Az Uber pénzzel tömte be a sofőrjei száját, nem lesznek alkalmazottak
Százmillió dollárt fizet peren kívül az Uber sofőrjeinek, akik azt követelték, hogy bejelentett alkalmazottakként foglalkoztassák őket, nem pedig alvállalkozókként.
A sofőrök egy csoportja az Egyesült Államokban indítottak jogi eljárást a céggel szemben. Arra hivatkoztak, hogy megilletik őket az alapvető munkavállalói jogok, hiszen a gyakorlatban az Uber alkalmazásában állnak. A mostani megállapodás viszont azt jelenti, hogy az ügy nem kerül bíróság elé, a sofőrök pedig továbbra is megbízási szerződéssel, vállalkozóként viszik a fuvarokat.
A sofőrök jogi képviselője a megállapodás kapcsán azt mondta, valóban szomorú, hogy az ügy nem jutott el a tárgyalóteremig. Végül azért állapodtak meg a céggel peren kívül, mert jelentős esély volt arra, hogy elvesztettik az eljárást.
Az Ubert és a hasonló sharing economy szolgáltatásokat az utóbbi időben súlyos munkajogi bírálatok érték. Az üzleti modell bírálói arra hivatkoznak, hogy ezek a cégek kiszolgáltatottá teszik a nekik dolgozókat, mivel nem nyújtanak számukra semmiféle jogi védelmet, és általában véve lehető leglazább jogi feltételek és keretek mellett végzik a szolgáltatások közvetítését, így például adózni se nagyon szeretnek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)