jog
A cég szerint az MFB néhány nappal korábban még pozitív döntést hozott a pályázatáról.
2026.08.07. 05:40 Módosítva: 2026-08-08 06:12:31
Az elemző szerint a Fidesz következetlen magatartásával már legitimálta az általa illegitimnek nevezett helyzetet.
Bírálja a korábbi és a jelenlegi kormánypárt tevékenységét.
Még a „sötét középkorban” is komolyabban védték a méheket, mint napjainkban.
2026.05.26. 07:07 Módosítva: 2026-05-26 21:44:30
A volt miniszter megvédte álláspontját a Sulyok Tamás köztársasági elnököt érő politikai támadások ügyében.
A politikusnak „fura és jóleső érzés”, hogy korábbi ötlete alaptörvényi szintre emelkedhet.
Az új kormány kommunikációja is napirendre került: egyelőre nem világos, miért van szükség három kormányszóvivőre.
A chatbot nem a barátunk, nem az ügyvédünk, nem az orvosunk és még csak nem is a házastársunk.
Bemutatjuk Görög Mártát, Magyarország leendő igazságügyi miniszterét.
A volt francia elnököt elsőfokon törvénytelen kampány-finanszírozás ügyében ítélték el tavaly szeptemberben.
Lapunk már korábban is jelezte, hogy nincs jogerős ítélet az Index és a Tisza Párt közötti perben.
A pénzügyi jogász szerint a magyar alkalmazottak az elmúlt 36 évben alacsony jövedelműek és túladóztatottak voltak.
2026.01.11. 19:37 Módosítva: 2026-01-12 12:16:05
„Nincs szükségem a nemzetközi jogra” – jelentette ki az amerikai elnök.
Az együttműködés a jövőben kiterjedhet a teljes gyártási folyamatra is.
2025. december 13., 07:51
A vizsgálat 10 milliós befizetéssel zárult.
Ezúttal az állami vizsgán húzták meg az influenszert.
2025.10.10. 13:34 Módosítva: 2025-10-11 09:57:53
Van az a határ, ahol a hit átcsúszik átverésbe.
2025. augusztus 24., 13:38
Az alapító a kitoloncolása ellenére optimista, és reméli, hogy visszatérhet Verdisbe.
2025. augusztus 6., 11:21
A központi választási bizottság egyhangúlag szavazta meg a mandátum megvonását.
Nagy hiba személyes dolgokról beszélgetni a mesterséges intelligenciával a Stanford kutatása szerint.
Többet érnek az előfizetők, mint a mesterséges intelligencia.
2025.07.10. 19:03 Módosítva: 2025-07-11 16:42:46
A 45 éves férfinak még három évet kell várnia a nászéjszakára.
A nyílt levelet a Mercedes-Benz és az Airbus vezetői is aláírták.
Attól, hogy betanításra használták, nem érnek kevesebbet a könyveik.
Több millió forintot kaphat vissza.
Szerinte a sokszínűség nem tűr kompromisszumot.
2025.04.14. 05:43 Módosítva: 2025-04-15 12:26:27
Terítéken a törvény és a Hunyadi.
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
Nagyszülei révén hamarosan az állampolgárságot is megszerezheti.
2025.03.01. 19:00 Módosítva: 2025-03-02 18:23:24
Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.
Egy szerző egyszeri fizetséget kap, holott minden megjelenés után járna neki a bevételből.
Donald Trump amerikai elnök lépése jogsértő volt az USAID programjaival kapcsolatban.
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.
Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.
2025.01.20. 17:02 Módosítva: 2025-01-21 10:21:46
A Szabad Európa Intézet igazgatója szerint a Fidesz nem akarja Hamupipőke rücskös lábát üvegcipőbe tuszkolni.
A lap szerint Donald Trump hivatalba lépése után Amerikára is ez vár.
Szürreális per egy ügyfél és a bankja között Magyarországon.
Egy férfin már alkalmazták is, mert egyedül volt egy nővel, aki nem a felesége és nem a rokona volt.
2025.01.07. 17:45 Módosítva: 2025-01-08 20:58:31
Tárgyalásos thriller, mégpedig a legjavából.
Több mint 100 millió forintot csaltak ki az áldozataiktól.
Érezte már úgy, hogy a telefonja lehallgatja önt? Nem tévedett.
2024. december 18., 13:16
Úgy tűnik, hogy nem fog elévülni a 11 éves kisfiú gyilkosának büntethetősége.
2024.12.05. 08:07 Módosítva: 2024-12-05 12:03:39
A bírák engedékenyek az elnökkel.
2024. november 23., 12:28
El kellene engediük a Chrome böngészőt, de lehet, hogy az Androidot is.
Negyven történet, negyven sors.
Amerikai vizsgálat indult, hogy a tajvani cég a kiviteli korlátozásokat megsértve gyártott-e chipeket a Huaweinek.
2024.10.22. 16:03 Módosítva: 2024-10-23 09:22:18
Egy hozzátartozó elvesztése mindannyiunk számára váratlan és fájdalmas esemény.
Ennél bevállalósabb folytatást még sosem láttunk.
2024. szeptember 5., 11:08
Bűnösnek találták őket, mert a járvány alatt korlátlanul kölcsönöztek digitális könyveket.
2024.08.27. 17:01 Módosítva: 2024-08-28 12:09:11
Aáry-Tamás Lajos szerint ha kiszolgáltatottá teszik a hallgatókat, bármi megtörténhet.
2024. augusztus 26., 12:01
Nincs több munkaidőn túli zavargás.
2024. augusztus 21., 16:03
A gyülekezési törvény alapján nincs olyan, hogy egy nyilvános esemény csak részben nyilvános, de ezt a legtöbb párt elfelejti.
2024. augusztus 11., 13:23
Szezonálisan lennénk csak jók?
A mesterséges intelligenciáért felelős igazgató szerint a 90-es évek óta ez a helyzet.
Az Alkotmánybíróság tette közzé a beadványt.
Az adatvédelmi hivatalok kérték, hogy ne használják fel az európai felhasználók adatait.
Az elsők lehetnek, akiket a digitális piaci törvény megsértése miatt megbírságolnak.
Védelmet kérnek, mert a cég igyekszik kibújni az ellenőrzés alól, és nem tűri a kritikát.