Varga Mihály idehozza Bahamát, csak minek

Orbán Viktor és Varga Mihály a múlt héten jelentették be, hogy adóparadicsommá teszik Magyarországot. Vagyis nem pont ezt jelentették be, hanem hogy a jelenlegi 19-ről 9 százalékra csökkentik az 500 millió forint fölötti profitot termelő cégek társasági adóját (rövidítve tao), illetve 10-ről 9-re az ennél kevésbé jövedelmező vállalkozásokét.

Ez viszont nagyjából tényleg azt jelenti, mintha azt mondták volna, hogy mi akarunk lenni az új Kajmán-szigetek. Hiszen a 9 százalékos taóval nemcsak az EU-ban leszünk az élen, de néhány obskurus adómentes helyet (például a Kajmán-szigetek mellett a Bahamákat, Bermudát vagy a Man-szigeteket) leszámítva nálunk kell majd a legalacsonyabb közterheket fizetniük a cégeknek profitjuk után.

Felmerül persze a kérdés, hogy mégis miért lett hirtelen ilyen nagyvonalú a kormány a cégekkel, és mit akar elérni ettől a lépéstől. Na meg hogy mivel fog járni ez az egész: itt fogja mosni a pénzét mostantól az összes simlis bankár? Vagy a rengeteg beáramló pénz miatt ránk szakad az a boldog gondtalanság, ami a Bahamákon lelhető csak fel? 

Hát utóbbi sajnos biztosan nem, de nagyon radikális változást vélhetően semmilyen téren nem fog hozni a dolog. Sok fontos kicsit azonban biztosan. A várható hatásokról nagyobb bizonyossággal ezeket lehet mondani:

• A nagy, külföldi tulajdonú cégeknek jobb lesz.
• De a legnagyobbaknak igazából mindegy, mert már most sem nagyon adóznak.
• A kis- és középvállalkozásoknak nem lesz tőle jobb, sőt inkább rosszabb.
• Önmagában a tao-csökkentésnek nem lesz sok hatása a bérekre.
• Várhatóan mérsékelt hatása lesz az új befektetésekre.
• De legalább nem üt nagy lyukat a költségvetésen.

Abban nagyjából az összes, a kérdésben megszólaló adószakértő egyetértett, hogy meglepte őket a dolog, de jó lépésnek tartják a csökkentést, amely növeli a magyarországi cégek lehetőségeit. Azonban abban is egyetértettek, hogy elsősorban a multiknak kedvez majd a dolog, és az emberek zsebe sem feltétlenül érzi majd meg.

Elméletben paradicsom

Elméletben a tárasasági adó csökkentése elég hasznos lépés. Ugyanis ez esetben több pénz marad a cégek zsebében, amiből több beruházást hajthatnak végre, ez pedig új munkahelyeket hoz létre, javítja a termelékenységet és gyorsítja a gazdasági növekedést. Emellett pedig az alacsonyabb adók bevonzhatják a külföldi cégeket is, amelyek beruházásaikkal tovább erősítik a pozitív hatást.

A témában folyó tudományos kutatások döntő többsége nagyjából egyetért abban, hogy a magas társasági adó visszafogja a befektetéseket, míg az alacsony támogatja azokat, bár abban azért vannak nézeteltérések, hogy mennyire erős ez a hatás. (Sőt olyan kutatási eredmény is van, amely szerint egyáltalán nincs is ilyen hatás.)

Mindemellett pedig hiába igaz, hogy az adócsökkentéssel az állam bevételtől esik el, ez elméletben nem probléma.

• Egyfelől a magánszektor jellemzően jobban képes allokálni a tőkét, más szóval értelmesebb dolgokba fektet, mintha az állam tenné ugyanezt;
• másfelől ha minden jól megy, akkor az adócsökkentés által szült beruházások és gazdasági növekedés növeli az adóbefizetéseket, tehát végső soron a vágás ellenére hosszabb távon nem okoz kiesést az államkasszának a dolog, sőt.

Nem véletlen, hogy a tao-csökkentés világszintű trend, a fejlett világ államait tömörítő OECD-ben évtizedek óta folyamatosan és meredeken csökkennek a vállalati adókulcsok.

És bár a csökkentés mértéke jelentős, a mostani lépés mögött húzódó elv, azaz hogy egykulcsos legyen a társasági adó, már 2011-ben, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényben is szerepelt.

Lefőttek a kákávék

Hogy valóban a hatékonyságnövelés volt-e a kormányzati cél, vagy csak arról van szó, hogy hirtelen most sikerült beérni a 2011-es terveket, azt csak találgatni lehet. Mindenesetre Szmicsek Sándor, a Mazars adó- és jogi szolgáltatások üzletágának vezetője szerint a társasági adó egykulcsossá tétele végső soron annak a beismerése, hogy legalábbis a következő években

nem a kis- és középvállalkozások lesznek a gazdasági növekedés fő forrásai,

hanem a nagyvállalatokra támaszkodna a kormány.

Ez látszik abból is, hogy míg a nagyvállalatok 120 milliárdot, a kkv-k összesen 20 milliárdot nyernek az adócsökkentésen a Nemzetgazdasági Minisztérium számai szerint.

Szmicsek Sándor úgy vélte, hogy az adócsökkentéssel elsősorban a külföldi működőtőke-beáramlás felpörgetése lehet a kormány célja, hogy így adjon egy lökést a régiós összevetésben alacsony magyarországi növekedésnek. 

Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletágának vezetője szintén az mondta az Indexnek,  hogy a lépés alapvetően a nagyvállalkozásoknak, azon belül is a külföldi hátterű cégeknek kedvez, mivel a jelentős adózás előtti eredményt elérő magyarországi társaságok között ezek vannak többségben. Viszont a kis- és középvállalkozások (kkv) számára nem meghatározó mértékű a kulcscsökkentés. A kkv-szektornál jobban megjelenne a kedvezmény, ha azt a tao helyett a járulékok csökkentésével érvényesítenék.

Ez egyben egyébként azt is jelenti, hogy a legfőbb foglalkoztatónak számító kkv-k számára nem reális azt várni, hogy a társasági adó csökkentése kompenzálja majd a kormány által átvert jelentős béremelési elvárások terheit. Tehát ha volt ilyen kormányzati szándék a dolog mögött, az nem feltétlenül reális. 

Szmicsek Sándor szerint ha a cégek egy az egyben a béremelésre fordítanák az adócsökkentés miatt a zsebükben maradt pénzt, az nem tenne jót a kis- és középvállalkozások versenyképességnek, hiszen náluk a költségek nőnének, miközben a termelékenység nem. Ezzel együtt a járulékok csökkentése régen várt fordulat, amely -  különösen a nagyobb cégek esetében - a versenyképességet növelni fogja.

Magyarország már most is adóparadicsom

Kérdés persze, hogy a nagy cégeknél milyen hatása lesz az adókönnyítésnek, illetve hogy mennyire jár rosszul ezzel az állam.

Bár messze nem elhanyagolható, de a társasági adó valóban nem tartozik a költségvetés legfontosabb bevételi forrásai közé, tehát az államkasszát tényleg nem éri olyan nagy vágás. A 2017-es előirányzat szerint a tao az állami bevételek 8 százalékát tenné ki, ami a fele sincs a személyi jövedelemadóból származó bevételeknek, és alig több mint a negyede az áfából bejövő pénznek.

Az adócsökkentés a számítások szerint 145 milliárd forintba fog kerülni, ami persze sok, de a költségvetés jó helyzetének fényében nem vészes. Bár az kicsit aggasztó, hogy Varga Mihály szerint a tartalékból akarják fedezni a kieső pénzt, holott a tartalék nem erre, hanem vészhelyzetekre való.

Ugyanakkor pont azért nem jelent jelentős költségvetési terhet az adócsökkentés, mert a névleg 19 százalékos adókulcs valójában már most sem annyi. Elég megnézni a tíz legnagyobb árbevételű magyarországi céget: a szúrópróbaszerű tesztből az jött ki, hogy ebből kettő gyakorlatilag nem fizet adót, öten fizetnek 1 és 2 százalék közötti effektív adókulcsot, és egyedül a Samsung gyártórészlege van a hivatalos kulcs közelében a maga 15,9 százalékos adatával. 

De hasonló kép tárul elénk, ha megnézzük az összes olyan céget, amelynek 500 millió fölötti adózás előtti nyeresége van, és ebből kifolyólag a kulcsmódosítással jelentősen csökken az adóterhe. A Bisnode Magyarország üzleti adatszolgáltató adatai szerint ezeknek a cégeknek tavaly közel 15 ezer milliárd forint volt az adózás előtti eredményük, és 880 milliárd körüli adót fizettek be. 

Vagy mégsem

Ennek oka, hogy a legnagyobb cégek már most is külön elbírálásban részesülnek, és nagyon sok mindent leírhatnak az adójukból. Így például a beruházásaikat és a kutatás-fejlesztési költésüket nagyjából egy az egyben ki lehet húzni (ezért nem fizet adót évek óta az Audi). De a legfontosabb előnyt az jelenti a legnagyobbaknak, hogy a kormány jellemzően külön adómegállapodásokat köt velük a jelentősebb befektetésért cserébe, amely hosszú évekre adómentességet vagy minimális adófizetési kötelezettséget jelent.

Hegedüs Sándor szerint egyébként elsősorban pont azoknak a nagyvállalatoknak jelenthet nagyobb támogatást a társasági adó csökkentése, amelyeknek mostanában jár le a korábban a kormánnyal fix időtávra kialkudott adókedvezményük, és emiatt a jövőben több taót kellene fizetniük.

Ezek egyébként egyáltalán nem magyar sajátosságok, ha például arról van szó, hogy egy autógyártó új üzemet építene a régióban, nagyjából minden érdekelt kormány kész kvázi adómentességet adni neki. Viszont ez is jelzi, hogy maga a tao-kulcs a legtöbb nagyberuházás esetében egy sokadrangú tényező, amit nagyon könnyű megváltoztatni egy kis tárgyalással. Ez csak egy elem a nagyon bonyolult költségkalkulációkban, ahol rengeteg minden nyom a latba

• az ország logisztikai helyzetétől kezdve
• a potenciális beszállítókon
• és a munkaerő minőségén és árán keresztül
• a politikai és intézményi környezetig bezárólag. 

És miközben a céges adó és a személyi jövedelemadó kulcsa feltűnően alacsony, azért ez nem mondható el egy sor más, kevésbé látványos, de legalább ugyanilyen fontos közteherről. Például a foglalkoztatásra rakódó terhek aránya még a járulékcsökkentés ellenére is Magyarországon az egyik legmagasabb Európában, régiós összevetésben pedig messze sereghajtók vagyunk.

Mivel a robotok eljövetele előtt még a munkaerő a legfontosabb költségtétel egy nagyvállalat életében, ezek még jelentősebb mérséklése nélkül az alacsony tao ellenére sem leszünk nagyon kívánatos célpont. A terhek megoszlására egyébként jellemző, hogy a költségvetésbe több pénz érkezik járulékbefizetésekből, mint társasági adóból. 

Szmicsek Sándor azt is kiemelte, hogy a tao-csökkentés után a helyi iparűzési adó, ami az árbevétel két százalékát teszi ki, már lassan kezd a társasági nyereségadóval azonos méretűre duzzadni, ami szintén befolyásolhatja a cégek döntéseit.

Az adószakember emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy önmagában ez az adókönnyítés nem biztos, hogy elindít egy befektetési hullámot, hiszen a kormány kapcsolata az utóbbi években nem volt jó a multikkal, márpedig az üzletbarát gazdaságpolitika iránti bizalmat jóval nehezebb visszaszerezni, mint elveszteni.

Keveseknek sokat

A Bisnode által kigyűjtött adatokból további érdekességek is kiderülnek azokról, hogy kik a tao-csökkentés legfőbb kedvezményezettjei. Például az is, hogy az adócsökkentés jelentősebben csak 1267 céget érint, ennyien vannak, akiknek 10 százalékkal csökken a terhük, a többi magyar vállalkozásnak csak 1 százalékkal. Viszont a külföldi és magyar cégek nagyjából azonos számban vannak köztük, 576 a hazai, 573 a külföldi tulajdonú, 127 a vegyesvállalat.

A legtöbbjük egymilliárd forint körüli adózás előtti eredménnyel bír, és alig több mint százan vannak 5 milliárd fölött. És hiába kicsi, kevesebb mint száz fős a leggyakoribb létszám körükben, összesen kicsit több mint félmillió embert foglalkoztatnak.

Kérdés, hogy ezt az adatot hogyan nézzük: félig tele van vagy félig üres a pohár? Ez ugyanis azt jelenti, hogy minden nyolcadik magyar munkavállaló a kedvezményezett cégeknél dolgozik, a versenyszféra foglalkoztatásának pedig közel ötödét adják. Ami egyfelől rengeteg munkavállaló, másfelől viszont összgazdasági szinten még mindig bőven kisebbség.

Az viszont tény, hogy alapvetően ezek azok a nagy cégek, amelyek jelentősebb technológiai és innovációs háttérrel rendelkeznek, és emiatt elsősorban tőlük várható a magyar termelékenység növelése, na meg az, hogy ezáltal elvezessék az országot az osztrák bérszínvonal felé.

Szép, új, adómentes világ?

Már ha úgy akarják, és nem lapátolják inkább haza a profitot az országból. A nagyobb multiknál ugyanis jellemzően szakértők hada dolgozik azon, hogy a lehető legmegfelelőbb helyeken a lehető legkevesebbet adózzák.

• Ez a mostani tao-csökkentés kapcsán egyfelől növeli az esélyét annak, hogy valaki idehozza leadóztatni a máshol megtermelt pénzét, ahogy tette az tavaly a General Electric, minden idők messze legdurvább magyarországi vállalati eredményét produkálva ezzel. Ebből azonban nem sokat látna a magyar gazdaság.
• Másfelől viszont azt is jelenti, hogy kreatív könyveléssel amúgy is eltüntethető a profit egy nagyobb cégcsoportban, így tehát tök mindegy, hogy mennyi az adó ott, ahol éppen termelnek.

Például a nagyobb magyarországi autógyárak, mint az Audi vagy a Mercedes jellemzően hozott, importált anyagból dolgoznak, és az itt legyártott autóikat más cégeken keresztül, külföldön értékesítik. Ezért nekik, de igazából bármelyik másik, Magyarországon működő, de külföldre termelő gyártó- és szolgáltatócégnek lehetősége van optimalizálni itthoni költségeit és bevételeit.

Erről, illetve a cégeknek nyújtott különleges elbírálásról persze elég sokan gondolják nem feltétlenül jogtalanul, hogy nem szép dolog. Elég csak az Apple írországi ügyleteire gondolni, vagy arra, hogy mi folyik Luxemburgban hosszú évtizedek óta.

Pont ezért egyébként egyre többen kardoskodnak amellett, hogy minimum európai uniós, de inkább világszinten kellene szabályozni a vállalati adózást, hogy ne tudjanak megszabadulni a közterhektől a sok esetben egész országoknál több pénzt megmozgató cégek.

Persze mint általában minden nemzetközi szabályozást, ezt is elég nehéz lenne keresztülvinni, úgyhogy egyelőre kifizetődőbb aláajánlani egymásnak, ahogy azt a magyar kormány is teszi. Kérdés, hogy ezzel meddig lehet és érdemes elmenni, és mekkora hasznot hozhat mindez a konyhára, mekkora költségek mellett.

A magyar helyzetből alapvetően nagyjából az látszik, hogy az effektív társasági adó már eddig is nagyon alacsony volt, miközben egy sor más helyen sokkal hasznosabban lehetne nyesni az adórendszer vadhajtásain.