüksége, mert nincs egyedül a piacon: Amerikában ott van például a Lyft, amivel versenyeznie kell. Los Angelesben nem sokkal a vetélytárs megjelenése után közel a felére csökkentették a viteldíjaikat. Míg korábban egy ügyes sofőr óránként 20 dollár körül kereshetett, a változás után - amelybe természetesen semmiféle beleszólásuk nem volt - már alig érik el a minimálbért.

Az ilyen húzásokban az a legjobb, hogy a cégeknek nem is kell hozzá bértárgyalni, mivel munkaszerződés híján az összes fék hiányzik a rendszerből. A bércsökkentést szinte észrevétlenül végrehajthatják, mondjuk úgy, hogy ráküldenek egy frissítést az appra, ami után már kevesebb marad a dolgozó zsebében.

Utópia vagy rémálom? 

Ugyanúgy van főnök. Csak az nem egy ember, hanem egy algoritmus.

- írja egy San Franciscóban élő kanadai filmes, Andrew Callaway tavalyi nyaráról szóló cikkében. Callaway kísérletképpen egy tejes nyarát rászánta, hogy kipróbálja magát minél több cég alkalmazottjaként a szektorban, így érdekes bepillantást kapott a megosztáson alapuló gazdaságba. Rövid karrierje során több dolog is nagyon zavarta, nyár végére arra a következtetésre jutott, hogy

a munkautópiaként reklámozott sharing economy sokkal inkább hasonlít a munkások rémálmára.

Az egyik probléma a kontrollálatlan értékelési rendszer, ami által a dolgozók teljesen ki vannak szolgáltatva a felhasználók kénye-kedvének. A sharing economy cégek nem bajlódnak a munkaerő kiválasztásával, így a minőséget utólagos értékelési rendszer garantálja, ami elvileg kiszűri az alkalmatlanokat. Csakhogy ez a visszájára is elsülhet, mivel senki nem tudja ellenőrizni, hogy egy rossz értékelésnek mi állt a hátterében. Simán előfordulhat, hogy beül a kocsinkba egy idegesítő részeg társaság, akiknek nem tetszik, hogy nem lehet rágyújtani. Vagy bármi más.

Callaway a sofőrködés során azt tapasztalta, az utasok többségével nincs gond, de emellett nagyon zavarta, hogy ha mégis beült a kocsijába egy-egy csapat bunkó, akkor nem sokat mert tenni ellenük, félve a rossz értékelésektől. Az Uber olyan, kissé gyerekes megoldásokat tesztel például a részeg utasok lefoglalásának problémájára, mint például a hátsó ülésen elhelyezett játékok. Ha néhány társaság, akár indokolatlanul, bosszúból csak egy csillagot nyom ránk, az könnyen az állásunkba kerülhet: a Lyftnél

Vagyis kirúgnak, mondhatnánk, ha nem tudnánk: valójában sosem volt munkahelyünk, a helyzetünk csak kísértetiesen emlékeztetett arra, mintha lenne.

Felelősség jogok nélkül

De nem csak akkor bukhatjuk a munkánkat, ha nem tetszünk a fogyasztóknak. A Postmatesnek futárkodók egymás közti tapasztalatcserére létrehozott Facebook-csoportjában 2015 nyarán egy felülre rögzített bejegyzés fogadta az újonnan belépőket: vigyázzanak, miről panaszkodnak az oldalon, ugyanis a tagok között valószínűleg a cégnek “kémkedő” alkalmazottak is vannak. Többekkel megesett, hogy miután hangot adtak nemtetszésüknek a cég működésével kapcsolatban, egyszerűen felfüggesztették a fiókjukat az alkalmazásban.

Ahogy az is elég aggasztó, hogy a cégek semmilyen szinten nem vállalnak felelősséget az alkalmazottaikért. A sofőrködés-futárkodás az utcákon zajlik, többnyire kocsival, és a városban furikázás közben egy csomó minden - akár baleset is - történhet. A szűk határidők miatt mindenki rohan, gyakran csak úgy fér bele az emberek és csomagok időre kézbesítése, hogy közben szabálytalankodunk, tilosban állunk meg. A következményekért mindenki maga felel, ahogyan azért is, hogy ha kiesik a munkából, legyen félretéve pénz, legyenek biztosításai, nyugdíj-előtakarékossága és minden más, ami alkalmazottként eleve adott.

A több szabadság – nagyobb felelősség felállás nem ismeretlen a munkaerőpiacon, a munkavállalóknak eddig is volt egy szűkebb rétege, aki maga döntött az önfoglalkoztatás mellett. Ők jellemzően valamilyen értelmiségi szakmából, vagy más szakértelmet igénylő területről kerülnek ki, ahol nagyobb hozzáadott értéket teremtenek és maguk határozzák meg a munkadíjukat.

Nem véletlen, hogy mindenki hallott már szabadúszó webdizájnerről, egyéni vállalkozást futtató konzervgyári munkások és biciklis futárok viszont nincsenek.

Kényszervállalkozók kora

De ha nem is olyan jó biznisz, miért választják mégis ez emberek? Egy részük egyáltalán nem választja, egyszerűen ez jut. Az atipikus foglalkoztatási formák terjedését nem a sharing economy hozta magával, az csak jól ráült egy amúgy is meglévő hullámra a változó munkaerőpiacon. A munkásmozgalmak által kiharcolt munkavállalói jogok és juttatások, a fizetett szabadság, társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultság, a kollektív érdekérvényesítés, a munkahelyi balesetbiztosítás alapnak számítottak a huszadik században, de már jó ideje csökken azok száma, aki bejelentett munkával, kiszámítható jogokkal és jövedelemmel rendelkeznek. Ennek sok oka van, de az egyik éppen a vállalatok törekvése, hogy faragjanak a költségeikből.

Kutatások szerint 30 százalékot spórol egy cég foglalkoztatási kiadásaiból, ha nem hagyományos munkaviszonyban dolgoztat, ami azért már nem elhanyagolható versenyelőny. Az USA-ban már ma is 17 millió "független dolgozó" van, és az előrejelzések azt mutatják, a számuk jelentősen nőni fog ahogy a munkáltatók rákapnak a dolog ízére.

így 2020-ra a teljes amerikai munkaerőpiac 40 százalékát teszi majd ki az atipikus foglalkoztatás, és valószínűleg Európa sem sokkal marad majd el mögötte.

A “megosztáson alapuló gazdaság” cégei ugyan nem osztanak meg semmit, viszont egy nagyon életképes és agresszívan terjeszkedő modellt kínálnak a munkáltatóknak arra, hogy lerázzák magukról a foglalkoztatással járó hagyományos terheket. Ráadásul képesek voltak az egészet úgy csomagolni, hogy a többség észre sem veszi, hogy a változás nem az ő érdekében történik. A probléma súlyát jól illusztrálja, hogy a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül a liberálisabb Hillary Clinton is azzal kampányol, megválasztása esetén fellépne a munkásokat alkalmazott helyett szerződéses partnernek tekintő és kizsákmányoló vállalatok ellen. 

Jogában áll túlórázni

Ha főfoglalkozásként nem is a legjobb, azt azért kár lenne tagadni, hogy egy rugalmasan végezhető, kis befektetést igénylő munka sokaknak jó lehetőség lehet egy kis mellékes jövedelemre. A sharing economy-cégek alapvetően nem is úgy hirdetik magukat, hogy teljes állást keresőknek ideálisak, inkább a fizetéskiegészítésre hajtókat célozzák meg. Az megint más téma, hogy egyáltalán

Azért, mert nagy léptéket nézve hiába termelünk folyamatosan egyre többet, a jövedelmi egyenlőtlenségek is egyre nagyobbak, és az átlagkereset növekedési üteme már régen elszakadt a GDP-től. Különösen igaz ez az USA-ban, ahol a sharing economy a legjobban virágzik: a termelékenység folyamatos meredek emelkedése ellenére a bérek nagyjából stagnáltak az elmúlt évtizedekben. Ezt mutatja az alábbi grafikon is.

Szóval ha úgy vesszük, szuper lehetőség munkaidőn túl még futárkodni vagy takarítani egy kicsit egy appon keresztül, de azért talán még jobb lenne, ha meg lehetne élni a fizetésekből. Ha a szabályozás nem mozdul a munkavállalók irányba, ez a jövőben még a mainál is nehezebb lehet, és a sharing economy aktív közreműködésével pár évtizeden belül visszacsúszhatunk a kapitalizmus zabolátlan időszakát idéző körülmények közé.