Ervin
9 °C
23 °C

Egyik nap gazdag vagy, másnap már semmid sincs

GettyImages-647030990 master
2017.03.31. 14:02
A klímaváltozás által felerősített indiai-óceáni El Nino, végeláthatatlan politikai konfliktusok, gyenge államok és elhibázott fejlesztéspolitikák: önmagukban is épp elég pusztító jelenségeknek sikerült egymásra találniuk Kelet-Afrikában az utóbbi években, ami miatt milliókat érintő szárazság és éhínség fenyeget. A helyszínen próbáltunk utánajárni, hogy hogyan történhet 2017-ben éhínség elvileg működő államokban, és mit lehetne tenni, hogy a jövőben ne fordulhasson már elő.

Bár az utóbbi években Afrika egyre gyakrabban mint gyorsan fejlődő kontinens, az új üzleti és befektetési lehetőségek helyszíne jelenik meg a nemzetközi gazdasági sajtóban (és amúgy a magyar külpolitikai kommunikációban is), az elmúlt hetekben mégis egy, a korábbi évtizedek afrikai híreit idéző jelenség kapcsán került be a hírekbe: a kontinens keleti felén hosszú ideje brutális szárazság uralkodik, ami miatt sok helyen már ezrek-tízezrek vannak az éhhalál közelében.

Legutóbb 2010 és 2012 között volt nagyobb éhínség a térségben, akkor csak Szomáliában mintegy negyedmillióan haltak meg emiatt. Ám a mostani egyrészt súlyosabbnak és tartósabbnak ígérkezik, másrészt egyre jobban érinti Kelet-Afrika relatíve fejlettebb országait is.

Februárban két ilyen országban, Kenyába és Tanzániába tudtunk ellátogatni a Demnet nemzetközi civil szervezetnek és a programot finanszírozó Európai Bizottságnak köszönhetően, így részben személyes tapasztalatokat is szereztünk a helyzetről, illetve arról, hogy mit próbálnak és mit lehet tenni ez ellen.

Na meg az ellen, hogy a világszerte egyre több helyen hiánycikké váló víz helyett a jövőben vér folyjon az érintett területeken - hiszen ez sok minden más mellett egy újabb menekültválsághoz, jobban mondva az Afrika szarvát jelenleg is érintő menekültválság kiszélesedéséhez is vezethetne.

Keleti El Nino

A szokatlanul száraz időjárás Kelet-Afrikában már jó három éve tart, Kenyában 2014 óta okoz gondokat a szokásos október-december rövid esőzések, illetve a március és június közötti hosszú esős évszak elmaradása. A fő ok az El Nino éghajlati jelenség indiai óceáni megfelelője.

  • A dolog lényege, hogy az utóbbi időben az Indiai óceán keleti része jóval melegebbé vált, mint a nyugati, 2016 nyarán az indonéz partoknál például egy teljes Celsius-fokkal volt magasabb a víz hőmérséklete, mint Afrikánál.
  • A nagyobb melegben a víz erősebben párolog, és ezért jóval párásabbá vált a légkör a keleti részen.
  • Ami hatással van a szélirányra is: mivel a magasabb páratartalmú levegő hűvösebb, mint a száraz, ezért jelen esetben a szárazabb, melegebb nyugati levegő a párásabb, hűvösebb keletre fog áramolni.
  • Viszont ez az áramlással gyakorlatilag elfújja keletre, Ázsia felé azokat az esőzéseket is, amelyek létfontosságúak az afrikai mezőgazdaság számára.
Szamarak a kenyai Turkana tó visszahúzódó partja mentén.
Szamarak a kenyai Turkana tó visszahúzódó partja mentén.
Balra: kiszáradt kecske teteme a kenyai Loiyangalani falu mellett. Jobbra: Kiszáradt állatok tetemeit gyűjti össze egy férfi a Turkana törzsből, hogy elégessék őket - ezzel próbálják elejét venni a halott állatok terjesztette fertőzéseknek az aszályos környéken.
Balra: kiszáradt kecske teteme a kenyai Loiyangalani falu mellett. Jobbra: Kiszáradt állatok tetemeit gyűjti össze egy férfi a Turkana törzsből, hogy elégessék őket - ezzel próbálják elejét venni a halott állatok terjesztette fertőzéseknek az aszályos környéken.

Bár nem új jelenségről van szó, az utóbbi években az indiai óceán két vége közti vízhőmérséklet-különbség egyre nagyobb kilengéseket mutat, ami azt jelzi, hogy a klímaváltozás erősíti a hatást. Amiből pedig az következik, hogy egyre gyakoribbak lesznek a mostanihoz hasonló szárazságok. 

Reform vagy bukás

Azonban a szárazság és hatása nemcsak okozója, hanem egyben tünete is az érintett országok gondjainak. A végeláthatatlan konfliktusok sújtotta Szomáliában vagy Dél-Szudánban eleve alig lehet államról beszélni, így azt is nehéz lenne elvárni, hogy az állam képes legyen felkészülni a szárazságra, illetve kezelni annak hatásait. Viszont a még jóval jobb helyzetben lévő Kenyában és Tanzániában is egyre súlyosabb a helyzet, és a (gazdaság)politika nem igazán van a helyzet magaslatán.

A bajok egyik forrása, hogy a helyi mezőgazdaság még normális körülmények között is rosszul működik – miközben a népesség nagy részének ez az egyetlen bevételi forrása. Tanzánia lakosságának például 80 százaléka él a szektorból, és többségük kis parcellás, háztáji földművelést folytat. Ami a gyakorlatban a legtöbbször azt jelenti, hogy teljesen kezdetleges módszerekkel, a természet szeszélyének teljes mértékben kiszolgáltatva kell megtermelniük a betevőt, ez pedig a klímaváltozással megspékelve elég kockázatos kimenetelű dolog. Ahogy egy, a szárazságban tönkrement gazdálkodó fogalmaz,

egyik nap gazdag vagy, másnap már semmid sincs.

Ennek az egyik oka, hogy Tanzániában és általában Kelet-Afrikában meglehetősen kuszák a földek tulajdoni viszonyai, meséli Prosper Ngowi professzor, a Dar es-Salaam-i Mzumbe Egyetem tanára, aki egyébként korábban a budapesti Közép-európai Egyetemen is kutatott. Szerinte az egyik fő baj, hogy elmaradt a földreform, emiatt pedig nem tudtak fenntartható, fejlődő gazdaságok kialakulni. A háztáji termelésnek pedig hiába van meg a maga bukolikája, fejletlensége miatt nem alkalmas a népesség ellátásra, főleg extrém időjárási viszonyok mellett.

A cikk egy, a Demnet alapítvány szervezésében, az Európai Bizottság finanszírozásának köszönhetően létrejött afrikai tanulmányút keretében született. A helyszíni tapasztaltaink alapján több másik cikket írtunk:

A földreform hiányának a lenyomata, hogy míg az országban az élelmiszeripar javarészt közepesebb vagy nagyobb méretű gazdaságokból áll, addig a beszállítók gyakran a legkisebb termelők: az egyik feltörekvő tanzániai tejtermék-gyártó például kamionjaival egyesével járja végig az ország állattartó vidékeit, hogy begyűjtse a nyers tejet a helyiektől, akik alatt gyakran kvázi nomád körülmények között élő állattartókat kell érteni.

A másik véglet pedig a nagy nyugati ültetvény, ami a bírálók szerint végső soron nem sokkal jobb: kevés és rosszul fizetett munkát teremt, a termelést pedig jó áron külföldre exportálják, így a helyiek ellátására nem sok hatással van. Bár az exportszektor jellemzően eleve inkább a teára és kávéra specializálódott, ami éhínség esetén nem sokat ér.

Nincs technológia

Szintén nem használ a termelésnek az infrastruktúra gyengesége. A vezetékes víz errefelé álom, a vizet jellemzően 5-10 ezer literes konténerekben hordják ki és tárolják. Ilyen körülmények között viszont elég nehéz megszervezni mondjuk egy nagyobb gazdaság öntözését. Ahogy a gépesítés sem megoldható, hiszen a legtöbb helyen legfeljebb dízelgenerátorokból lehet áramot csiholni, stabil ellátás energiából sincsen.

Nílusból szállított ivóvizet vesz egy Dél-szudáni férfi egy generátorból a falujuk mellett, Juba közelében.
Nílusból szállított ivóvizet vesz egy Dél-szudáni férfi egy generátorból a falujuk mellett, Juba közelében. (Fotó: Albert Gonzalez Farran / AFP)

A vízhiány nemcsak a mezőgazdaságot sanyargatja. A kenyai-tanzániai határfaluban, Namangában járva feltűnő volt, hogy ott kínai pénzből felépült egy hatalmas és a lehetőségekhez képest modernnek ható határrendészeti épületegyüttes, ami tök üresen kong. Másnap a polgármestertől megtudtuk, hogy azért nem működtetik a létesítményt, mert egyszerűen nincs víz, anélkül meg nehéz lenne. Korábban próbáltak kutakat fúrni, de nem találtak elég vizet, most a kormányra várnak, hogy csináljon valamit. (Ez a történet egyébként Kína sokat bírált afrikai fejlesztéspolitikájának átgondoltságát is jól példázza.)

Kisebb közösségekben relatíve könnyebb lenne előrelépést elérni: egy friss kutatás szerint például sima kézi kutakkal nagyjából 200 millió ember vízhez jutását lehetne biztosítani Afrikában. Ami egyfelől hatalmas dolog lenne, másfelől viszont a mezőgazdaság brutális vízigényét így sem fedezné (az emberiség által felhasznált vízmennyiség nagyjából háromnegyede megy a mezőgazdaságra).

(Fotó: Feisal Omar / Reuters)

Nincs pénz

Persze gazdagabb országokban akkor sincs éhínség, ha rossz a termés; viszont Kelet-Afrikában eleve nincs pénzük a kormányoknak, hogy ilyen körülmények között ellássák lakosságukat, ráadásul részben pont a szárazság miatt egyes alapélelmiszerek világpiaci ára az utóbbi időben jelentősen emelkedett. Így jobb híján marad a nemzetközi segély, ám a becslések szerint Kelet-Afrikában jelenleg olyan rossz a helyzet, hogy már nemigen vannak szabad kapacitásai a külföldi donoroknak

A mostani éhínség és a hároméves szárazság különleges helyzet, de békeidőben sokan bírálják az élelmiszer-segélyezést is, azon egyszerű elv mentén, hogy az éhes embernek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani halászni. Ami kimondva vagy leírva nagyon egyszerűen hangzik, a gyakorlatban viszont egy fokkal komplikáltabb. Számos kelet- és délkelet-ázsiai ország (például Tajvan) annak idején a mezőgazdaság erőteljes fejlesztésével alapozta meg fejlődését: az első milliókat a nagy állami támogatással működő földművelők csinálták meg, majd részben ebből a tőkéből kapott szárnyra később a könnyűipar és jóval később az elektronikai ipar is.

Afrikában viszont kicsit a 22-es csapdája uralkodik: a kormánynak alig vannak adóbevételei, és egyetlen versenyképes exportjuk, a nyersanyagok haszna is gyakran külföldre vándorol az adózni nem nagyon, profitot hazatelepíteni annál inkább hajlamos nemzetközi bányászati cégek révén; vagy a belföldi kiskirályok nyúlják le és verik el aranyozott terepjáróra. Így tehát elég szűkösek a kapacitásaik a gazdaságfejlesztésre. A külső donorok pedig gyakran inkább szociális feladatokat vesznek át az államtól, a technológiai-gazdasági fejlesztésre kisebb hangsúly kerül.

Nem kell a gén

Egyesek szerint az egyik potenciális, az öntözőinfrastruktúra kiépítésénél valamivel egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldás lenne a genetikailag módosított, szárazságtűrő haszonnövények elterjesztése.

Balra: Alultáplált tehén a Dadaab menekülttábor egyik negyedében. Jobbra: Latrinát ás egy férfi a Dadaab menekülttábor egyik kieső részén.
Balra: Alultáplált tehén a Dadaab menekülttábor egyik negyedében. Jobbra: Latrinát ás egy férfi a Dadaab menekülttábor egyik kieső részén. (Fotó: Goran Tomasevic / Reuters)
A környék legnagyobb menekülttábora a kenyai Dadaab. A kilencvenes években alapított tábort 90 ezer főre tervezték, ma ennek többszöröse él a sátorvárosban az ENSZ becslése szerint.
A környék legnagyobb menekülttábora a kenyai Dadaab. A kilencvenes években alapított tábort 90 ezer főre tervezték, ma ennek többszöröse él a sátorvárosban az ENSZ becslése szerint. (Fotó: UNHCR)

Jelenleg elsősorban a kukorica vízháztartását próbálják javítani biotechnológiai beavatkozásokkal, a módszer támogatói szerint pedig az eredmények őket igazolják. Egy, az Egyesült Államok által támogatott GMO-programban például 20-30 százalékkal magasabb termésátlagot sikerült elérni Afrikában, mint a hagyományos fajtákkal. Emiatt pedig a GMO elöl eddig elzárkózó afrikai országok is egyre nyitottabbak a dologra. Tanzániában például tavaly ősszel ültették el az első génmódosított kukoricafajt, de Kenyában és Malawiban is nagyjából egy éve indultak az első próbálkozások. 

De természetesen ahogy a világon mindenhol, így Afrikában is elég jelentős az ellenállás a génmódosított növényekkel szemben. Az eddig nem igazán bizonyított, de az ellenkampány által valósnak tartott egészségügyi kockázatok mellett elsősorban az szokott előjönni, hogy a szárazságtűrő kukorica természetesen a világ talán leggyűlöltebb cégének, a Monsantónak a terméke.

Amivel mindenekelőtt az a baj, hogy a Monsanto a génmódosított növényt és az azt létrehozó technológiát is levédeti, és megtiltja a termelőknek, hogy eltegyék és újra elültessék a levédetett magjait. Így azt minden vetés előtt újra meg kell venni a cégtől, ami elég kiszolgáltatottá teszi a farmert, másrészt különösen egy olyan szegény helyen, mint Afrika, rettenetesen rontja az egész megtérülését. Bár a tanzániai kísérlet alanyainak elengedték ezeket a díjakat, a Monstano bírálói szerint ez még nem jelenti azt, hogy a későbbiekben a cég nem fogja mégis behálózni az ottani földművelőket.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a GMO-val kapcsolatos európai-amerikai kultúrharcot sikerült Afrikába exportálni. Az amerikaiak ugyanis támogatják, de számos európai, illetve európai pénzből működő helyi szervezet ádáz harcot folytat a génmódosított növények ellen. Amelyek ráadásul eleve nem jelentenének varázsszert, hiszen azért a mezőgazdasági termelésnek maga a vetőmag csak az egyik összetevője a sok közül. A fenntartható és szárazságtűrő termeléshez pedig sok más téren is fejlettebb technológiára és jobban felkészült gazdálkodókra lenne szükség. 

Ha nincs megoldás, jön a balhé

Amíg viszont nem sikerül valamiféle hosszabb távú megoldást találni a kérdésre, addig nemcsak humanitárius és gazdasági, hanem politikai konfliktusok forrása is lesz a szárazság. Kenyában például egyre gyakoribbak a fegyveres összetűzések a földeken, az utóbbi hetekben több tucatnyian haltak meg a földművelők és az állattartók között a területért folytatott harcokban. 

Törzsi harcokban felégetett falu a kenyai határ közelében Dél-Szudánban.
Törzsi harcokban felégetett falu a kenyai határ közelében Dél-Szudánban. (Fotó: Siegfried Modola / Reuters)

A lángokat pedig a politika is tovább tüzeli, Kenyában ugyanis augusztusban választásokat kellene tartani, a szárazság okozta népelégedetlenség pedig tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű belpolitikai helyzetet. Amikor Nairobiban jártunk, egy beszélgetőpartnerünk például azt mondta, nem lenne meglepve, ha a voksolás előtt komolyabb megmozdulások lennének a földművelők és állattartók részéről, és még távoli ugyan, de a politikai válság sem kizárt. 

Február elején nemzeti vészhelyzetet hirdettek a szárazság miatt, egyes becslések szerint csak Kenyában 3-4 millió, Kelet-Afrika-szerte akár 15 millió embert is fenyegethet az éhínség. A pesszimista forgatókönyvek szerint pedig azt sem lehet kizárni, hogy ez az éhes néptömeg alkalomadtán menekültként induljon akár Európa felé, bár ennek egyelőre nincsenek komolyabb jelei.