Ez a történelem legjobb üzlete, Magyarországnak mégsem kell

A világ jellemzően fejlettebb országait tömörítő nemzetközi gazdasági szervezet, az OECD a héten publikálta legfrissebb, több mint 500 oldalas oktatásügyi kutatását, amiből ismét elég világossá vált, ami már az előző, meg az az előtti, meg az az előtti, stb. hasonló felmérésekből is egyértelmű volt:

1. Az oktatásba fektetni nagyon fontos, hiszen a humán tőke fejlesztése a gazdasági előrejutás egyik legfontosabb összetevője
2. Magyarország azonban nem fektet eleget az oktatásba, és nemzetközi összehasonlításban nagyon keveset költ diákjaira és tanáraira.

Megéri tanulni

Régóta mantrázott dolog, de ettől nem lesz kevésbé igaz: megéri tanulni. A jobban képzettek körében ugyanis szinte magától értetődő módon magasabbak a bérek és alacsonyabb a munkanélküliség. Magyarországon ráadásul mindkét példa kifejezetten élesen mutatkozik meg.

A munkanélküliségben elég jelentős különbségek vannak a diplomások és az alacsonyabban képzettek között – előbbiek körében gyakorlatilag alig van munkanélküli. Ugyanakkor ezek a statisztikák önmagukban nem mutatják, hogy közülük mennyien alulfoglalkoztatottak, tehát hogy végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoznak-e. Mindenesetre egy korábbi OECD-felmérés szerint 2013-ban a magyar dolgozók 13 százaléka volt alulfoglalkoztatott, ami átlagosnak számít. A munkakörükhöz nem elég magas végzettséggel rendelkezők aránya 9 százalék, ami szintén áltag körüli.

A munkanélküliség tekintetében a legnagyobb szakadék az középfokú végzettséggel rendelkezők és nem rendelkezők között van. Ebből a szempontból a tankötelezettség 18-ról 16 évre való leszállítása kifejezetten rossz lépés volt, hiszen ha a kimaradóknak csak egy kis része eljutott volna végül az érettségiig, az már nagyot dobna foglalkoztatási lehetőségein.

Szintén jelentős, és az OECD-tagállamok átlagánál jóval nagyobb a különbség a bérek tekintetében. Mesterdiplomával például az átlaghoz képest kiemelkedően jól lehet keresni Magyarországon, de már egy egyetemi alapképzés elvégzése is nagyot dob a kereseti kilátásokon. 

Mindazonáltal nálunk átlag alatti a diplomások aránya, a 25 és 64 év közöttiek negyedének van felsőfokú végzettsége, az OECD-ben az átlag 36 százalék. A különbség nagyjából fele egyébként azzal magyarázható, hogy Magyarországon nagyon kevesen szereznek oklevelet felsőfokú szakképzési programokon (pl. felsőfokú OKJ-s képzés). Ezek nyugaton jóval elterjedtebbek, a társadalom 6-10 százaléka végez ilyen programokon.

E tekintetben egyébként javulnak a számok: a 34 éven aluliaknál már jóval magasabb, 41 százalék a diplomások aránya, azonban valamivel ez is elmarad a 43 százalékos OECD-átlagtól.

De nem mindenhol ugyanannyira

Persze ez nemcsak Magyarországon igaz. A felsőoktatás a világon mindenhol befektetés a jövőbe, ami a többségnek busásan megtérül, de az azért országonként változó, hogy mekkora plusz jelent anyagi értelemben egy diploma, illetve hogy mekkora terhet jelent megszerezni. Az OECD-ben Japánban, Hollandiában és az Egyesült Államokban a legdrágább diplomához jutni, ezekben az országokban átlagosan 100 ezer dollárba (kb. 27 millió forintba) is belekerülhet, mire végigrágjuk magunkat a felsőoktatáson. 

A megtérülési mutatóknál a top 3 Chile, Luxemburg és az Egyesült Államok, ezekben az országokban egy élet során több százmillió forintnak megfelelő pénzt jelenhet, ha van diplománk. Magyarország sem áll rosszul, a lengyelek után az ötödik helyen következünk a sorban. 

Érdekes különbséget mutatnak az adatok a nők és a férfiak között. Ebből kiderül, hogy a nemek közti fizetési egyenlőtlenség nem csak az alacsonyabb képzettségű rétegeket sújtja: diplomás nőként is jóval kisebb haszonra teszünk szert mint diplomás férfitársaink. Magyarországon ez a mutató különösen rossz, majdnem a felével kevésbé éri meg diplomát szerezni nőként. 

Az alacsonyabb szociális juttatásokkal rendelkező országokat azért találjuk a magasabb oszlopoknál, mert ezekben a jobban képzettek relatíve sokkal jobban járnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, tehát összességében az egyén szintjén jobban megéri diplomát szerezni. Ez egyébként nem befolyásolja azt, hogy valójában mennyien vesznek részt a felsőoktatásban, bár a skandináv országokban elvileg a nagy jóléti állam miatt kevésbé "éri meg" tanulni, mégis nagyon magas a felsőoktatásban való részvétel. 

Mégsem költünk rá

Bár a humán tőke fejlesztése nagyjából a legjobb befektetés a világon, főleg egy állam számára, Magyarország makacsul nem akar költeni rá. Ebben teljesen sereghajtók vagyunk az OECD-ben, egyedül a szlovákok vannak ilyen mélyen. Ráadásul nálunk évek óta csökken az oktatás finanszírozása, mind abszolút értéken, mind a GDP arányában. Pedig ha valóban dübörög a magyar gazdaság, akkor nyugodtan megengedhetnénk magunknak, hogy többet költsünk gyermekeinkre.

Ezzel kapcsolatban visszatérő érv, hogy kevesebb a gyerek, kevesebb diákra pedig elég kevesebbet költeni. Ugyanakkor Magyarországon még az egy diákra számított összegek is esnek. Az OECD adataiból például kiderül, hogy:

• Magyarországnál éves szinten csak Mexikóban, Törökországban és Chilében költenek kevesebbet egy tanuló oktatására.
• Különösen az alap és középszintű oktatásunk alulfinanszírozott, ráadásul az egy tanulóra eső források mértéke 2008 óta 18 százalékkal csökkent. Ez messze a legrosszabb érték az OECD-n belül, hiszen az átlag a 8 százalékos forrásnövekedés volt.
• Viszont ha az ország fejlettségéhez viszonyítva nézzük a számokat, akkor a magyar felsőoktatás kifejezetten sok pénzt kap: egész pontosan az egy főre eső GDP 35 százaléka jut egy tanulóra éves szinten. Ennél csak a törököknél, illetve a híresen drága, bár szintén híresen jó felsőoktatási rendszert működtető briteknél és amerikaiaknál megy el több pénz az egyetemistákra az egy főre eső GDP arányában. 
• Ez egyébként azokat a hallgatóként szerzett személyes tapasztalatokat is megerősíti, miszerint a magyar felsőoktatásra költött források felhasználási hatékonysága nem kifejezetten magas.

Nem fizetjük túl a tanárainkat sem. A kutatás szerint:

• A magyar tanárok bére rendkívül alacsony, bár a szlovák és cseh tanárok vásárlóértéken számolva még rosszabbul keresnek. Ez utóbbi két ország tartja messze a legrosszabbul tanárait.
• A magyar általános iskolai tanárok azok között vannak, akik a legkevesebbet töltenek a tanteremben, csak a lengyel, a flamand és a török tanárok tanítanak kevesebb órát, mint a magyarok. Ebbe ugyanakkor nem számít bele a dolgozatjavítás és órára készülés.
• Más a helyzet a középiskolai tanárok esetében, itt a magyar terhelés nem nagyon lóg ki lefelé, számos országban hasonló vagy alacsonyabb a tanteremben töltött munkaidő (ami természetesen nem a teljes munkaidő). A bér viszont hasonlóan alacsony.

Feljebb jutva egyre kevesebb a nő

A nők részvétele és aránya folyamatosan nő a felsőoktatásban, a legtöbb országban már túlszárnyalták a férfiakat szám szempontjából, de a tudományos életben ennek ellenére jóval alacsonyabb az arányuk. Ezt jól mutatja az ábra is, amelyen látszik, hogy míg az alapszakokon a nők még többségben vannak az OECD-átlagban, mire a doktorihoz érünk, már sokan kikopnak. Hazánk ebben a tekintetben majdnem pontosan az átlagot testesíti meg. 

Sajnos az OECD kutatás legérdekesebb részében, a munkaerő-piaci képességeket mérő úgynevezett PIAAC értékelésben nem vett részt Magyarország, pedig ebből kiderülhetett volna, hogy valóban jogosan keresünk-e kevesebbet az osztrákoknál, vagy sem. Ahogy a generációk közti mobilitásról sem kaptunk közelebbi számokat.

Ennek kiderítésére még várni kell, azonban azért az utóbbi bő száz év gazdaságtörténetéből komolyabb empirikus kutatások nélkül is egyértelműen kiderült, hogy a gazdasági fejlődéshez vezető legbiztosabb út, ha az adott állam sokat költ az oktatásra. Magyarország (a szlovákokkal és a csehekkel keröltve) láthatóan ebben is unortodox hozzáállást követ.