Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ráhajtanak a multik a magyar fiatalokra

2017.09.21. 14:12
Csütörtökön a Mercedes jelentette be, hogy 250 fiatal fog tanulni abban oktatócsarnokban, aminek az az alapkövét most tették le, szerdán pedig a Coca-cola adott ki közleményt, hogy ingyenes tanfolyamot indítanak fiataloknak, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.

A legfrissebb munkaerő-piaci adatok szerint Magyarországon 4,2 százalék körüli a munkanélküliség, aminél csak Csehország, Málta és Németország rendelkezik alacsonyabb értékkel az Európai Unión belül. És bár gyorsan csökken, ám a 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája még mindig bő 10 százalékos Magyarországon, vagyis a kétszerese a teljes népességen belül mért rátának. 

A kormányzati szakemberek, kutatók és a nagyvállalatok is egyetértenek abban, hogy a fiatalok elhelyezkedését ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések mellett a képzés erősítésére, kormányzati és nagyvállalati összefogásra van szükség ahhoz, hogy több fiatal találjon munkát. Ilyesmire jelenthet példát a Coca-cola és a Mercedes új képzése is.

A Mercedes csütörtökön jelentette be, hogy 8000 négyzetméteres képzési központ építése kezdődött meg Kecskeméten, elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára.

A Mercedes-Benz Academy Kecskemét oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők fogják a gyakorlatukat végezni, illetve az esetleges projektmunkáikon tudnak dolgozni. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. 

A közlemény szerint régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az ipar 4.0 világát. A tervek szerint az épületben 2018 szeptemberétől mintegy 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az alapkőletételen elmondta, a jó szakképzés azokat a készségeket erősíti meg a diákokban, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a folyamatosan változó technológiai környezetben is megállják a helyüket.

Szerdán a Coca-Cola jelentette be, hogy idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat. A cég közleménye szerint azért döntöttek így, mert rendeltek egy kutatást, amiből kiderül, hogy az önismeret, az önbizalom és a kommunikációs képesség hiánya az oka annak, hogy a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni.

A terv szerint 2020-ig összesen 8000 fiatalt vonnának be a képzésbe. A programban együttműködő partnerként részt vesz a Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci osztálya, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és területi kirendeltségei, és egyetemek, illetve ifjúsági szervezetek is.