A kínai növekedés pont csak annyira fog belassulni a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) szerint, mint amennyire a kormányuk várja, írja az MTI.
Ez azt jelenti, hogy idén 6,7 százalékkal nő a GDP-ben mért gazdasági teljesítményük. És a kormányuk 6,5-7 százalékos idei gazdaságnövekedést vár a tavalyi 6,9 százalék bővülés után. Az IMF az év első részében is 6,5 százalékot várt tőlük. Mindezt kétszázalékos országos infláció mellett.
A baj az, hogy a kínaiak finoman szólva is szeretnek füllenteni a gazdasági adataikról, szóval nem tudni, hogy ténylegesen mi jöhet, inkább csak érdekesség, hogy ők mit várnak maguktól.
Pedig Kína tényleges növekedése a mérete folytán az egész világra igen komoly hatással van, itt elolvashatja, hogy hogyan próbálnak kikecmeregni épp a saját maguk által fújt hitelezési lufiból bankválság nélkül. Matolcsy György egyébként nemrég a kínai gazdasági működés egy új oldalát villantotta fel, itt elolvashatja, hogy min töri a fejét épp a jegybankelnökünk.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)