Adalbert
6 °C
22 °C

Mégsem támogatja az állam a Wizz Air szófiai járatát

2016.03.02. 08:09 Módosítva: 2016-03-02 08:33:16

Mégsem támogatja a szófiai légi járatokat az állam, tudta meg a Népszabadság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Eredetileg azt tervezték, hogy tendert írnak ki a Budapestről Szófiába, Podgoricaába, Pristinába, Szkopjéba, és Tiranába közlekedő légi járatok támogatására, mert azok az állam szerint az ország gazdasági és kulturális kapcsolatai szempontjából fontosak, de piaci alapon nem nyújt vonzó gazdasági perspektívát a légitársaságok számára.

A Wizz Air viszont saját mérlegelése alapján pozitívan értékelte a szófiai járat megtérülését, így most lecsúszik az állami pénzről. A légitársaság már el is indította a jegyárúsítást Szófia felé tartó járataira, ezért amíg ki nem derült, hogy az állam nem áll mögé, más piaci szereplők aggályosnak tartották a helyzetet. A magyar kötődésű fapados társaság egyébként így sem panaszkodhat, az állam 1,9 milliárd forinttal támogatja repüésbiztonság-javító projektjét az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2015 program keretében.

A bolgár főváros helyére végül ötödik támogatottként bekerül Szarajevó. Ez ugyanúgy a Malév nyugat-balkáni hálózatának része volt, mint a másik négy város. 

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

2016 legjobb fürdője

A Miskolctapolcai barlangfürdőt 200 magyarországi fürdő közül választották az év legjobb fürdőjének.