Egy debreceni számlagyár vezette az utóbbi évek legnagyobb motorolaj hamisítóinak nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozóit, A bűnszervezet tagjai csaknem másfél milliárd forint áfát csaltak el, közölte a NAV kedden.
A számlagyár egy debreceni férfi irányításával működött, amely strómanokkal felépített, 28 céget érintő céghálózat révén állandó ügyfeleinek 6-7 százalékos haszonért szinte bármiről kiállított számlát. Az ügyben hat gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak.
A NAV nyomozói a számlagyáron keresztül jutottak el ahhoz az ügyfélhez, aki jó ideje igénybe vette az illegális szolgáltatást. Kiderült, ez a cég olcsó motorolajból vezető világmárkák termékeit hamisította ipari mértékben. Német és osztrák gyártóktól motorolajat, hidraulika olajat, hajtómű olajat szereztek be, az áru egy részét változatlan megnevezéssel továbbértékesítették, de nagyobb üzletet láttak abban, ha vezető világmárkák neve alatt adják el az olajat.
Egy Pest megyei titkos raktárban a vevői igényeknek megfelelő matricákkal látták el, és csomagolták át az olajat, majd így adták tovább közlekedési és vasúttársaságoknak, autószervizeknek, autósboltoknak, valamint webáruházaknak.
A titkos raktár 220 ezer liter, mintegy 250 millió forint értékű kenőolajat rejtett, ezzel a mennyiséggel 50 ezer személygépkocsi egyidejű olajcseréjét lehetett volna elvégezni. A prémium márkanévre felcímkézett üres hordók feltöltésre készen vártak a raktárban.
A rajtaütés napján száz pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr közreműködésével országszerte 41 helyszínen tartottak házkutatást. Összesen 800 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, hajót, autókat, ingatlanokat, lovardát, és 13 bankszámlát zároltak.
Nem a hamisítás volt az egyetlen bűnük, az uniós országokból behozott olajat papíron úgy adták tovább az olajforgalmazónak, mintha az belföldi termék lenne, így nem kellett befizetni a 27 százalék áfát. Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.