Emelné a közlekedési dolgozók bérét a kormány

2016.10.18. 15:48

Emelni tervezi a kormány a közlekedési dolgozók bérét, ezt mondta Tasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Debrecenben. Tasó azt mondta, a biztonságos közlekedés feltétele, hogy az ágazatban dolgozókat megtartsák, ehhez pedig a bérek rendezése is szükséges.

Az NFM még vizsgálja, hogy mennyi idő alatt milyen mértékű béremelést tudna végrehajtani. A Magyar Közút Zrt.-vel viszont már megszületett a megállapodás a jövő évi béremelésről, ennek mértékét a közeljövőben ismertetik majd.  Tasó szerint a béremelés fedezete rendelkezésre áll, hiszen a Magyar Közút Zrt. finanszírozására folyamatosan emelkedő összeget biztosít a kormány.

Tasó azt mondta, hogy MÁV dolgozóinak idén 3 százalékkal emelkedett a fizetésük, de az ágazaton belül még így is a vasúttársaság munkavállalóinak a legalacsonyabb az átlagkeresetük. A következő két-három évben további béremelésekre van szükség a vasúti dolgozók jövedelmi helyzetének javításához az államtitkár szerint.