Hedvig
7 °C
23 °C

Putyin Mészáros Lőrince túl van már a billió rubelnyi közbeszerzésen

2017.09.22. 01:25

Az orosz Mészáros Lőrinc ha nem is gazdagodott olyan gyors ütemben, mint a miénk, azért most mégis átlépett egy újabb rekordot: túl van a közbeszerzéseken elnyert ezermilliomodik rubeljén, írja az ellenzéki vezető Navalnij blogjára hivatkozva a Magyar Nemzet.  

A helyi főnök idősebb bizalmasát és sportbarátját Arkadij Rotenbergnek hívják, és legutóbb az általuk rendezett, eszméletlenül pazarló téli olimpia közbeszerzései dobták meg erősen. Ő is szeret építkezni az államnak, most például nagyobb falat még az is csapata számára, hogy a Krím és Oroszország közötti hidat is ő építheti majd forintban nagyjából 1000 milliárdért. 

Egybillió rubel nagyjából 4500 milliárd forint. Ehhez képest hiába nőnek gyorsabban Mészáros cégei, mint a Facebook, 2016-ban például csak 225 milliárd forintnyi közbeszerzést húztak be a cégei. Idén pedig volt olyan is, ahol nem ő nyert. 

Rotenberg és Mészáros nagyon hasonlóak abból a szempontból, hogy mindketten régóta bizalmas barátai az ország vezetőjének, és csak akkor kezdett el felívelni az üzleti-közbeszerzési sikerük, amikor Putyin, illetve Orbán a hatalom csúcsára került. Emellett mindketten nagy barátai a főnök sportjának, Rotenberg együtt is dzsúdózott még Putyinnal, onnan is a bizalmas barátság. 

Különbségek is vannak azért, Rotenberg például eddig még nem vetette fel, hogy okosabb lenne a Facebook-alapító Zuckerbergnél, Mészáros Lőrinc uniós országokban lévő vagyonát pedig még nem zárolta sose az EU.