Szilárda
-2 °C
7 °C

MNB: Egy százalék az NHP hatása a GDP-re

2014.06.13. 12:21

A növekedési hitelprogram idén mintegy egy százalékkal járul hozzá a GDP-növekedéshez a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelezésben tapasztalt fordulatnak köszönhetően, ugyanis a hitelállomány 1 százalékos növekedés nagyjából 0,2 százalékos GDP-növekedést von maga után –írja a Portfolio.hu a Magyar Nemzeti Bank közleményére hivatkozva.

A kkv-hitelek esetén korábban 4-5 százalékos éves csökkenés volt megfigyelhető, azonban a növekedési hitelprogramnak (NHP) köszönhetően a következő két évben az állomány növekedése várható a jegybank szerint. Az NHP a vállalati hitelezés szerkezetét is javítja, hiszen emelkedik a hosszabb lejáratú, forintalapú beruházási hitelek súlya.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jövőben is előtérbe helyezi a vállalati beruházásokat támogató hitelezési modellt.

Eddig az NHP keretében az első szakaszban 701 milliárd forint, a második szakaszban pedig, május végéig 175 milliárd forint összegben kötöttek szerződést, ami összesen a GDP 3 százalékának, illetve a kkv-hitelállomány 22 százalékának felel meg. Ebből az első szakaszban 177 milliárd forint, míg a második szakaszban 132 milliárd forint volt új beruházási hitel. Az NHP keretében nyújtott kedvező kondíciójú hitelekből alapvetően négy szektor: a feldolgozóipar; a mezőgazdaság; az ingatlanügyletek; valamint a kereskedelem részesült.