Kéthavi bérükért tüntettek a Piszkei Papír dolgozói

2009.03.02. 13:19 - MTI

Százötven ember tüntetett hétfő délelőtt a lábatlani Piszkei Papír bejárata előtt, januári és februári bérük kifizetésért - mondta el az MTI-nek a gyár szakszervezeti vezetője. Harsányi Imre tájékoztatása szerint december közepe óta nem termel a papírgyár. A 420 dolgozót nem bocsátották el, de fizetést két hónapja nem kaptak. A gyárban nincs villany, víz és gáz. A biztonsági szolgálatot egy bank megbízottai látják el, akik arra ügyelnek, hogy nehogy a megmaradt gépeket kivigyék az üzemből. "A görög tulajdonosok el akarják adni a gyárat és a vevő kötelezettsége lesz az elmaradt bérek kifizetése. A tárgyalások alapján minden remény megvan rá, hogy április elsején újraindulhat a termelés" - mondta el a Piszke Papír jogi képviselője, Berki Ádám. A tüntetésen ismertették, hogy a vegyipari dolgozók szakszervezetének elnöke levelet intézett a görög nagykövethez, melyben leírta, hogy a vállalat vezetői a munkabérek kifizetése nélkül elhagyták Magyarországot. Paszternák György szakszervezeti elnök a nagykövet közbenjárását kérte a bérek kifizetéséhez. Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt. A Piszkei Papír honlapja szerint a lábatlani cég 2000-ben a Zeritis-csoport több mint 150 millió dolláros árbevételének csaknem egyharmadát adta.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ki fojtja meg lábatlani papírgyárat? - 2009.02.04.
A magyar állam fojtja meg Lábatlant? A Piszkei Papír pénzügyi gondjai elsősorban a magyar vállalkozói környezetnek köszönhetőek, állítja a cég.
Három hónapra leáll a Piszkei Papír - 2008.12.19.
A dolgozókat kényszerszabadságra küldték, de lehet, hogy vissza sem kell menniük: a cég Bulgáriába adná el a gépeket.
Leállt a lábatlani papírgyár - 2008.11.14.
A céget már a második közműszolgáltató bünteti, két hete víz nem volt, most áram nincs.

Kommentek

h i r d e t é s

Keresés

Shopline

  • Nesbo, Jo: Leopárd Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Zorán: 34 dal Kedvezményes ár: 4076 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!