A takarékok lehetnek a legnagyobbak

2014.04.01. 18:19

Valutaváltó

Szabó Levente a Pécsi Pénzügyi Napokon kiemelkedőnek nevezte a takarékszövetkezetek adottságait – írja az MTI. Az országban található mintegy 3200 bankfiók felét működtetik, 1100 településen csak a takarékszövetkezeteknek van bankfiókjuk, 900 milliárd forint szabad likviditással bírnak, és jól beágyazódtak az adott régiók társadalmi, gazdasági környezetébe - sorolta.

Méltó helyükre kerülhetnek

"A magyar gazdaság növekedésnek indult, sok versenytárs keresi a helyét, a kivonulást fontolgatja, és ez teret nyithat a piacon a takarékszövetkezeteknek, amelyek méltó helyet foglalhatnak el a magyar pénzügyi rendszerben" - fogalmazott a takarékok központi bankjaként működő Takarékbank vezérigazgatója.

Szabó Levente a célok közé sorolta, hogy a takarékszövetkezeti szektor a piaci részesedését 3-5 éven belül megháromszorozza, 15 százalékra növelje. Hozzátette: ez ugyan elmarad a 20-30 százalékos nyugat-európai piaci részaránytól, de reálisnak tekinthető.

A vezérigazgató elmondta, hogy a takarékszövetkezeteknek összesen mintegy 1,1 millió ügyfelük van, ebből 700-800 ezer lakossági, 300 ezer kis- és középvállalkozó, valamint több mint ezer önkormányzati számlavezető ügyfél. Hozzátette: a takarékoknak a mérlegfőösszeget tekintve 5, a betétoldalon 10, a lakossági betéteket figyelembe véve 16-17 százalékos a piaci részesedésük.

Mindenkinek fontos, hogy a takarékoknak több pénze legyen

A Takarékbank vezetője szerint a takarékszövetkezeti szektor erősödése a bankrendszer kiegyensúlyozott működése mellett az egész magyar gazdaság számára is fontos. A takarékszövetkezetek egy, a mainál jóval jelentősebb piaci részaránnyal növelnék a magyar gazdaság stabilitását, mert máshogy reagálnának egy külső gazdaság sokk hatására, mint a külföldi pénzintézetek - mondta.

nyul

Szabó Levente a takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatos feladatokról elmondta, hogy kialakítják az egyetemleges felelősség rendszerét, a közös kockázati gondolkodást és stratégiát, ennek mentén folyamatban van a 121 szövetkezeti intézet átvilágítása.

Azt is elmondta, hogy megkezdődött az egységes működést szolgáló szabályzatok megalkotása és közös üzleti, marketingstratégia készül az egységes termékkör kialakítása és ajánlása érdekében, emellett közös informatikai rendszert és adatbázist működtetnek majd. Szabó Levente megjegyezte, hogy a folyamat a tervek szerint 2015 végén zárul le, a közös informatikai rendszer tekintetében 2016 nyara a határidő.