Hárommilliárd forinttal támogat egy osztrák autóipari céget a kormány

2019.06.24. 15:55

Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány egy osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához -ezt  jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Érden az MTI beszámolója szerint.

Szijjártó Péter az AVL Hungary Kft. kutatás-fejlesztési központjának alapkő-letételi ünnepségén hangsúlyozta, a kormány támogatja a hasonló beruházásokat egyebek mellett azzal is, hogy a jövő héttől két százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adó mértékét és az adóadminisztrációt egyszerűsítő több döntést is életbe léptet. 

Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre, amelyből 253 állás felsőfokú végzettséghez kötött - tette hozzá.

A  miniszter szerint a magyar autóipar dinamikus fejlődését mutatja az első négyhavi 11 százalékos növekedés, amellyel az iparág termelési értéke 3220 milliárd forint tett ki. Az ágazatban előállított termelési érték nyolc év alatt több mint a duplájára nőtt, 2010-ben 4000 milliárd forintot és 2018-ban 8500 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, hogy a termelés 91 százaléka exportra megy.         

A kormány már korábban is nagyban támogatta az autóipari cégeket és más multinacionális ipari cégeket. 2019 első négy hónapjában 43 milliárd forintot költött ilyen támogatásokra, leginkább a munkahelyteremtésre hivatkozva. A 23 támogatott cég összesen 3079 új munkahely létrehozását vállalta, vagyis a kormány 14 millió forintot költött egy új munkahelyre.